Az ütem írása

Bretter György esszéiben fel-feltűnő időszemléletek¹

„találkozásuk egyenrangú felek párbeszéde”²

Bretter György: Temetés Zsögödön



„Más esélyünk nincs, csak az alkotás. Minden, ami önmagunkká tesz. És csak az tesz önmagunkká, amivel hozzájárulunk korunk arcának kialakításához. Ami összekapcsol bennünket a világgal, azokkal, akik a tettben túlmutatnak habzsoláson, telhetetlen önösségeken, akik a teremtésben összekapcsolódnak, mert nemcsak a mát akarják, hanem mérhetetlenül többet.”³

Bretter György: Kronosz, a kegyetlen

A Bretter György esszéiről való írás kapcsán már rögtön definíciós problémákba ütközik a gondolkodó, hiszen a kétségkívül legtöbbet tárgyalt Bretter-esszé, a Temetés Zsögödön esetében (is) felmerül a műfaji besorolás kérdése. Ezt nem egy megnyilatkozó jelzi: Egyed Péter azt állítja róla Tóth László Bretter szépírói kvalitásainak említésére reflektálva, hogy „antológia-nagyságrendű filozófiai esszé. Ez is.”⁴, Szilágyi Júlia pedig az esszé mellett szólva és diagnosztizálva a szerzőnél egy műfaji váltást a „fortélyos filozófiai beszéd műformájának”⁵ fellelését veszi észre a korabeli Bretternél. A köztes műfajiságnak engedve a választott esszék taglalása szintén a közöttiség jegyével rendelkezik. Mivel jelen írás az idő különösképpen mítosszal együttes feltűnését szemlézi Bretternél a válogatás sajátosságait tudva emel be szövegeket.

Egyed Péter meghatározáskísérletében ott rejlik az a lényegi mozzanat, amelyet Bretter a filozófia és a mítosz közelítésében felmutat, amely viszont a kép körül összpontosul. Bretter a filozófia „szelídüléséről” beszél, pontosítva képpé, mítosszá formálódásáról. Előtte azonban a mítosz struktúráját a kép logikájaként adja meg.

„[A] filozófia a ráció kívánságában mint óhaj, vágy maga is erkölcsivé válik, a logikai sugallatban maga is metaforává szelídül, a logikai fogalmak szűk körében maga is képpé, mítosszá alakul.”⁶

A filozófia a fogalmak rendbe állításának, azaz a világ megragadhatóságának mítosza közelében található. Bretter precíz, így nem azt mondja, hogy a filozófia modern mítosz, sokkal inkább mellettiséget csempész be: „az antik mítosz a filozófia előtt van, a modern mítosz a filozófia után”⁷.

A megképzésben (ábrázolásban vagy leírásban, de nem rögzítésben) fellelhető mítosz művészethez sodrása az érdekfeszítő. Az utóbbi révén létrejött harmónia ellentétek pillanatnyi feloldása, ám a keletkezett igazság csak a megképzés igazsága lehet, s nem egy attól független:

„A két dimenzió ellentmondása [a mítosz két dimenziójáé – beszúrás K. F.] elméletileg feloldhatatlan, ellentmondásos összhangjuk megteremtése: művészet./ A mítosz belső harmóniája a harmónia hiányának művészi kifejezése: a művészi kifejezés harmonikus, amit a mítosz kifejez, az a harmónia hiánya.

[…]

[A] mítosz is megszünteti a káoszt, az ember és a világ antagonizmusát, azzal szünteti meg, hogy leírja és művészi harmóniába oldja.”⁸

A művészi kifejezés tehát a harmónia jegyeit bírja, ugyanakkor Bretter szól a „harmónia legendájáról” a Temetés Zsögödönben, amelynek egyik egységében mítosszá alakításról nyilatkozik. E két megjegyzés összeolvasása egy olyan kijelentést eredményez, amely az ellentétek mítosszá gyúrásáról, így azok harmóniába sürgetéséről vall.

„Nagy művészek is a harmónia legendáját teremtették meg, mítosszá változtatták népük alapvető lelki vonásait.”⁹

A Temetés Zsögödönben jegyzett szolidaritás mítosza, az, amelyik a természet és az ember közöttit ábrázolja, az ellentétek párbeszédbe foglalását és a kettő jegyeinek vegyítését, így ténylegesen a találkozást jelenti. A párbeszéd már nem képezhető le a fenségesre, talán ezért nem is jelenhet meg egy ahhoz közeli. Bretter inkább annak fel-nem-tűnését, kezdeti mozzanatainak megvalósulatlanságát érzékelteti: „[e]bben a szolidaritásban semmi sincs a természetbe kirándulók csodálkozásából, azokéból, akik a természet nagyságán és az ember kicsinységén ámuldoznak”¹⁰. A fenséges meg-nem-jelenését természetesen egy képlékeny szép-fogalommal „vezeti be”, amely a járulékos széppel, azaz a szépnek és a jónak a párbeszédével¹¹ mutat a legtöbb rokonságot.¹²

A filozófus következetes mítoszfelfogásához, hiszen a mítoszteremtést bemutatva az ellentéteket finoman hozza játékba. A szóhasználatára kell figyelni: reális és irreális határai, az illúzió a reális erővel, a feszültség, amely teremt (és szét is porlaszthatna). Mindez egy időszemlélet leírását segíti elő: „ezért megteremti [a Csíki-medence közössége – beszúrás K. F.] a mítoszt, múltját a szolidaritásban kozmikussá növeszti, valahol a reális és az irreális határán itt, ma, mesebeli erővel éli át azt, amiről oly keveset tud. Nincs illúzió, amely olyan reális erővel hatna, mint ez a történelmi önteremtés, az az óriási feszültség, amellyel ez a nép még saját múltját is létrehozza”.¹³ Nem órákhoz és naptárakhoz kötött időszámítás működik, egy-egy név és esemény jelzi a múltat − melyre érdemes emlékezni¹⁴ − mintha a teremtő erőbe vetett hit melletti állásfoglalás lenne, tanulva a Kronosz-példából, ugyanis már „egyszer” az emberek „az idő kérlelhetetlenségét szidalmazták, és sopánkodva feltalálták az időszámítást, hogy ezentúl ne az időt, hanem az órát szidhassák balsorsukért”¹⁵.

A Temetés Zsögödön „narrátorának” utolsó soraiból a mindent átölelő szolidaritás és annak tanulása utáni vágy olvasható ki, csakúgy, mint a megelőző egységekben sejtetett magánya Jackson Pollocknak. Bretter több szinten létrehozza a csíki temetés, közösség, a befogadott népi gótika és a Pollock művészete közötti kapcsolatot, amely az ellentétben is megképződhet az előbbieknél látott módon. A jegyek hasonlósága azonban mutatkozik a közelségben, amely egyrészt a Temetés Zsögödönben a táj és az ember, illetve az emberek egymás iránti szolidaritásában, másrészt a pollocki anyagszemek egymáshoz viszonyított közelségében, továbbá Pollock fizikálisan művön belüli létében, annak terébe lépésében lelhető fel. E vonás tovább is vihető egy másik közös jegyre, az azonnaliságéra: „[e]z a típus éppen ebben az azonnaliságban kerül olyan közel a pollocki eszményhez: a spontán önkinyilvánítás, a kéz gesztusain keresztül megkerüli a magasabb elvonatkoztatásokat, és elmondja a fogalmakon kívül cselekvésben mindazt, amit az életről csak tud”¹⁶. Pollock „önmagába mélyen belegabalyodott[sága]”¹⁷ és rend utáni sóvárgása nem egyeztethető viszont össze a csíki menetben megbúvó, a „természet ősi rendj[ét]”¹⁸ sugalló attribútummal, amely az egyének mindennapjaiban tapasztalható, továbbá a népi gótikus templomok rendjével. Ellenben a gótika és Pollock is „nemzetközi idiómaként” jelenik meg Szilágyi Júlia értelmezésében: „A gótika is, Pollock is nemzetközi idiómaként szólítja meg a rá figyelőket. Azokat is, vagy elsősorban azokat, akik időről időre – úgy mint Bretter, vagy másképp, de – újragondolják provincia és központ viszonyát. Modernitás és hagyomány helyét, valamiféle többirányú folytonosságot a kultúrában. Akik – mint Bretter – nemcsak az Életet, hanem az egyes emberek életét is a filozófiai gondolkodás tárgyává teszik, mi több, »életté változtatják a szorongást«”¹⁹.

Bretter parabolái a hagyomány és az újraírás, átírás kérdéskörét vetik fel, ők maguk is átíratok. A mozgást nemcsak tematikus szinten jelenítik meg. Nem is tekinthető véletlennek, hogy Egyed Péter Bretterről szóló nagyobb lélegzetű írását²⁰ Thomas Reid mozgást érintő fejtegetésével²¹ kezdi. Bretter a Temetés Zsögödönben nagyon jó érzékkel jegyzi az objektivitás és a szubjektivitás egyszerre való érvényesülését²² és a múlt névtelenségét²³, míg a Laokoón, a némában²⁴ a sorosra mutatással és megnevezésével, ám a névtelenségben maradással mégis az emlékezésre irányít és előrelépés, mintaadás lehetőségét villantja fel. Ebben található a szolidaritás nyoma. Ikarosznál is jelen van a példaadás. Daidalosz a remekművel beírta nevét, az utókor emlékezni fog rá, de a megelőzést nem ő hajtotta végre, hanem Ikarosz:

„Ő maga [Daidalosz – beszúrás K. F.] biztosította nevét remekművével az utókor emlékezetében. Az utókornak azonban példákra is szüksége van, nemcsak remekművekre. A remekművekből megtanulja az időt legyőző emberi tehetséget tisztelni, de az idő legyőzését már nem.”²⁵

„A cselekvések új normákat szabnak, Ikarosz válik új horizonttá.”²⁶

„Mert Ikarosz döntésével vénebbé varázsolta magát apjánál: időben a jövőt jelenné villantotta, megelőzte önmaga és apja létét.”²⁷

Ikarosz valósította meg a legnagyobb lépést, hiszen ő nemcsak önmaga kortársává akart válni (tehát nemcsak a Kronosznál diagnosztizáltakat tudja²⁸), hanem előz, még önmagát is megelőzi. A jelenen ki/túl kell lépni, a mindig mozgás-elve tűnik fel a Kentaurok dilemmájában: „kilépés nélkül a jelen csak anakronizmus, önmaga múltjává ráncosodó időkvantum”²⁹; a kentaur létbe be-nem-ragadás kívánalmával szükséges azonban élni. Brettert az a világ foglalkoztatja, amely a jelené, nem pedig a múlt ölelése, amely a mával jellemezhető.³⁰

E filozófusnál az „ütemteremtők” képében ragadhatók meg azok az alakok, amelyek ténylegesen a saját idő írását, ütemezését teszik vagy vágyják: Ikarosz, Kronosz, Kentaur; s még Hérakleitosznál is fel-feltűnik ez³¹ a hermodoroszi következtetésekkel, amelyektől ihletettség nem hagyható figyelmen kívül, annak átvétel-jellegével.

A talán egyik legérdekesebb Bretter-szöveg, a Valamikor Silenus őrizte a forrásokat az idő sajátosságait taglalva, az ütemezés mellett szólva figyelmeztet, hogy az emlékezéstől nem tudunk szabadulni, a felejtést a vágyott vagy kevésbé vágyott kategóriába sorolja, hiszen „Silenus karjai nem felejtették el az átlátszóan tiszta melegséget, amely sohasem tapasztalt mozdulatra tanította őket”³².

Jegyzetek

¹A jelen írás az NKA Alkotói támogatásának keretében valósult meg.

²Bretter György, Temetés Zsögödön = B. Gy., Itt és mást, vál. Molnár Gusztáv, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1979, 88-99., 94.

³Bretter György, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1970, 139-155., 151.

⁴Egyed Péter, A tiszta kijelentés filozófusa, Kortárs, 2000/3, http://epa.oszk.hu/00300/00381/00034/egyed.htm (Letöltés ideje: 2014. 01. 10.)

⁵Szilágyi Júlia, Az esszé mint szellemi magatartás, Látó, 2006/10, http://www.lato.ro/article.php/Az-essz%C3%A9-mint-szellemi-magatart%C3%A1s/468/ (Letöltés ideje: 2014. 01. 10.)

⁶Bretter György, Mítosz? Filozófia?= B. Gy., Itt és mást…i. m., 180-184. 180.

⁷Uo., 181.

⁸Uo., 181, 182.

⁹Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 94.

¹⁰Uo.

¹¹Vö ehhez: Immanuel Kant, Az ítélőerő kritikája, ford. Papp Zoltán, Szeged, Ictus, 1997, 121., 147.

¹²Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 94.

¹³Uo., 95.

14Hasznos lehet felidézni Jan Assmann elgondolását: „Csak a jelentőségteli múltra emlékezünk, és csak az emlékezetben tartott múlt telik el jelentőséggel. Az emlékezés a jelentéssel felruházás, a szemiotizálás aktusa. […] Mindössze annyit kell a magunk számára tisztáznunk, hogy az emlékezésnek semmi köze a történettudományhoz. Egy történészprofesszortól nem azt várjuk, hogy »megtöltse az emlékezetet, fogalmakat alakítson át és értelmezze a múltat«⁽⁶⁴⁾. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy ez a folyamat szüntelenül zajlik. Csakhogy erre nem a történész, hanem a társadalmi emlékezet hivatott⁽⁶⁵⁾. Ez utóbbi pedig a történész működésével ellentétben alapvető antropológiai tény. A múlt alaptörténetekre, vagyis mítoszokra fordításáról van szó” = Jan Assmann, A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, ford. Hidas Zoltán, Bp., Atlantisz Könyvkiadó, 2013, 78-79. A 64. belidézet jelölés Assmann-nál: „M. Stürmer, vö. H. U. Wehler 1989.”.

¹⁵Bretter, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m.,144.

¹⁶Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 90.

¹⁷Uo., 93.

¹⁸Uo., 94.

¹⁹Szilágyi Júlia, Az esszé mint szellemi magatartás, i. m.

²⁰Egyed Péter, Tételek egy monográfiához = Bretter György filozófiája, a kötetet összeáll. és a monografikus fejezeteket írta Egyed Péter, Kolozsvár, ProPhilosophia, 2007 (A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai X.), 7-161.

²¹Uo., 9.

²²Vö.: „Énjük [a Csíki-medence közössége – beszúrás K. F.] én akar maradni, de személytelen én, nem kavargó egyéni vágyak-érzelmek-akaratok énje, hanem a valamit mindig létrehozó, egyedit teremtő én, objektivitás a szubjektivitásban, önmegnyilvánítás önmegnyilvánulás nélkül.” = Bretter, Temetés Zsögödön, i. m., 91.

²³Uo., 96.

²⁴Bretter György, Laokoón, a néma = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 124-139.

25Bretter György, Ikarosz legendája = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 99-111., 104.

²⁶Uo., 101.

²⁷Uo., 99.

²⁸Vö.: „Az egyénnek is van önálló ideje: véges és meghatározott, de mégis saját idő. Képlékeny és önálló ütemre változtatható. [...] Saját idejének megragadása: az egyén nagy esélye, hogy önmaga kortársává válhasson.” = Bretter György, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 139-155. 147.

²⁹Bretter György, Kentaurok dilemmája = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m., 111-124., 113.

30Bretter György, Kronosz, a kegyetlen = B. Gy., Vágyak, emberek, istenek, i. m.; Bretter György, Valamikor Silenus őrizte a forrásokat = B. Gy., Itt és mást, i. m., 270-278.

³¹Bretter György, Hérakleitosz, a filozófus, Hermodorosz barátja = B. Gy., Itt és mást, i. m., 217-226.

³²Bretter György, Valamikor Silenus őrizte a forrásokat = B. Gy., Itt és mást, i. m., 270.