Közüggyé vált szerelmi átok

Alig pár hónappal a koltói mézeshetek előtt, a Szeptember végén megírása előtt, 1847. május 28-án Petőfi Sándor a következő sorokat írja Kazinczy Gábornak:

„Szerelem hozott le Szatmárba s az tartott itt, márpedig ez, tudod, hogy azt mondja: én vagyok a te urad istened, ne legyenek kivülem idegen isteneid. Viharos napokat éltem át, de az eredmény, az, hogy megjőve Párizsból, rögtön megházasodom, mi még szeptemberben megtörténik. Menyasszonyomról csak annyit mondok, hogy ő lesz az összes magyar irók feleségeinek koronája. George Sand esze s Shakspeare Júliájának szive egyesűlt az én Juliskámban, ugy biz, ecsém. Engem már megáldott az isten: azt kivánom, hogy tégedet is áldjon meg).”

1847. szeptember 8-án a mindössze 19 éves Szendrey Júliából Petőfi Sándorné lesz, mi több, a feleségek felesége, a valaha élt egyik leghíresebb magyar szerelme. Szendrey Júliát leginkább a „feleségek feleségeként” ismerjük, aki sokszor számon kéretett, hogy Shakespeare Júliájával ellentétben nem sietett szerelme után a sírba, lényét a Petőfi Sándor szerelmes verseinek tárgyával azonosítjuk. De Szendrey Júlia nem egy kitalált figura, nem egy szerelmi hősköltemény egyik szereplője, hanem hús-vér, érző és értő személy volt, aki írt, olvasott, alkotott, gondolkodott, felelősségteljesen létezett az őt körülvevő világban.

Az alábbiakban különböző korokban született irodalmi alkotásokon keresztül szeretném bemutatni, hogy a magyar irodalomtörténet férfiközpontúságából (patriarchális berendezkedéseiből) következve hogyan épült ki Szendrey Júliáról egy hamis kép, hogyan ívelt át alkotói generációkon, minek eredményeképpen a mai napig az iskolai tananyag (ha kitér Szendrey Júliára) személyéről annyit jegyez meg, hogy Petőfi Sándor „gyarló özvegye volt”, Petőfi Sándor Szeptember végén és Arany János A honvéd özvegye című versének főszereplője.

Milyen lehet a magyar George Sand?

Petőfi jó barátjának, a festő Orlai Petrich Somának 46 decemberében, Júliával való megismerkedésük után a következőképpen ír Júliáról: „Szatmárban egy olyan lyánykát ismertem meg, amilyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának.” De mit kezd a kor a George Sandokkal? Párizsban George Sand nagy sikernek örvendő szerző, nem véletlen, hogy több nyelvre is lefordítják műveit, megjelenésével, férfi álnevével és normaszegő magatartásával a női emancipáció zászlóhordozójaként ünneplik. A magyar köztudatban megítélése ambivalens, ahogy a női emancipációról alkotott vélemény is, Jókai Mór a Nőszabadság című írásában a bilincset leverő nőkre a védangyal, a spártai anya szerepeket osztja ki, akik mindent meg kell tegyenek azért, hogy a férfi jól érezze magát, amikor elindul megvédeni a hazát, és a nő más nem lehet, csak gyermeknek anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje. Érdekes, hogy az 1846-ban megnyílt, Teleki Blanka által vezetett lányintézet a forradalmi 12 pont elolvasása után az alábbi pontokat küldi el a márciusi ifjaknak kiegészítés gyanánt – nem járnak szerencsével, és a nőknek még szavazójogot sem tudnak kikövetelni.

„Hazafiak! Szabadság, testvériség és egyenlőség jelszavatok. A magyar amit mond, meg is tartja. Azért legyenek a nők is egyenlőek. Vasvári, ki előbb tanítónk volt, most az egész hazáé. Ezt mi örömmel nézzük, de kívánjuk

Hogy az egyetemben nők is tanulhassanak.

Hogy ne legyenek olyan mondatok: »Mindenki bír szavazattal, kivévén a nőket.«

Hogy egész Magyarhonban, a legkisebb falukat sem kivéve, legyenek tanodák és a szülők gyermekeiket itt taníttassák.

A falusi tanítók jobb díjt kapjanak, hogy képesek legyenek a tanítást jól vinni.

Ez, mit kívánunk és elvárjuk, hogy bele fognak egyezni honunk lelkes fiai!”

Maga Petőfi Sándor is, aki először illeti Szendrey Júliát az erdődi George Sand jelzővel, a következőképpen vélekedik a francia szerzőről: „George Sand az új világ csodája és én bámulom, talán imádom is, de nem szeretem. Ő, mint a mészáros a marha böndőjét, fölhasítja a társadalmat, hogy megmutassa belsejének egész rondaságát, és azt kiáltja: így nem maradhat!… oh, ez merész, dicső, nagy munka, de férfinak való, nem asszonynak. Regényeinek olvasásakor mindig megzavar a gondolat, ha eszembe jut, hogy ezeket asszony írta, s szinte kedvetlenűl teszem le. Ha már munkás az asszony, jó, hadd főzzön a konyhában, hadd gyomláljon a kertben, itt szép, ha bepiszkolja is kezét; de az istállót bízza a férfiakra.”

Gyulai Pál – aki később a Szendrey család tagjává válik, Szendrey Máriát veszi el feleségül – Írónőink című cikksorozata 1858-ban nagy visszhangot kelt. Gyulai a női szerzőket erkölcstelennek tartja, morálisan gyengének, szerinte a női alkotók a nem prostituálódását eredményezik.

Arany János Gyulainak írt válaszcikkében is egészen jól megfigyelhető a korabeli vélemény a női írókról: „A kimondott szó, mely az emberiség szebb, de gyöngébb felénél kétségbe vonta a legfensőbb teremtői képességet, e szó hatása idézte volna-e elő az ellenhatást, mely irodalmunkban víni látszik a nő jogaiért; vagy csak a pálya könnyűsége, a kecsegtető alkalom, a sükerre mutatkozó kilátás, az újjal érthető dicsőség szomja, vagy a világi közönséges hiúság (mely utóbbitől a nő sem ment egészen) okozta, hogy amazonaink tömör phalanxban nyomúlnak előre, elfoglalni a tért, mire, tekintve az ellentábor gyönge voltát, nem nagy erőfeszítés látszott szükségesnek? – Én e másodikat gondolom inkább; hozzá még ama szándékos hanyagságot az innenső tábor részéről, mely szerint a tömeges invasio könnyíttetik, a fegyelem laza, őrállomások elhagyatnak, út és kapu tárva-nyitva, mindenféle összesúgás, összekacsintás az ellenséggel szabadon foly, az átszökés napirenden, legénység, fegyverzet nem igen derekabb (ha nem selejtesebb) mint a második oldalon.”

Gyarló asszony, törékenység a neved

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor utoljára Tordán voltak együtt, onnan indult el Petőfi Bem csapatát megkeresni, és a vesztes fehéregyházi csata után már soha nem tért vissza Júliához és kilenc hónapos fiukhoz, Zoltánhoz. Júlia az utolsó pillanatig visszavárta őt, Tordáról szállásadójukkal, Miklós Miklós református lelkésszel és családjával az ellenséges csapatok elől Kolozsvárra menekült, a volt Szentegyház (ma Iuliu Maniu) utcában kapott szállást egy kis szobában, Zoltánnal és a dajkával itt töltik a következő hónapokat. Hiába kap egyre több hírt arról, hogy Petőfi elesett a csatában, Júlia nem akarja elhinni, elfogadni, így saját maga indul férje keresésére, álruhában, férfinak öltözve járja a csatamezőt. Júlia nem jár sikerrel, Petőfi nélkül tér vissza Pest-Budára. (Bár teljes mértékben mai napig nem sikerült a történészeknek rekonstruálni a segesvári csatát, feljegyzéseinek és kutatásainak rengeteget köszönhetünk, nélküle még kevesebbet tudnánk az ott történtekről.) Fontos szem előtt tartanunk, hogy Júlia ekkor 22 éves, alig egyéves fiával, friss özvegyként, a levert forradalom utáni Budapesten egyedül próbál boldogulni. Erdődön nevelkedett, útlevele nincs, folyamatosan ki akarják toloncolni a fővárosból. A budapesti társaság egyik tagja, Horvát Árpád, a púpos egyetemi tanár segítő kezet nyújt Júlia felé, feleségül veszi őt, aki így Budapesten maradhat. A házasság nagy port kavar, az akkori lapok ócsárló cikkeket írnak Júlia ellen: „Egy barátunk szép özvegye nemrég második házasságra lépvén egy élő barátunkkal, azon tanakodtunk, hogy a menyasszonyt tartsuk-é boldogabbnak vagy a vőlegényt. E habozás közt végre azon határzathoz jutánk, hogy alkalmasint legboldogabbnak tarthatjuk barátunkat; ámde nem az élőt, hanem az elhunytat.”

Arany János a hírre reagálva azonnal megírja A honvéd özvegye című verset, melyben erős kritikával illeti az új házasságon túl Szendrey Júlia személyét, és a Szeptember végén Petőfi-vers „átokhangulatát” idézi meg. A vers mottója részlet Hamlet monológjából: „Gyarlóság, asszony a neved!”

Csak egy rövid hó: még a gyász-cipő sem

Szakadt el, melyben könnyé olvadott

Niobeként kisérte ki szegény

Atyám holttestét: s ím ő, épen ő

Férjhez megyen…

Arany János Hamlet-fordítása 1866-ban jelenik meg, nagy a valószínűsége, hogy a választott részletet a vers mottójához fordítja le. Az eredeti, Shakespeare-féle Hamletben a „Frailty, thy name is woman!” idézet első sora mást jelent: az angol frailty szó esendőséget, törékenységet, gyengeséget jelent, de gyarlóságot semmiképp nem. Izgalmas lenne tanulmányozni ennek a fordítói döntésnek a hatását a magyar nyelvű, színpadra adaptált Hamlet-értelmezésekre, hiszen a mai napig leginkább Arany János fordításából dolgoznak a rendezők, társulatok.

Krúdy Gyula 1913-ban megírja Zoltánka című szomorújátékat (amiben Júlia egy mostoha, kicsapongó anya, aki megnyomorítja fia életét). Kosztolányi Dezső a következő kritikával illeti a művet: „Zoltánka. (Krúdy Gyula szomorújátéka.) Krúdy Gyula mindig elégiákat ír. Akármelyik könyvét nyitod ki, úgy érzed, hogy egy kisvárosi magyar temetőben jársz, az akácok és sírok közt, késő délután, ősszel. Dekadens és magyar.”

1934-ben bemutatják Herczeg Ferenc Szendrey Júlia-darabját, amely egy hamis tényeken alapuló vádirat Júlia ellen (a Kolozsváron játszódó színdarabban Júlia osztrák katonákkal flörtöl és bálozik, zongorázik és cukrászdába jár, pár héttel Petőfi halála után). Shöpflin Aladár a következőképpen méltat: „Szendrey Júlia pedig nem volt nagy lélek. Az átlag-nők színvonalán alig valamivel felülálló teremtés volt. Petőfi költészetéből sem látjuk – az összes magasztaló ritmusokon át – valami különös emberi vagy asszonyi kvalitását és minden, amit tudunk róla, amellett szól, hogy nem volt több más asszonyoknál, sem intellektus, sem morális erő dolgában. Élnivágyó, kacér és hiú fiatal nő volt, dilettánsa az életnek és irodalomnak, kicsit inficiálva George Sand frazeológiájával a nők jogáról az élethez és szenvedélyhez, a romantikának azzal a női lecsapódásával, amely a kor szellemi életének középpontjában álló szabadságeszmét asszonyi módra mindjárt a szerelmi komplexumra applikálta és a mult század közepének nyugtalanabb idegrendszerű asszonyait arra izgatta, hogy a nyárspolgáriasság bilincseiről csevegjenek, levágassák a hajukat, férfiakkal a szokottnál szabadabban érintkezzenek és ha akad férfi, aki a szavukon fogja őket, kisebb-nagyobb bolondságokat csináljanak. Aki valaha olvasta Szendrey Júlia írásait, az ezenfelül azt is tudja, hogy Júlia szentimentális, puha lélek volt, a bas bleu-típusnak talán első kifejezett példánya a magyar levegőben. Semmi esetre sem volt akkora örökség elviselésére, mártíriumra alkalmas lélek s ha a közvélemény ezt követelte tőle, akkor a közvélemény lehetetlent követelt.”

2005-ben Mészáros Péter megrendezi a Stambuch – Júlia asszony titkos éjszakái című filmet (a filmben Júlia Petőfi keresésére indul, de egész úton színésznőkre féltékeny, és megpróbálja elcsábítani útitársát).

A valóság tagadása

A valóságban Szendrey Júlia és Horvát Árpád házassága egy tragikusan végződő érdekházasság volt. Júliának négy gyermeke született Horváttól: Árpád, Ilona, Attila, Viola (közülük Viola volt az egyetlen, aki megérte az öregkort). Az „örökké mogorva, kedvtelen” Horvát Árpád deviáns és erőszakos szexuális szokásainak alárendelődött Júliánál a harmincas évei végére méhnyakrák alakult ki, utolsó éveit ágyban, betegeskedve, férjétől külön töltötte, negyvenéves korában elhunyt.

Júlia utolsó hónapjaiban, amikor már állapota miatt leginkább ágyba kényszerült, Gyulai Pál (akit miután Szendrey Júlia visszautasított, a testvérét, Szendrey Máriát vette feleségül) ajánlására egy Tóth József nevű fiatal irodalmár kezdte el őt látogatni, felolvasott neki, és Júlia hűséges és igazi barátjává vált. Ennek a bizalomnak köszönhető, hogy Júlia Tóth Józsefre bízott egy ládát, saját titkos naplójával, Petőfi ismeretlen versrészleteivel, eredeti kéziratával. Ezekről az iratokról egészen 1925-ig senki sem tudott, addig, amíg Tóth József egyik leszármazottja véletlenül előkerült családi iratokat adott át Mikes Lajosnak, a Pesti Napló munkatársának. Mikes Lajos, Dernői Kocsis Lászlóval ezt az anyagot és ennek alapján még ötévi kutatómunka eredményét 1930-ban jelentette meg Szendrey Júlia élete, naplója és halálos ágyán tett vallomása címen. A könyv megjelenésének évében mutatják be a Nemzeti Színházban Herczeg Ferenc ócsárló és hamis adatokat feldolgozó Szendrey Júlia című darabját is, amelyet évadokon keresztül játszanak, többezren megnéznek, ezzel szemben a könyvet, amelyben Júlia valós karakterét mutatják be komoly kutatási munkával, csak néhány szakmabeli olvassa el. És bár mostanra rengeteg bizonyíték, vallomás került elő, Szendrey Júliát még mindig csak Petőfi Sándor Juliskájaként, majd „hitvány özvegyeként” látjuk, nem Szendrey Júliaként, aki költő volt, műfordító volt, anya volt, forradalmár volt, aki szuverén személy volt, és akinek sokat köszönhetünk.

‍