Elbújni a kirakatban

Gothár Tamás nem keres hazug pózokat, nem ígér megváltást se magának, se másnak: „nincs mitől félni / itt senki nem segít / és senkin sem segítünk igazán” (Homok­óra). Hívhatjuk ezt komfortos keserűségnek, versei azonban többet mutatnak fel annál: Gothár Tamás magabiztosan szólal meg a szorongás nyelvén, épp ettől válik ismerősen bizonytalanná. „Kelet-Európában a szorongás nyelve mindannyiunk nyelve”, veti fel a kötet fülszövegében Horváth Benji, és ha nem is értenénk egyet abban, hogy ez csakis az adott világrész jellemzője lenne, Gothár Tamás verseiben valóban érezni egyfajta markáns kelet-európaiságot. Nagyszerű példák erre a Szerencsejáték vagy a Majdnem ballada című versekben megjelenítettek, az éjszakai váltás monotonitása, a fogadások és sztereotipikus megítélések sokszor öntudatlan játéka, sarki kocsmák, üzletek, szavazóhelyiségek, blokknegyedek, kirakatok, kóbor­ állatok, a bujdosás örökös kényszere. Ezt a közös látvány- és tapasztalatvilágot hozza mozgásba Gothár Tamás Váltás című debütkötete.
Ugyan a kötet precíz szerkezeti szabályokat és ciklikusságot követ, maguk a vers­szövegek már érezhetően plasztikusabbak. A kötet három ciklusból (Szerda, Megálló, Műszakváltás) és a Homokóra című nagyversből áll, mindegyik ciklus darabjai közt hasonló tematikájú és stílusú szövegek szerepelnek: egy saját előszólam, Inga-vers, szerelemdefiníció, dedikáció, Narkisszosz- és Becci-vers, vallomás, bagatell. Elsőre repetitívnek tűnhet ez a megoldás, viszont a szerkezet nem korlátolja különösképpen a verseket: az Inga-versek kifejezetten erős darabjai a kötetnek, átnyúlnak a ciklusok szaggatottságán, saját mikrociklust és dialógusokat teremtenek. Az Inga I szövege feszes nyitószöveg, a kutya-allegória csahos, mégis óvakodó kíváncsisága hitelesen tükrözi az emberi-állati kiszolgáltatottságot („messze a legjobb, ebben egyetértettünk, mintha parancsszóra jutalomfalat előtt”). Egy bizonyos ponton azonban túlírttá válik az állat-allegória (az „és vedleni kezdtél” sor például már kevésbé leleményes megoldás), helyenként a pedig maga az alle­gorizált versnyelv is szájbarágóssá válik („nyirkos vagy mint a mennydörgés pedig tegnap is rám szakadtál”, Utolsó sorban). Túl nagy erőlködés ez ahhoz képest, hogy Gothár Tamás szövegeit épp azok minimalizmusa teszi különlegessé.
A szerelemről-versek megint csak veszélyesen sokat akarnak elmondani limitált eszközökkel, ebben pedig maguk a verscímek is a szövegek ellen dolgoznak. Az első szerelemvers nagyszerűen villant fel egy töredékes képrészletet: „lyukak egy befőttesüveg tetején”, amelyet aztán a Második bagatell visz tovább („lezárt befőttben a táj”), a teljes képet pedig a Sappy című Nirvana-dalszöveg adja ki: „He’ll keep you in a jar / Then you’ll make him happy / He’ll give you breathing holes / Then you’ll think you’re happy”.1 A második szerelemvers azonban önmagában már giccsesen kevés („nem vagyunk tökéletesek, sem együtt”), a harmadik pedig a két véglet közti középszerűségben ragad („len kötélen hintázunk: száradó ruhák”). Hasonló problémahorizont jellemzi a Bagatelleket: a szövegvilág helyenként beláthatatlanul szűk. Lennie kell itt még valaminek.
A fülszövegben említett szorongástapasztalathoz nagyban hozzájárul az is, hogy Gothár Tamás versei ismételten a rejtőzködés, takarás motívumát ragadják meg mint túlélőstratégiát. Ez helyenként egybeolvad az állat-allegóriákkal, ahogy a Szerda ciklusnyitó versében láthatjuk („[egy macska] a helyedbe lép / és eltűnik a nejlonok között”), a versszövegek kibontakozásával azonban sokkal direktebb megszólításokhoz jut („másképp nem tudtam volna elbújni előled – / és hiába vártam, hogy megkeress” – Bújócska). Az állat nem antropomorfizált költői projekcióként jelenik meg Gothár Tamás verseiben, inkább a nonhumán túlélőösztönök és óvatosság nyomán reflektál az ember saját szokásaira. A Volt szakadása című szöveg zárlata a technológiai fejlődéssel állítja szembe ezt a bujdosástapasztalatot, így tovább árnyalja annak változatait: „a telefonom csörgését / hallottam lépten-nyomon, de nem mertem a zsebembe nyúlni, / nehogy megtudjam, ki akar rám találni”. A verseknek jól láthatóan erős zárlatai vannak, különösen a Stagnál című vers emelkedik ki ebben: „végre egy nő / aki úgy hagyott faképnél / hogy egyetlen sérüléséért / sem én vagyok a felelős / és ez kétségbe ejt”.
A kétségbeesés megannyi arculatából épülnek fel ezek a szövegek, illetve az ebből való menekülésből, váltásokból. Ennek mentén a kötetcímben felvetett Váltás is következetesen megjelenik, legyen szó műszakváltásról, országváltásról, életmódváltásról. Ezek mellett fontos szervezőelem a műanyag, nejlon – az ezeket megvilágító hideg neonfény, amely nagyon jó alapot nyújt az atmoszférateremtéshez. Különösen izgalmas a Narkisszosz elsírja magát című vers, amely (a kötetborítóval összhangban) aktualizálja a görög mítosz és egy generáció problémáját. Ebben a versben látszik a legszemléletesebben a szerző minimalista költészetének élvonala, az összeolvadás a kirakattal, a kirakatban kiállítottakkal, nem is biztos, hogy egy életre kelt próbababa, talán egy elbizonytalanított próbaember szemszögével szembesülünk. A megannyiszor újratematizált bujdosás gyakorlata végül lelepleződik, a város panoptikumszerűségében minden szereplő egyformán megfigyelt: „a várost már elhagytuk, de még a város vagyunk: / a határokat már elhagytuk, de még határok vagyunk. / már nem mesélünk semmit, de a történet vonszolja magát, / tudat alatt mondjuk, amit egyébként soha: hasbeszél az üldözési mánia” (Inga III). Ezt a fajta azonosulást jeleníti meg a Túlpont is: „elhagytam egy határt / épp hogy része vagyok egy újnak”.
A kötet lendületét nagyrészben ez a felvezető-leépítő dinamika követi, a minták rögzítése és törlése, ahogy a szerkesztői fül­szöveg nevezi. Gothár Tamás érzékeny líravilága a legstabilabb költészeti-társadalmi sémákat is kimozdítja, erre nagyszerű példa lehet a maszkulinitást leépítő Visszanéz című darab, amely a borotválkozással hozza összefüggésbe a szószerinti önreflexivitást. Épp az teszi erőssé ezeket a szövegeket, hogy nem csupán ironikus dekonstrukciók, nem öncélú és önfelmentő gesztusok, csupán sokszor esendő, „bagatell” vallomások. A Váltás célja ennek mentén nem is az, hogy szimpátiát vagy sajnálatot ébresszen „a” „sztereotipikusan” „nyomorgó” „művész” iránt: sokkal egyszerűbb, őszintébb szerepvállalásról árulkodnak ezek a versek: „az ember minél távolabb helyezkedik / a nyomortól, annál zárkózottabb / mert a nyomor tiszta mint a bűnök / mert a bűnök tiszták mint a kapzsiság / és kapzsi aki a világot / és kapzsi aki önmagát akarja megváltani” (Homokóra). A korábbi versekhez hasonlóan a Homokóra is gazdag utaláshálózattal dolgozik, ezek azonban szervesen bekapcsolódnak a szövegbe, nem emeli ki őket lábjegyzet vagy magyarázat, csak a cím alatti magyarázatban hivatkozik az animekultúrától kezdve, a magyar hardcore és alternatív rockzenétől egészen klasszikus és kortárs magyar szerzőkig, mozgásba hoz szállóigéket, kanonikus szövegeket, ikonmondatokat. Érthetően a legnagyobb vallomásokat is ez a vers foglalja magába, kifejezetten érett sorok bújnak meg a stream of consciousness-típusú, asszociációs szövegtömbben.
A szerző láthatóan jól ismeri mind a megszólított világot, mind azt, amelyből megszólal. Alaposan átgondolt, precíz debüt ez, a kevesebb néha több elv sosem működött még ennyire rémisztően jól első kötetben. Lennie kell itt még valaminek, és van is: talán csak épp rejtőzködik.

Jegyzet1 „Egy befőttesüvegben fog tartani / És te majd boldoggá teszed / Kapsz lyukakat is rá, hogy lélegezz / És azt hiszed majd, boldog vagy” (ford. M.R.D.). Nirvana: Sappy. Bleach, 1989.

Gothár Tamás: Váltás. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2018.