.svg)
A forradalom ígérete? című kötet szerkesztői irodalmári pályafutásuk folyamán már korábban is foglalkoztak a történelem és az irodalom kereszteződésének problámáival. Az eddig kialakított koncepcióikat ebben a kötetben gyűjtik össze, felhalmozván számos fontos gondolatot, melyek alapján egy újabb és tágabb irányba indulnak el. A címben megjelenő forradalom szónak összekapcsoló szerepe van, általa tudunk összefüggést teremteni a már megjelent Ráció-Tudomány kötetei és ezen kötet között. A könyv egy olyan történelmi performativitással szembesíti az olvasót, mely után semmi sem marad az tudatunkban ami volt.
Visszagondolva a magyar történelem fontosabb időszakaira (Mohácsi vész, Trianon, 1848-as forradalom és szabadságharc stb.), állandó kapcsolatra figyelhetünk fel a nyelvben történt változásokkal. Talán ez azért is lehet, mert a nyelvi események--mint ahogyan a kötet is kijelenti - -hitelesítik a történelmi eseményeket és véghezviszik, reprezentálják azt. Egy történés akkor válik eseménnyé, amikor képes lesz átlépni a nyilvánosság határait! Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az eseménynek olyannak kell lennie, amely képes megváltoztatni az addig történteket. Ilyen a történelem: egy „esemény”. Nem bukkan fel úgy, hogy ne hagyna maga után „lábnyomot”, mindenhol ismert lesz és emlékezetes. A forradalom igen ‘divatos’ téma az irodalomban. Az írók, költők előszeretettel taglalják, kommentálják az eseményeket műalkotásaikban.
A „forradalom” az 1800-as évek környékén vált önálló fogalommá, általa reflektálhatunk az eseményre olyan törésként, amely oly nyilvánossági formákat képes felnyitni, melyek megszakítják a nyelvi, kommunikációs, mediális és kultúrtechnikai viselkedéseket. A szerzők post-histoire aspektusnak vélik, mivel mindig a történelem utáni dimenzióra korrelál. A kötetben a tanulmányok változó mértékben, de a kérdések mentén vitatják azt a témát, hogy egy esemény milyen feltételek között válhat forradalmivá: „Hogyan tesz szert egy esemény »forradalmi« jelentőségre, miként születik meg a »forradalmi« jelentése? Hogyan »vihető színre« a múlt, mi a jelentősége a múlt artikulált tapasztalatának, illetve emez nyelvi-értelmezői aspektusának?”(13).
Kulcsár-Szabó Zoltán Forgalom és forradalom című tanulmánya a legelső ebben a kötetben. Ezra Pound életművével reflektál elsőként az előszóban bemutatott főtémára, a pénz–(politika)–nyelv viszonyán keresztül. Ezen életmű a modern költészettörténtben meghatározó jelentőséggel bír. A történelem-irodalom viszonya Pound irodalommal kapcsolatos politikájában is feltűnik, ugyanis fő célja, hogy a nyelvet tisztán tudja tartani, és ezáltal médiumot hozhasson létre. Mi is ez a tisztántartás pontosan, és miért mondom azt, hogy kapcsolódik a történelemhez? Ahogyan Pound is kijelenti, az irodalomnak legfőbb feladata az, hogy biztosítsa a kifejezés világosságát és tisztaságát azért, hogy lehetőséget nyújtson az értelmes politikai cselekvésre. Szükség van a megtisztításra annak érdekében, hogy ki tudjuk küszöbölni a nyelvi korrupciót a politika érdekeit tekintve. A nyelv túlságosan jelentésgazdag ahhoz, hogy kizárjuk a félreérthetetlenséget. Kulcsár azt a következtetést vonja le, hogy szükség van a folyamatos forradalomra ahhoz, hogy a nyelv megújulhasson. Pound szembefordult azzal a tudással, mellyel már rendelkezett a témában, mivel csak így tudta megvalósítani „végletesen téves politikai radikalizmusának”(53) igazolását a pénz nyelvvel való kapcsolatáról.
Bernanics Gábor A programozhatatlan modernség címet viselő tanulmányában a haladást Walter Benjamin német filozófus, marxista teoretikus értelmezésében vizsgálja, aki szerint a haladás egy olyan metafora, mely a múltat megszakító forradalmi lépések kapcsán jöhet szóba. Szerinte a franci forradalom „[ú]gy idézte a régi Rómát, mint ahogy a divat idéz valamilyen múltbéli viseletet.”(291). A múlthoz való viszonyt hiába váltja fel valami új, mert nem lesz más, mint önmagát újként állító, mégis a régebbi történéseket ismétlő alakzat. Walter Benjamin számára a forradalom a visszaugrást lehetővé tevő mozzanat, mely a történelmi események egyszerűsítését szorgalmazza. Ezek az események továbbra is a kontinuitás és az iteráció sémái szerint működnek. A modernség bekövetkezése – mint minden mást – a költészetet is nagymértékben befolyásolta, a technológia és a vele kapcsolatos közegek megemlítése kötelező ezen témában, ami Walter Benjamin elemzéseiből is világossá válik. A modernitás nem egy történeti szakasz, inkább egy tulajdonság, mely az idő-cselekvés állandó viszonyában mutatkozik meg. Emellett egy olyan fogalom, mely szabad utat ad az irodalom teljes alakú föltárulkozásának, a maga természetes és bonyolult formájában. Számos híres költő, irodalomkritikus szemléletét tárja fel és kommentálja, ilyen például Baudelaire, Jauss, Freud vagy akár Paul de Man is.
A kötetből kiválasztott két tanulmány példa arra, hogy milyen sokféle is lehet a történelem, mennyire kölcsönös a befolyás a nyelv és a fontos történelmi döntések között, milyen sok történelmi eseményből kaphatunk választ a címben megjelent történelmi-nyelvi kereszteződéssel kapcsolatban (struktúrák az utcán, emberi jogok forradalma, programozhatatlan modernség, 1956-os forradalom). Ezen sokszínű és változatos szemléletek felsorolásának célja, hogy minél jobban és minél több oldalról (forgalom, médiaantropológia, technika, fotográfia, médiaarcheológia) megismerhessük ezen két nagy és lényegesen fontos terület egybeforrtságát. Ahány személy tanulmányát olvassuk, annyi történelmet ismerünk meg. Miután megismerkedtünk a kötettel, már csak a következő kérdésen kell elgondolkodnunk: Létezik irodalom forradalom nélkül?
Bónus Tibor – Lőrincz Csongor – Szirák Péter (szerk.):A forradalom ígérete? Történelmi és nyelvi események kereszteződése. Ráció-Tudomány 18. Ráció Kiadó, Budapest, 2014.
