Anyáról lányra száll

„[…] szülői jussként nemcsak a kiemelkedő tehetséget és független szellemiséget örökölte, de a kirekesztettséget is” (149.) – írja Mary Wollstonecraft Shelleyről Péter Ágnes legújabb munkájában. Jelen lapszámban a Séllei Nórával készült interjút olvasva egyértelmű számomra, hogy amint a Jane Austen-kultusz is mára meghaladta a kortársának, Walter Scott életművének utóéletét, úgy Mary Shelley is „túlnőtt” azokon, akiknek sokáig árnyékában élt – még úgy is, hogy sokan máig azt hiszik, legismertebb regénye egy Frankenstein nevű szörnyről szól, vagy hogy a szóban forgó regényt tulajdonképpen férje írta (9.). Ugyan a mai angol irodalomban távol áll a kirekesztettségtől Mary Shelley életműve, Péter Ágnes A függetlenség ára című kötete fontos látlelete annak, mivel járt egy 18. századi nőíró nyilvános szereplése és – elkerülhetetlen – kirekesztettsége.

A függetlenség ára anya és lánya pályaképét ismerteti, ahogy az már alcíméből is kiderül: a tét Mary Wollstonecraft és Mary Wollstonecraft Shelley öröksége. Hiánypótló munka ez, különösen egy olyan olvasóközönség számára, amely legkönnyebben a fentebb említett regényhez férhet hozzá anyanyelvén (ennek újabb fordítása¹ A függetlenség árával egyszerre jelent meg). Mary Shelley egyéb művei (a Mathilda vagy Az utolsó ember) szétszórva megjelentek ugyan különböző kiadók gondozásában, de korántsem beszélhetünk egységesen gondozott életműről. Mary Wollstonecraft még kevésbé megközelíthető a magyar olvasó számára, elméleti vagy szépirodalmi művei máig nem jelentek meg magyar nyelven, még olyan meghatározó munkái sem, mint A női jogok védelmében (A Vindication of the Rights of Woman) című vitairata² vagy Mary, és a nők sérelmei (Mary and The Wrongs of Women) című regénye.

Feltételezhetően a magyar nyelven hiányos olvasmányanyaggal és irodalmi háttérrel magyarázható az, hogy Péter Ágnes kötete inkább a Wollstonecrafthoz és Shelleyhez köthető primer irodalmat helyezi előtérbe: rengeteget idéz levelezéseikből, útirajzaikból, naplóbejegyzéseikből, releváns szépirodalmi művekből (különösen izgalmas a kötet végén olvasható Gyászdal című Mary Shelley-vers). Ennek értelmében a kötet nem kizárólag szintetizáló-elemző kettős monográfia, helyenként sodróan olvasmányos ismertető jellegű munka, kronologikusan követhető életrajzi eseményekkel, amelyek sorát korabeli vagy utólagos recepció egészíti ki.

A kötetet egy rövid előszó nyitja, amely párhuzamot von a két tárgyalt életmű, valamint a brit polgárosodással felerősödő nőirodalom és közel száz évvel később jelentkező magyar nőírók feltűnése között. A függetlenség ára első harmada Mary Wollstonecraft életútját foglalja magába, utóbbi része Mary Shelleyre összpontosít, és mivel a két szerző nem ismerhette személyesen egymást (Wollstonecraft a lánya születése után néhány nappal gyermekágyi lázban meghalt), jól elkülönülnek ezek az egységek. A két nőíró alkotói habitusa és társadalmi szerepvállalása közötti különbségekről is már az előszóban olvashatunk: Mary Wollstonecraft határozott, magabiztos, úttörő alkat, ő az első nő, aki „önálló értelmiségi életmódot folytat” (12.), és csupán akkor mutat gyengeséget, amikor „szentimentális regények tucathősnőinek mintájára dramatizálja életét” (26.) vagy Gilbert Imlay-nek ír leveleket. Ezzel szemben lánya „gondolkodás nélkül elfogadta az élete során hozzá közel kerülő férfiak intellektuális fölényét” (13.), műveinek férfi hőseit gyakran Percy Shelley idealizált másaiként jeleníti meg. Bár mondhatni elfogultan indít az előszó, a nőírói életutak ábrázolásában nem érezni bírálatot: a szerző értőn és empatikusan rajzolja meg Wollstonecraft és Shelley portréját. Kerüli a szenzációt, eufemizmusokat, ferdítéseket, ezek helyett előtérbe kerülnek sikereik és kudarcaik, harcuk a magánnyal, esetenként depresszióval vagy öngyilkossággal, meghatározó olvasmányélményeik (Dante Isteni színjátéka vagy Milton Elveszett paradicsoma), kortársaikhoz fűződő viszonyaik, barátságaik, elméleti vitáik a magántulajdon felszámolásáról vagy utópisztikus kommunákban elképzelt jövőről.

Különösen fontos eleme a Mary Woll­stone­craft-portrénak az, hogy „előkészíti a terepet” a 19. századi feminizmusnak A női jogok védelmében című vitairattal vagy részben önéletrajzi ihletésű prózájával, nonkonformista életmódjával (egyedülállóként évtizedekig tiltakozik a házasság intézménye ellen, gyermekét egyedül nevelő nőként a Joseph Johnson kiadó körüli értelmiségi körben és több kultúrában is otthonosan mozog, olyan „ünnepelt férfi költőket” ismer, mint William Blake, Wordsworth, Coleridge vagy Thomas Moore, mindemellett sokat utazik). Közéleti írásai ma is releváns felvetéseket tartalmaznak, vitairataiban nem csupán nőjogi kérdésekben, hanem a szegények és más marginalizált csoportok védelmében is állást foglal. Övé az első női nevelődési regény (29.), a házasságon belüli erőszak legkorábbi irodalmi formájával is prózájában találkozunk (137.), és ugyancsak nevéhez kötődik az első modern angol irodalomtörténeti életrajz, amelyet William Godwin ad ki halála után (145.).

Mary Shelley nevéhez hasonlóképp sok reformvállalkozás kötődik, elsősorban a műfajteremtő Frankenstein kapcsán, ugyanakkor a még igen fiatal történelmi regény feminista változatát is ő teremti meg (285.). Társadalmi szerepvállalásában édesanyjához képest kevésbé elkötelezett, csupán egy korabeli vitában szólal meg az itáliai opera kapcsán (396.). „A mainstream kultúra kontextusában Mary Wollstonecraft Shelleynek a hagyományos műfajok kezelésében új, műfajok létrehozásában megmutatkozó eredetisége és az androcentrikus romantika értékeit megkérdőjelező autonóm látásmódja okán a korszak megújult értelmezésében mindenképpen az elsők között van a helye” – összegzi munkája végén Péter Ágnes (460.). Bár sokszor redundánsnak tűnhet a levelekből vagy naplóbejegyzésekből való szemlézés (különösen A bánat könyve lehet igazán türelmet próbáló olvasmány), mindez lényeges fogódzót nyújt a rejtőzködő, magába forduló, állandóan kereszttűzben lévő szerző megértéséhez, akit legmélyebb gyászában „hidegséggel”, a fontos ügyeket illetően „langymelegséggel” (443.) vádolnak. Ugyanakkor ezekben a személyes szövegekben csillan meg Mary Shelley kivételes intellektusa és humora – például ahogy Angliába hazatérve és a Frankenstein színpadi adaptációját látva megjegyzi: „És íme, láss csodát! Híres ember lettem” (361.) –, vagy hűséges ragaszkodása szeretteihez (ahogy azt Jane Williamsnek írt leveléből vagy Percy Shelley hajószerencsétlenségének beszámolójából olvashatjuk).

Péter Ágnes mélyreható munkája új fényben tár fel két megkerülhetetlen, mégis magyar nyelvterületen kevésbé hozzáférhető szerzői életművet. Mind Mary Wollstone­craft, mind Mary Shelley munkássága fontos mérföldköve nem csupán a nőirodalomnak, de az angol romantika termésének. Megismerésükhöz lényeges fogódzót nyújt A függetlenség ára és a Frankenstein új fordítása, így joggal bízhatunk abban, hogy hamarosan több fordítás és feltárt örökség követi ezek sorát.

Péter Ágnes: A függetlenség ára. Mary Wollstonecraft és Mary Wollstonecraft Shelley öröksége. Jelenkor, Budapest, 2022.

Jegyzetek

¹ Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz, ford. Péter Ágnes, Jelenkor, Budapest, 2022.

² Érdekes módon a fordítások terén manapság sokkal „fürgébb” román nyelvű irodalomban is mondhatni későn, 2017-ben jelent meg a vitairat fordítása.

‍