Folyamatok és tendenciák az erdélyi magyar nyelvhasználatban

A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című sorozat utolsó, hatodik köteteként jelent meg Péntek János és Benő Attila A magyar nyelv Romániában (Erdélyben) című kötete az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Gondolat Kiadó közös gondozásában. A Kárpát-medencei kisebbségi magyarok nyelvi leírása korábban már megelent kárpátaljai (1998), vajdasági (1999), szlovákiai (2000), ausztriai és szlovéniai (2012), valamint horvátországi (2016) vonatkozásban, a Kontra Miklós által szerkesztett sorozat azonban ezzel a kötettel válik teljessé. A kötet hiánypótló, nemcsak a sorozat teljessége miatt, hanem önmagában is, hiszen a nyelvi kérdések vizsgálata mellett bemutatja ennek a történeti, politikai, szociológiai és kulturális hátterét is.
Bár nem volt benne szándékosság, a könyv éppen Trianon százéves évfordulóján jelent meg. A sorozat többi kötetéhez és a kutatás 1996-os adatgyűjtéséhez képest viszonylag sok időre, de ennek a hátránynak olyan előnyeit használták ki a szerzők, amelyek teljesebbé tették a romániai magyar nyelv szociolingvisztikai leírását. Ennek köszönhetően a kötet nemcsak a 20. század nyelvi leírását és kontextusát tárgyalja, hanem tartalmazza a 21. század elejére vonatkozó adatokat és folyamatokat is. Másrészt pedig így a szerzők felhasználták egy 2009-ben készült adatgyűjtés eredményeit is.
A két kutatás eredményei egymást kiegészítik, alátámasztják, vagy éppen új kutatási területeket tárnak fel, de a szerzők kiemelik, hogy nem összehasonlítható a kettő, mert különböző mintavétellel készült, és nagy a különbség az adatközlők számában is. A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című kutatás adatgyűjtése kvótaminta alapján 1995–96-ban zajlott az Open Society Institute prágai Research Support Scheme irodája segítségével. A 2009-es kutatást a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet végezte Demográfia, rétegződés, nyelvhasználat címmel reprezentatív minta alapján.
A kutatások nyelvi vonatkozású eredményeinek bemutatása előtt a szerzők átfogó képet adnak a történeti és a jelenlegi körülményekről egyaránt. A Népek és nyelvek Erdély múltjában című fejezet térképekkel illusztrálva mutatja be, milyen hatalmas változáson ment keresztül Erdély etnikai megoszlása a 13. századtól napjainkig. Érdemes tenni egy kitérőt arról, hogy a szerzők már a Bevezetőben is használják a legnagyobb kisebbség szókapcsolatot, és rávilágítanak arra, hogy milyen feszültség rejlik ebben a kifejezésben a nagy és kicsi ellentétpár között. Ennek kapcsán fontos megemlíteni egyrészt azt a tényt, hogy sem az európai, sem a romániai szintű szabályozások nem tudják kezelni ennek a nagyszámú kisebbségnek a helyzetét. Másrészt maga a kisebbség megnevezés sem mondható semlegesnek a kifejezés negatív konnotációi miatt.
A második, A magyar nyelvközösség néhány jellemzője a 21. század 2. évtizedében című fejezet a jelen helyzetet tárgyalja, figyelembe véve a szociológiai, földrajzi, gazdasági, műveltségi szempontokat, illetve a beszélők identitását és attitűdjét. A népszámlálási adatokból kiderül, hogy a románokhoz képest a magyar nemzetiségűek kisebb arányban végeznek középiskolát, és a foglalkoztatási ágazatokat illetően alulreprezentáltak a vezetők és értelmiségiek, a technikusok és mesterek körében. Ennek részben politikai oka van, részben a diszkriminatív érettségi és a felsőfokú oktatás tannyelvének következménye, de a beszélők attitűdje is nagyban befolyásolja. Az attitűd kapcsán a szerzők érdekes ellentmondásra világítanak rá: a magyar nyelvközösség saját nyelvéhez fűződő attitűdjében a szimbolikus fölértékelés dominál, ennek ellenére a mindennapi pragmatikus döntések az anyanyelvről való könnyű lemondást tükrözik.
A nyelvhasználat vizsgálatában is igen lényeges kérdés az egyház és a hitélet szerepe. A reformáció hatására a 16. század egyik legnagyobb újdonsága az erdélyi művelődésben az anyanyelvűség. Ennek és a könyvnyomtatásnak köszönhetően kezdett el egyre szélesebb körben terjedni a magyar nyelvű írásbeliség, de napjainkban is érdemes az egyházak nyelvével és nyelvhasználatával foglalkozni. Romániában az ortodox és a görögkatolikus egyház többnyire a román nyelvet használja, a római katolikus, illetve a protestáns egyházak pedig a magyart. Ez összefüggésben áll a nemzetiséggel is, hiszen az ortodox és görögkatolikus vallásúak nagyrészt román nemzetiségűek, a római katolikusok és protestánsok pedig magyarok. Mindemellett vannak kivételek: a moldvai magyarok és az erdélyiek körében is van arra példa, hogy végbement a nyelvcsere, de a magyar megmaradt szakrális, liturgikus nyelvként a római katolikus és protestáns közösségekben. Ezek az esetek is igazolják azt a tendenciát, hogy egy asszimilációs folyamatban az emberek a hitükről, a vallásukról mondanak le legutoljára.
A nyelvi színtereket illetően nemcsak az egyházat és a hitéletet érdemes megemlíteni, hanem az oktatást is. Az oktatásban két alapvető vonatkozása van a magyar nyelvnek: 1. az oktatás nyelvisége és 2. a magyar nyelv és irodalom tantárgy. Míg az első nyelvpolitikai, kisebbségi kérdés, a második szakpolitikai és szakmai. A magyar nyelv és irodalom tantárgy kapcsán a szerzők olyan kérdéseket, témákat feszegetnek, amelyek jellemzően nem merülnek fel a közéletben, mint például az, hogy hol van ennek a tantárgynak a helye az oktatásban, vagy hogy milyen magyar nyelvet oktatnak és milyen szemléletben. A magyar közösségek attitűdjében gyakran megfigyelhető az a felfogás, hogy a magyart érzik többletnek és tehernek az oktatásban a román tannyelvű oktatáshoz mérten, és ez is befolyásolhatja az iskolaválasztást. Többek között azért választanak a tanulók és/vagy a szüleik román tannyelvű iskolát, hogy kevesebb tantárgyuk legyen, illetve abból a meggyőződésből, miszerint jobban, könnyebben lehet érvényesülni a román tannyelvű oktatást követően, holott sem a kutatások, sem az eddigi tapasztalatok nem igazolják ezt.
A kötet az erdélyi nyelvhasználat nyelvjárási sajátosságait is bemutatja. A régió nyelvjárási sokszínűségét jelzi, hogy a tíz nagy nyelvjárási régió közül három teljes mértékben Románia területén van (moldvai, székely és mezőségi), három pedig átnyúlik az országhatáron (északkeleti, Tisza–Körös-vidéki és dél-alföldi).
Stiláris regiszterként a szépirodalom nyelve a legszabadabb nyelvhasználati terület, mert meríthet bármely nyelvhasználatból vagy regiszterből. A szerzők kiemelik, hogy tudatosan vagy tudattalanul, de az írók, költők nyelvezete valamilyen mértékben tartalmazza azt a vernakuláris változatot, amelybe beleszülettek, mert az író számára ez az anyanyelvnek a legtermészetesebb változata. Megállapítható hogy az erdélyi irodalom alkotói szorosabban kapcsolódnak „a közvetlen nyelvi gyökereikhez”, mint magyarországi kortársaik, és ezt a változatot nemcsak díszként használják, hanem nyelvi forrásként, mintaként. Ugyanakkor az erdélyi kisebbségi léthelyzetben az irodalomban hangsúlyozottabban jelentkezik a nyelv fölértékelődése, a nyelv közösségi gondjainak megjelenítése, a nyelv és az identás szerves kapcsolata.
Az 1996-os és a 2009-es adatgyűjtések nyelvi vonatkozásait Az érintkező nyelvek kontaktusnyelvészeti kérdései című fejezet tárgyalja. Ennek kapcsán fontos kiemelni, hogy a kontaktológiai jelenségek vizsgálata nemcsak a nyelvi változatosság és változások szempontjából lényeges. Ezek a jelenségek történeti viszonylatban rámutatnak arra, hogy a magyar közösségek mikor és milyen népcsoportokkal, kultúrákkal voltak kapcsolatban, a szinkrón vizsgálat pedig a nyelvi tervezésben is segít, hiszen rámutat a kisebbségi létből fakadó nyelvi hiányokra. A szerzők minden esetben figyelembe vették a magyar nyelv viszonylatában Románia településtípusait (szórvány, tömb, határmenti), és minden eredményt, illetve következtetést ennek függvényében vizsgáltak.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a kötet címében indokolt a földrajzi nevek sorrendje: először az ország neve jelenik meg, és csak zárójelben a régióé. Bár látszólag apró különbségről van szó, lényeges részletekre világít rá. Az országnév hangsúlyos szerepét egyrészt az indokolja, hogy bár a magyar közösségek többsége Erdélyben él, ezen régión kívül is élnek magyarok Romániában. Másrészt azért is fontos az ország nevét hangsúlyozni, mert jogi, politikai vonatkozásban az intézkedések és szabályozások a teljes országra érvényesek, így az ország neve helyezi megfelelő kontextusba az itt élő magyar közösségeket. Másrészt a sorozat korábbi köteteinek címéhez is kellett igazodni.
A kötet részletesen elemzi a magyar nyelv jelenlegi helyzetét és a kétnyelvű lét következményeit Romániában. Ez a részletes leírás és a jelenségek tudatosítása első lépése lehet a problémák megoldásának. A szerzők nemcsak nyelvészeti szempontokat vettek alapul az elemzések során, hanem történeti, politikai, jogi, társadalmi és kulturális szempontokat egyaránt. Ezért a nyelvi és társadalmi jelenségek tágabb kontextusban értelmeződnek, és az olvasó számára is egyértelművé válnak a szempontok és diszciplínák közötti összefüggések.

Péntek János – Benő Attila: A magyar nyelv Romániában (Erdélyben). Erdélyi Múzeum-Egyesület – Gondolat Kiadó, Kolozsvár–Budapest, 2020.