.svg)
A legutóbbi könyvéhez, a 2020-ban kiadott Poszeidón gyöngyszakállához hasonlóan, amely a magyar irodalom és az antik hagyomány viszonyát mutatta be, a jelen kötet Polgár Anikónál messze nem szokatlan módon egységes tematikával kínálja meg az olvasót. Olyan nézőpont(point of wiew)-központú olvasás során született tanulmányokat tartalmaz, amelyek egyként és hangsúlyosan foglalkoznak a bármely vonatkozásban emlegetett kisebbségi irodalommal, valamint a részben ennek ürügyén megfogalmazható fordításelméleti problematika gyakorlati érvényesülésével. Más szempontból magyar és finn (kisebb részben lengyel) vonatkozású kérdésekkel, amelyekkel összefüggésben fölvetődik: miként jelenik meg bennük, általuk a holokauszt, illetőleg mint fogalmazódik meg a nőírók által alkotott művekben (korántsem a radikális feminizmus igényelte, viszont az egyoldalú, „férfi-prezentálás”-ban érdekelt írásbeliség bírálata jegyében kifejtett vélemény alapján) az önazonosság, önmeghatározás egy változata.
Polgár Anikó költői, fordítói, tanulmányszerzői pályáját tekintve feltűnik a megbízhatóan, csöndesen, jelentékeny anyagismeretről tanúságot tévő filológus, aki kitűnő klasszika-filológiai alapozottsággal, több nyelv ismeretében, bőséges szakirodalmi tudással közelít meg olyan kérdéseket, amelyek részben eddig kevés figyelmet kaptak, részben több részdiszciplínára kiterjednek. Emlékezetes értekezésekben tárta föl a 20. századi magyar műfordítókat megosztó vitákat, melyek természetesen nem korlátozhatók a Horatius-vers magyarításának problémakörére, hanem a műfordítói szuverenitás felfogásait is érintették; Catullus és Ovidius magyar utóéletének rendkívül alapos szemlézésével az antikvitás meg a régi és az újabb magyar irodalom találkozásait regisztrálták olyképpen, hogy a fordítástípusok meghatározására is törekedtek; Devecseri Gábor kacskaringós pályájának részleteiről szólva jellegzetes 20. századi magyar értelmiségi-költői pályát, annak buktatóit és sikereit helyezték el a megfelelő kontextusban – hogy néhány dolgozatra utaljak Polgár Anikó mindig figyelmet érdemlő munkásságából.
A jelen tanulmánykötet megnyerő egységességét az a több oldalról megvilágított alaptézis bizonyítja, amely sejtetéssel már a címben ott munkál, az olvasók figyelmeztetéséül, pedig az előszóban íródik körül: a tanulmányíró az elemzésre kiszemelt jelenséget, művet, szerzőt, problémát természetszerűleg egy meghatározott pozícióból mutatja be, a maga érdekeltségét sem titkolva (aligha felejthető el, hogy Polgár Anikó érdekes és becsülésre méltó verseskötetek szerzőjeként is jelen van Szlovákia és általában a magyar nyelvterület irodalmi életében), ám ez a személyes érdekeltség nem a találomra-személyesen hozzá eljutó alkotások szemlézését jelenti, hanem olyan jelenségekkel-művekkel való foglalkozást, amelyben „a »másik tekintet« kifejezés annak a nézőnek perspektívájára utal, aki kívülállóként is, bennfentesként is nézi maga körül a dolgokat: benne van egy helyzetben, de ki tud látni belőle; ott van valaki mellett, s lelkifurdalása van amiatt, hogy nem tud azonosulni vele; a másikat a maga másságában nézi és írja le; észreveszi magában a mást, a másikban felismeri és elfogadja a másik másságát, az idegenség irányában tanúsított tolerancia.”
E hosszabb idézet talán arra is alkalmas lehet, hogy érzékeltesse Polgár Anikó stílusának jellegzetességeit: a körültekintést, a pontosságra törekvést, a szívós építkezést és az esszéíráshoz közelítő „szépírói”, mégis tudományos előadást. Éppen azért meggyőzőek elemzései, mert nemcsak az értelmezésre kiválasztott művektől-szerzőktől igényli az empátiát, hanem mindenekelőtt önmagától. Sosem ítélkezik, még ott sem, ott különösen nem, ahol vitatkozik. Nem rajong kritikátlanul, még ott sem, ahol egyetértését, mélyebb megértését fejezi ki, hanem mindenütt igyekszik megmaradni a tárgyszerűségnél; a kifejtés logikájára bízza mondandója meggyőző erejét.
A nem egyszer indulattal megközelített kisebbségiirodalom-meghatározásokról szólva, a szlovákiai magyar irodalom terminus alakulástörténetét szemlélteti. Rámutat a kettős kánonképződésre, egy belső, egy külső használatra készült vélemény-alapelv funkcionálására: „A szlovákiai magyar kisebbség irodalmi önreprezentációjának jellegzetessége a hibridizáció, melynek lényege, hogy megpróbálja egyszerre értékkomplexumként felfogni ezt a tradíciót, másrészt a politikai-társadalmi kontextusból fakadó engedményeket csikar ki magának az esztétikum rovására.” Úgy gondolom, idecsatolhatok Bodor Ádám beszélgetőkönyvéből két passzust, mely érintkezik Polgár Anikó tanulmányával, igaz, szépírói, kérdésekre rögtönzött feleletet váró szituációból fakadt közlésekről van szó: „Kisebbségi identitásom a kapcsolódó gátlásokkal, frusztráltsággal egy pillanatig sem volt, így írói pályámat sem határozta meg. Annál inkább a szülőföld nemzetiségi összetételéből adódó tarkasága, különböző kultúrák közössége.” „Erdélyi magyar író van, külön erdélyi irodalom nincs. Magyar irodalom egyetlenegy van, ez anyanyelven való gondolkodás és hűség kérdése. Nem ismerek olyan kritériumokat, amelyek ilyen határozott megkülönböztetést indokolnának.” Ez utóbbi felelet a riporter „erdélyi magyar irodalmat” illető kérdésére, miközben Bodor nem tagadja a „színes, változatos, etnikai és domborzati környezet” jelentőségét, ahol felnőtt. A magam részéről azt a megjegyzést tenném, hogy Polgár Anikó (is) ama nemzedékhez tartozik, amely úgy lépett az irodalomba, hogy kisebbségi volta miatt nem érzett kisebbrendűségi komplexust, hanem kezdettől fogva rendelkezett a másságok iránt érzett megértési szándékkal. Önnön helyzetének elismertetését azokra a tudományos és költői művekre bízta, melyekkel részben a szlovák tudományosságban is részt vett, részben a kölcsönös fordításirodalomban alkotóként szerepet vállalt. Így közelít Tőzsér Árpád Holan-fordításaihoz, és vitatja Tőzsér naplójának a nőkkel kapcsolatos, erősen vitatható megjegyzéseit.
Az az érzékenység, amellyel különféle finn írónők, Lesznai Anna vagy az elfelejtettségből föltámasztott Urr Ida műveit bemutatja, pontosan jelzi, hogy bár Polgár Anikó a maga költői műveit egy egészen más ars poetica szerint szerkeszti meg, nyitott marad a különböző költői-írói magatartások-módszerek előtt, megkeresi azokat a pontokat, ahol kapcsolódhat, megértéssel fogadja, ami esetleg költőként idegennek tűnik. Nem kell önmagát megtagadnia, hiszen az említett két alkotótól sem idegen a mitológia/mitikus szemlélet, ennek történeti változatai, Polgár Anikó állandó témái. Devecseri Gábor feleségének, az operarendező Huszár Klárának emlékiratait a férjéével veti egybe, jelzi a „női írás” eltéréseit, anélkül, hogy abszolutizálná. A különböző körülmények közt (és céllal) készült emlékezések az emlékezői pozíció miatt térnek el egymástól. Kertész Imre posztumusz megjelent naplójegyzeteit, A nézőt az önszemlélet rekonstruálásával hozza olvasóközelbe. Segíti Clara Royer életrajzi esszéjének ismertetése (Kertész Imre élete és halálai). A naplójegyzetekből kitűnik Kertész gyászmunkájának személyiséget meghatározó szerepe, a „külső tekintet, benső idegenség” alcím mintegy összefoglalja az önleírás lényegét. A Kertésznél oly fontos idegenség-fogalom meghatározására az alábbi idézhető Polgár Anikótól: „Az idegenségnek többféle fokozata van Kertésznél, a külső kirekesztettségtől az önmagunkkal meghasonlott benső összeférhetetlenségig.” „A néző narrátora (…) nemcsak politikai, hanem egzisztenciális értelemben is nehezen találja helyét a világban. Külső szemmel nézi és idegennek látja önmagát a társadalmi és irodalmi élet felkínálta szerepekben, az emberi kapcsolatokban, az idegenségérzetet megfogalmazni próbáló műveiben…”
E néhány, idézettel bemutatott tanulmány továbbgondolni törekszik az önmagunk és az idegenség, a mi és ők, az én és a más viszonyát, kapcsolatlehetőségeit napirenden tartó, időszerűségét nem vesztő kérdéseit. Azáltal, hogy „megértő módban” közelít a kritikus a művekhez, nem feltétlenül egyetértését kell kinyilvánítania, hanem azt, hogy a maga gondolkodásában esetleg ott rejlő mást, idegent tudatosítsa, és protokolláris helyeslés helyett megkísérelje megérteni. Polgár Anikó tanulmánykötete jó szolgálatot tesz annak a gondolkodásmódnak, amely a merő türelmen túllépve, a másság értő elismerését szorgalmazza.
Polgár Anikó: A másik tekintet. Kisebbség, mítosz, idegenség a finn, a magyar és a szlovákiai magyar irodalomban. Media Nova, Dunaszerdahely, 2021.
