Antonius, Kleopátra, Villon és a Titanic

A vége felé közeledve már leírhatjuk: fontos év volt az idei a magyar tudományos-fantasztikus irodalom hívei számára. A Metropolis Media Start könyvek című sorozata tette fontossá, amelynek első négy kötete egyértelműen bizonyítja, hogy a műfajnak Magyarországon is van minőségi, ráadásul igen változatos utánpótlása. Ami a változatosságot illeti: az elsőként útjára eresztett négyesfogat favoritja, a szemtelenül fiatal és szemtelenül tehetséges Vékony Krisztián egy olyan sci-fivel debütál, amely a kognitív számítástechnika, a valószínűségszámítás és a big data talaján szökkent szárba egy olyan ötletet, mely korunk magyar társadalmának és Európájának legújabb kihívásait gondolja tovább egy hátborzongatóan valószerű társadalmi látomássá. Sors-algoritmus című regénye alapján recenzensi felelősségem teljes tudatában merem kijelenteni: fogunk még hallani Vékony Krisztiánról, ugyanis aki huszonhat évesen ilyen remekművet tesz le az asztalra, attól még sok minden kitelik. Aztán a négyesben megtalálható még gender-irodalomként is olvasható fantasy (Michael Walden: Eshtar), a klónozás lehetséges magánéleti következményeire összpontosító, lélektanilag remekül motivált, sodró lendületű pszichothriller, amely a szerző álnévválasztása révén még egy szándékolatlan szóviccel is megörvendezteti a románul tudó olvasót (Ronil Caine: Lilian), Molnár Csaba A széttört idő legendája című kötete pedig arra szolgál bizonyítékként, hogy a legújabb magyar sci-fi akkor is lehet jó, ha sci-fisége csak álca, amelyet arra használ, hogy indokolttá tegye a merészebb idősík-kezelést egy olyan regényben, amely valójában egy másik műfajba volna beilleszthető.
Molnár műve ugyanis inkább változatos idősíkokon játszódó kalandregény, semmint tudományos-fantasztikus irodalom. Ahhoz azonban, hogy a szerző indokoltan játszathassa össze 2018 Londonjának miliőjét, a villoni kor Párizsát, a Titanic katasztrófájának történetét, valamint Antonius és Kleopátra korának hatalmi küzdelmeit, valóban nem árt az időutazós sci-fi eszköztárát hívni segítségül. A szerző nagy erénye, hogy tudja: a kevesebb néha több, és az idő folytonosságát szavatoló, három darabra hasadt kristály történetét nem próbálja tovább boncolgatni azon túl, hogy általa többé-kevésbé indokolttá teszi az olvasó számára, miért fogja majd hőseit több évszázadnyi távon visszautaztatni a múltba. Molnár ugyanis jól tudja: minél inkább próbálná a logika eszközeivel magyarázni, koncepciójának hitelessége annál sérülékenyebbé válna, és így az olyan „tudományos” okfejtéseket, mint hogy „a kristálydarabok keresése által más, az időben vagy térben gerjesztett még nagyobb hullámok gátolhatók meg”, remek érzékkel hagyja a háttérbe szorulni az olyan aforizmaszerű, visszatérő megállapítások mögött, mint hogy „a jövő csupán hályog a jelen szemén. Csak a múlt nyugodt víztükör.” Ahhoz ugyanis, hogy a regény alapötlete működjék, éppen ennyi szükségeltetik és nem több – végtére is a széttört idő legendáját, nem pedig műszaki leírását ígéri a cím –, mindemellett a mottóként visszatérő passzus amolyan újrahasznosított Sarah Connor-idézetként a Terminátor-filmeket is bevonja a Molnár-regény kontextusába, s ezek kétségkívül a legsikeresebb darabjai a nyugati popkultúra azon termékeinek, amelyek az időutazás gondolatával és világméretű következményeivel játszanak el.
Molnár regényét nem valamiféle kikezdhetetlen logikájú alapkoncepció, hanem a mítoszteremtés tartja össze, és hitelességét sem a tudományos megalapozottság, hanem szereplőinek életszerű jellemrajza, valamint tetteik lélektani motiváltsága szavatolja. Mindemellett jó ízléssel és arányérzékkel merít a popkultúra bevált eszköztárából is. Amikor a naftalinszagú antikváriusnak tűnő Adam Banks rögvest az első fejezetek egyikében átvedlik kalandra kész macsóvá, az egészen nyilvánvalóan idézi meg Indiana Jones alakját, és eredményesen teszi kíváncsivá az olvasót arra, miként boldogul majd a férfiú a régi-új szerepkörben. Azzal pedig, hogy Banks lánya, Alice is szerephez jut az időutazók egyikeként, Molnár még emel is egyet a téten, és isten mentse meg az írót az olyan olvasótól, aki ezek után sem várja kíváncsian, hogyan alakul apa és lánya sorsa a későbbiekben. Seth Griffin, aki az utókor bölcsességével pontosan tudja, hogyan akadályozhatta volna meg az általa szervezett FBI-rajtaütés során egy ártatlan fiú halálát, szintén olyan szereplő, akinek az előtörténete garantálja, hogy esetében tétje is legyen az időutazásnak. És ugyan kit ne izgatna a francia irodalom és a középkori poézis elkötelezett hívein túl is, vajon mi történt François Villonnal azt követően, hogy 1463-ban nyoma veszett?
Anélkül, hogy a szpojlerezés csapdájába esnénk, annyit bízvást elárulhatunk, hogy Molnár Csaba mindig indokoltan lendíti vissza szereplőjét éppen abba az idősíkba, ahol a feladatává lesz megtalálnia az összetört időkristály éppen odáig pottyant darabját. Persze ez önmagában még kevés volna ahhoz, hogy működjék a regény. Molnár Csaba legnagyobb erőssége, hogy plasztikusan és hitelesen képes megjeleníteni a kristálydarab-keresés terepévé avanzsáló múltbéli idősíkok világát. A Titanic katasztrófájának bemutatását áthatja az a hektikus dinamika, aminek köszönhetően átélhetővé lesz a „minden másodperc számít” érzése, és az egyszerre nyomasztó és adrenalin-eufóriától fűtött helyzet, amikor minden egyes döntésen élet és halál múlhat. A Villon-korabeli Párizst a költőóriás szerethetően emberi alakja, valamint egy Gavroche-szerű csavargó kisfiú ellenállhatatlan figurája teszi az önmagában is működőképes korrajz mellett átélhetővé. Ebből a szempontból az actiumi csata ábrázolása a leggyengébb láncszem – főképp a túlontúl archaizáló párbeszédek miatt, mivel a szereplők olyan terjengősen adják elő a parancsszavakat is, hogy azalatt egy lyukas ladikkal gajra lehetne tenni egész hajóhadukat –, azonban író legyen a talpán, aki sikeresen játszik gólra olyan pályán, ahol egy Shakespeare-dráma és egy Liz Taylor-Richard Burton film között játszódik a döntő.
Molnár Csaba A széttört idő legendája című regénye tehát nem vegytiszta sci-fi, hanem inkább kalandregény, amely a fantasy, valamint az alternatív történelmi regény eszköztárából is merít, ráadásul a Villon-szálnak köszönhetően az irodalomtörténeti összeesküvés-elméletek híveit sem hagyja kielégítetlenül. Merész írói vállalkozás, amely igen szépen sikerült.


Molnár Csaba: A széttört idő legendája. Metropolis Media Group Kft., Budapest, 2016.