Évszázadok tanulóiskolája

Világunkat tágító felismeréseknek ered nyomába Egyed Emese legújabb, Francia iskola című munkájában, mely az Erdélyi Tudományos Füzetek 300. köteteként jelent meg, az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában. A szerző bevezetőjében összegzi, hogy e kötet sok év munkájának a válogatását foglalja össze, így olyan képet tart a kezében az olvasó, mely a már megjelent tanulmányoknak egy, a közlendőjük szempontjából egyértelműbb összehangolt egységét képezi.

Villontól Bánffy Miklósig, Párizstól Erdélyig, franciáról magyarra – Egyed Emese francia iskolájában a módszerek többnyire azonosak, a vizsgált kor sajátosságaihoz adaptáltak, a francia és magyar kultúrák különbségeit, hasonlóságait és érintkezéseit megmutatva, az irodalmi vagy színházi alkotások fogadtatását, értelmezését láttatva. A kultúrcsere vizsgálatának fontos szerepét képezi a fordítások elemzése, mely Villon Nagy Testamentumával kezdődik, kiemelt figyelmet szentelve annak nyelvjeli természetére. Az itt bevezetett módszer több ponton visszatér, bár a kitekintések mértéke változik az adott szöveg, szerző, fordítás és az életművek függvényében, de társadalmi és politikai kontextus szerint is. A 14–15. századi lírát követően a későbbi drámairodalom kap hangsúlyos szerepet, Corneille Cidjének fordításai pedig lehetőséget teremtenek a korban egymástól távolabb megjelent magyar korpuszok összehasonlítására. A szövegeket övező politikai és társadalmi kitekintések nagyban elősegítik az olvasó megértését és a francia, valamint erdélyi irodalmi élet kapcsolatainak az átlátását. A következő fejezetek szintén a drámairodalom, Racine és Fal­baire szövegeinek fordítási kérdéseit, fogadtatását és a kánonba kerülését vagy abból épp kimaradását vizsgálják.

„A közkinccsé lett színházi eseménytől a hozzáférhető filmélményig” – ígéri Egyed Emese Denis Diderot munkásságát feltáró tanulmányában: a 18. századi materialista filozófus írásainak ismertetésével mutatja meg a színház felépítését radikálisan megkérdőjelező tételeit. Kritikával illeti a színházi játék korlátozottságát, a közönség magatartását, újragondolja a tér, az idő és a cselekmény fogalmait, ezen felül problematizálja azt az emberiségképzetet, mely a társadalmi különbségekre épít. Jean-Jacques Rousseau életművére térve a tanulmányban hangsúlyossá válik a magyar olvasók viselkedése – bizonyos következtetéseit ennek függvényében vonja le –, ennek kapcsán elengedhetetlen a montmorency-i vacsora ismertetése, melyet a Pierre Nora munkacsoportja által kidolgozott, az új kontinentális kultúra meghatározó jegyein keresztül vizsgál: identitás, emlékezet és kulturális örökség hármasában. A szóban forgó fejezet többségében irodalomtörténeti és francia–magyar kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, mintsem a 18. századi filozófus szövegeinek vizsgálatára.

A korábbiakban több perspektívából érintett Teleki család a Párizsi „tanuló-oskola” a 18. században fejezetben kerül részletes tárgyalásra: pontosabban gróf széki Teleki József főhivatalnokká válásának folyamata az egyéni tanulás, a reflexió és az elvárások hatására. Ezáltal Párizs hatása nemcsak az erdélyi főnemesi család szempontjából, hanem a korabeli magyar nemesség tapasztalatszerzési és kapcsolatkiépítési perspektívájából is átláthatóvá válik. A megismerés tárgyát Teleki József és Teleki Sámuel útinaplói képezik, hangsúlyozva az étkezési kultúrára – mint a külföldi kapcsolatépítésben jelentős szerepet játszó tényezőre – és ennek az otthoni pozíciójukra gyakorolt hatását. A következőkben visszatérünk a francia filozófusok vizsgálatára: Helvétius kivonulása az irodalmi életből csupán a hagyatékából származó, sajtó alá rendezett kéziratok ismertetését teszi lehetővé. A kötet legterjedelmesebb, Voltaire-t vizsgáló fejezetét Voltaire magyar olvasóinak Helvétiusról való lehetséges képe vezeti be, ezen felül a tanulmányt a magyar recepció fontosabb elemeivel zárja: Csokonai helvétiusi munkáján túl rámutat Vörösmarty Csongor és Tündéjének hasonló olvasati lehetőségeire.

A következő, a kötet negyedét kitevő Voltaire-fejezet számos politikai és társadalmi szempontot, esetlegesen az író, költő és filozófus befolyásait is megmutatja, de hosszasan vizsgálja Fekete Jánosra tett hatását, így a Voltaire-életmű kontextualizált magyar kulturális szempontból is. A tanulmányok során láthatóvá válik a magyar és magyarul olvasó közönség kialakulásának folyamata, ezzel párhuzamosan látható a fordítások számának növekedése is. Fekete munkájának részletes vizsgálata lehetővé teszi ezek elhelyezését egyfajta Voltaire-imitációs korszakban a francia–magyar kapcsolattörténeti hagyományban, bár Fekete kultúrközvetítői munkáját és a saját körből való kilépését megnehezíthette, hogy nem ismerhette a magyarul olvasók közönségét. Továbblépve Charlotte-Antoinette de Lezay-Marnésia levélregényének fordítása kapcsán inkább Aranka György munkájának ismertetésére, ezen felül Aranka és Kazinczy kommunikációjának kibontására, mintsem az alapszöveg részletekbe menő elemzésére kerül sor. A kapcsolatháló által a magyar nyelvterületen történő könyvnyomtatás is kiemelkedő szerepet kap, annak nehézségei, a cenzúra működése és a stilizációs problémák is említésre kerülnek. Eötvös József irodalmi és politikai tevékenységét Victor Hugo hatása által ismerhetjük meg, ezáltal Eötvöst a magyar színpadok szerzőjeként mutatja be: ez lehetővé teszi a szerző számára a színháztörténeti vonatkozások részletes ismertetését, ami elengedhetetlenül a 19–20. században népszerű zsebkönyvek felé tereli a vizsgálatot. A Kulturális ismerkedés a 19–20. században című fejezet az almanachok bemutatásán túl a francia nyelv státuszára is kitér az erdélyi közegben, valamint a műfordítások közvetett nyelven keresztüli létrejöttére és a „fordítóiskolára”, mely Teleki Ádám, Barcsay László, Aranka György tevékenységén alapul.

A kötet kronologikusan halad Arany János francia recepciójának vizsgálatáig, választ keresve arra, hogy mennyire tartják őt számon a francia irodalmi életben, kik segítették elő a recepcióját, majd rátér annak a távlatból történő megítélésére. Francia perspektívából fontos szerepet játszik Petőfivel való barátsága és származásának körülményei, a francia Arany-antológia értékeléséhez pedig elengedhetetlen tényező, hogy a franciaországi magyar kultúra ismerete inkább személyek hatására jött létre, mintsem intézményes keretek között. Folytatva a magyar irodalom francia vonatkozásának vizsgálatát, a Francia iskola utolsó két kutatott alkotása Ady Endre és Bánffy Miklós művei. Ady kapcsán a szerző a Párizs és Budapest, Nyugat és Kelet közötti párizsi állomás motívumát kontextualizálja és járja körül, míg Bánffy Erdély-trilógiájának francia fordítása által értékeli át Erdély megítélését.

A kötet zárszövege az utóbbi évtizedek intézményes keretekben történő, fordításokra fókuszáló kutatásait összegzi. Ezzel a tanulmánnyal Egyed Emese kontextualizálja Francia iskoláját az európai vizsgálatok között, megőrizve munkájának interdiszciplináris különlegességét, hisz a kötet az irodalmiságán túlhalad, a színház-, nyelv- és kiadótörténeti perspektívák által, számos társadalmi, politikai és kultúrtörténeti vonatkozásból támogatja meg értelmezési törekvéseit.

‍

Egyed Emese: Francia iskola. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2023.

‍