Ady arca az örökkévalóságban

Utam Adyhoz

A hatvanas évek elején, elsőéves egyetemi hallgató koromban kezdtem behatóbban ismerkedni Ady Endre költészetével. Az egyik előadáson – a mezőfényi származású Teiszler Pál adjunktus tartotta – szóba kerültek a költői szótárak. Megtudtuk, hogy a Petőfié már elkészült, de az Adyéhoz még hozzá sem fogtak. Ugyancsak Ady-rajongó évfolyamtársammal összenéztünk: mi lenne, ha mi ketten hozzálátnánk…? Tanárunk arcán meg sem rebbent a későbbi évek során nemegyszer tapasztalt ironikus mosoly, csak ennyit mondott: órák után nézzünk be Szabó Zoltán kollégájához, ő majd eligazít. „Hát akkor lássunk is munkához” – tért rá a lényegre „SzabóZé” (ahogy a fölöttünk járók megkülönböztették őt a nyelvtörténész Szabó T. Attilától). Elsőéves korunkban Ady költészetének hangtanával foglalkoztunk, másodévesen a költő motívumrendszerének jelentéstanával, harmadévesen a mondattanával, negyedévesen a diáktudományos konferenciára készítettünk román nyelvű előadást, majd szakdolgozatunkat véglegesítettük. Államvizsga után derült ki, hogy Szabó Zoltán kiadásra érdemesnek tartotta munkánk egy-egy sikerültebb fejezetét.
A könyvkiadás átszervezésének zűrzavarában nyoma veszett a tervezett stilisztikai tanulmánygyűjteménynek, hogy aztán jó évtized múltán életre keljen Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok sorozatcímmel. Az egyetem elvégzése után Bukarestbe neveztek ki falujáró újságírónak, ami számomra „végérvényesen” azt jelentette, hogy egyszersmind a tudományműveléstől is távol kerültem. (Öt esztendeig kellett várnom, amíg főszerkesztőm beleegyezett, hogy doktori képzésre felvételizzem.) Hanem Ady nem engedte el a kezem. És többszöri érmindszenti látogatásom nyomán megírtam az Adyfalváért hadakozó Papp Aurél című irodalom-földrajzi helyszínrajzomat.1 Amikor írásom a Korunk centenáriumi számában megjelent, akkor döbbentem rá, 1977-ben, hogy milyen sokat köszönhetek annak az öt esztendőnek, amit Ady költészetével töltöttem. Lényeglátásra szoktató évek voltak ezek, amelyek a szakirodalom révén látókörömbe hoztak két olyan kiváló 20. századi gondolkodót, mint Németh László és Szabédi László. Előbbi a Magyar ritmus című munkájával nyűgözött le,2 utóbbi A magyar ritmus formáival, amelyben a tudós költő Németh verselméletét is továbbépíti.3 A szerves építkezések iránti fogékonyságomat alighanem nekik köszönhetem.
Miközben Adyt céduláztam, a tanszéki könyvtárban ráleltem az Ady-versek genezisére. „Nem hiszem – dobogtatta meg a szívem Németh László –, hogy volna a világirodalomban költő, aki formában ekkorát végezhetett. Ehhez az kellett, hogy egy nép elfelejtse magát, s egy óriási lélekben megtalálja.”4 „Mi volt az Ady vívmánya? – tette fel a kérdést a költő halála után húsz évvel. – Visszaállította verselésünk folytonosságát első versemlékeinktől – a jövevény versformákon át – máig. Felújította a tagoló verset, s megmutatta, hogy kell az időmértéket a legmagyarosabban és legváltozatosabban belevonni és kihasználni.”5
Egyetemi éveim során aztán többé nem került szóba Ady költői szótára. Azóta is várom, hogy a Zrínyié, a Balassié, a Petőfié, az Aranyé, a Juhász Gyuláé, a Radnótié mellett mikor vehetem kézbe az Ady­ét is. A számítógépek világában talán nem nyúlik túlságosan hosszúra ez a várakozás. Hiszen az Osiris Kiadó jóvoltából 1997-ben megjelent a versek összkiadása, a prózai szövegek (cikkek, tanulmányok, feljegyzések) pedig az Akadémiai Kiadó kritikai kiadása alapján állnak a szótárszerkesztők rendelkezésére. Egy szúrópróba szerint a magyar szó szerepel a legtöbbször Ady költői szóhasználatában, ezt követi az Isten, majd a halál.6 Ez lenne az egyik magyarázata az Ady nélkül töltött lélekszikkasztó időknek? Amelyek száműzték a magyar, az Isten és a halál fogalmát még a költői szótárakból is?
Szerencsére egyetemi mentorom, aki nyugati hadifogsága idején tanult meg angolul, a nyelvelméleti alapon megújuló stilisztikai tudományok kolozsvári művelője volt (1927–2007). És mint ilyen: iskola-alapító is. Ez persze akkor még nem derült ki számunkra. Az foglalkoztatott csupán, hogy hetente tudjunk beszámolni neki az elvégzett munkáról. Tény, hogy akkori tanítványai közül heten doktoráltunk, és az idők során hatan doktori témavezetőkké képeztük magunkat. Ha nincs Szabó Zoltán tudományos ambíciója, az egyetemi öt esztendő Ady nélkül telt volna el. Jancsó Elemér féléves Ady-kurzusa már nem lehetett irányadó számomra, ráadásul a saját ifjúságára is emlékező szórakozott professzor csak Párizsig kalauzolt bennünket… Hanem Balogh Edgár műfaji rangsorolását ma sem feledhetem. Ő egyenesen Ady életművének a példázatával igyekezett a közírás felé „terelni” bennünket. Nem melléktermék Ady publicisztikája – érvelt nemegyszer; épp fordítva: a közírásban alakult ki költészetének gondolatvilága.7 Ezerháromszáz költeményének négyezernyi újságoldal volt a melegágya. Utóbb rájöttem, hogy az ő felismerései is Bóka László 1955-ös Ady-monográfiájára vezethetők vissza: „Ady Endre mint publicista készült el, s csak egy nagy áttörés jóvoltából lett költő.”8
Németh László ezt a „hatalmas gondolkozói potenciát” érezte ki Ady költészetéből. Amit annál kevésbé lehetett elsikkasztani – érvelt a költő halálának tizenötödik évfordulóján, a Debreceni Ady Társaság 1934. március 2-i előadóestjén –, mert ez határozza meg lírája jellegét; nemcsak egy nagy gondolkozó lírája az övé, hanem „filozófiai jellegű líra.”9 Csaknem egy évtized múltán Kodolányi megalapozottan írta le: „Széchenyi óta Németh László a legbátrabb és legnagyobb gondolkodónk.”10
Hadd tegyük hozzá nyomban: Ady nélkül nem jött volna létre Németh László hatalmas gondolati építménye sem.


Németh László életre szóló Ady-élménye 1918-ban
A hetedik gimnáziumi évben, 1918 tavaszán Németh László tüdejében elváltozásokat találtak a budapesti hadikórházban. Édesanyja úgy gondolta, hogy a jótékony hegyi levegőn való hosszasabb tartózkodás jót tesz gyógyuló tüdőgócainak; annál is inkább szükségesnek mutatkozott ez a „hegyi kúra”, mivel a decem­berben esedékes hadi érettségi után számolnia kellett a besorozással. Ennek „köszönheti”, hogy egy nagybányai szőlőskertben tölthette a nyarat, a Morgó oldalában. A Piavénál elszenvedett vereség óta egyébként sem foglalkozott már a háborús eseményekkel; túléli a spanyolnáthát – amibe Jancsó Béla csaknem belehalt –, és novemberben önképzőköri verset olvas fel az ország feldarabolásáról.
Mindezt a dr. Lakatos István által összeállított életrajzi kronológiából tudjuk. Azt is, hogy 1918 augusztusában Ady és Babits verseivel ismerkedett, sőt Ady hatására maga is írt verset.11
Önéletrajzi visszaemlékezésében Németh László kitér Ady-élményére. Azért volt emlékezetes számára 1918 nyara – olvasható a Magam helyett első kötetében –, mert akkor találkozott az új magyar irodalommal. A nyaralásra ugyanis magával vitte Elek Artúr modern lírai antológiáját,12 amelyikben néhány Ady- és Babits-verset is talált (Elillant évek szőlőhegyén, Szeretném, ha szeretnének, Sugár, Danaidák). A legjobban akkor Az én menyasszonyom fogta meg: „»Mit bánom én, ha utcasarkok rongya«. Ebben volt valami gyönyörű, belőlem hangzó; s egzotikum mégis, férfi-egzotikum.”13 Ady még élt, de a tizenhét éves Németh Lászlót már az Ady utáni nyelvteremtés kérdései foglalkoztatják. Jelen volt a vátesz-költő temetésén,14 majd kilenc megrendítő tanulmányban tárta fel a magyar gondolkodó – kinek verseiben a magyar sors önmagára eszmélt – „lírai székesegyházának” alaprajzát, vázolta megépítésének körvonalait.15
Németh László Adyban a nagy gondolkodót fedezte föl – telitalálat-értékű Grezsa Ferenc 1977-es megfigyelése –, Ady költészete kiindulás volt számára s nem végpont. „Az utánzás reflexe helyett a ráébredés lehetősége önnön képességeire és feladatára.”16
A költő halálának tizedik évfordulóján a szegedi egyetemről hazatérő Jancsó Béla nagy egyetértéssel olvasta az Erdélyi Helikon 1928 augusztusi számában: „Ady verte föl bennünk az emberséget; ő fakasztotta föl érzéseinket, az ő mitológiája szállta meg hajnalködként világra eszmélő érzékeinket.”17 Akkoriban zajlott Németh László perlekedése a költőért. Ennek summája: „Adyt én három nagy áram örvényének látom. Az első egy ősi, magyar tendencia, mely ott lappang a magyar irodalom mélyén, s Adyban foglalódott össze legelőször. A másik egy nagy európai koráramlat: a tizenkilencedik század második felének lehelete, mely Nagyvárad, Pest és Páris levegőjéből szívódott Adyba. A harmadik a vidám életszeretet árama, egy új magyar hellenizmus, amely Adyban született meg, hogy irodalmunkat mindinkább magának jegyezze el.”18
Az Erdélyi Fiatalok indulása idején (1930), Jancsó Béla testvéröccse, a Sorbonne-ról hazatért Jancsó Elemér így idézte fel a háborút követő évek irodalmi állapotát: mialatt „a nagyrészt régi, konzervatív nyomokon haladó középiskola vagy egészen elhallgatta a modern magyar irodalmat, vagy pedig teljes mértékig ellene fordult, és ledorongolta azt”, „az ifjúság titokban a padok alatt Adyt olvasta, és a modern magyar irodalom zászlajára esküdött fel”.Németh László és Jancsó Béla korélménye ugyanaz volt. Írói indulásuk is egybeesett, 1918 után pedig Ady szellemisége mindkettőjük számára állandó viszonyítási alapnak bizonyult. Ady küzdelmei azt példázták számukra – és közvetve nemzedéktársaik számára –, hogy belső megújulás nélkül semmiféle külső változás nem hozhat megoldást a Kárpát-medencében megosztva élő magyarságnak.

Ady arca az örökkévalóságban
Tizenöt évvel Ady halála után Németh László megdöbbenve tapasztalja, hogy egyre ritkában emlegetik a költőt, „s akik emlegetik, egyre kevésbé ismerik”. A negyedszázados évfordulóra rádióelőadással készült Ady ünnepére címmel. Amit azonban levettek a műsorról, merthogy „ünneprontó” vádbeszédnek tartották „a ritka értékeit ostobán pazarló nemzet ellen”.19 Németh hitetlenkedve, megrendülten állapította meg: „Annyi Ady-est és Ady-vita ellenére Ady műve ma éppolyan kiaknázatlan, életté-nem-vált, mint Kazinczy levelezése, Berzsenyi klasszicitása, Széchenyi páratlan értékű naplói, Madách titokzatos életműve, Arany mélyebb fele, Kemény gazdag agyveleje. Negyedszázad során még a szokásos irodalomtörténeti bebalzsamozást sem végeztük el rajta. […] Teljes Ady-kiadványunk máig sincsen.” Majd feljajdulva kérdezte: „Kin nőhet meg egy nemzet, ha ilyen nagy írókon nem? S mi lesz a sorsa a nemzetnek, amely közé ilyen nagy írók is hiába jönnek?”
Kétségkívül, az Ady-sors jelképességébe a maga írói küzdelmeinek fölöslegességét is belevetítette.20
Németh László lírai székesegyháznak nevezi Ady költészetét, és maga is székesegyházat épít. Kideríti, hogy Adyt az Ószövetség inspirálta, az építő Németh László számára, tudjuk, az Újszövetség az ihletadó modell. Ady formaforradalmának gyökereit vizsgálva megállapítja, hogy e költészet „gondolati és formai szerkezetéből egy Európa-alatti magyar lélek szól”. Majd így folytatja: „A magyar irodalomnak lehetnek nagyobb alakjai, a magyar önismeretnek aligha van mélyebb forrása nála.”21 „Nyugatra hajtotta a magyart, de közben ősibb kultúrák felé bocsátott gyökeret: a régi protestáns Magyarországon át a Bibliába, saját lírikus-vérmérsékletén át a görögségbe. Ézsaiás és Apolló: ezek voltak kedves rejtek-nevei. Ő figyelmezett rá először, hogy a magyarságnak a keresztyén-latin műveltség alatt kell keresnie választott rokonait, s költészete, mely egyszerre nyilall a zsidók vallásos pátosza s a görögök félbarbár zsenialitása felé, olyan láthatárt nyit a magyar vers előtt, amellyel azóta még szembeállni sem volt képes senki sem.”22 Monostori Imrének a Németh László-centenáriumra megjelent több mint ezer oldalas recepciótörténeti munkája23 egyértelműsíti: Németh László gondolatvilága Adyból, a régi magyarságból és a protestantizmusból táplálkozik. Joggal nevezte őt is a gondolkodás forradalmárának, a tudás és a tárgyilagosság apostolának – erősítette meg Görömbei András.24
„Léha beszéd azt találgatni – érvelt 1934-ben Németh László –, hogy Adyból ötven vers marad-e meg vagy öt. Egy székesegyháznak lehetnek jobban-rosszabban kifaragott szobrai; nem lehet leverni párkányaikról őket. Mindegyik mond valamit, s együtt mondják ki a templomot. Minél jobban ismeri az ember Adyt, annál több tökéletlenséget talál híres verseiben s annál több figyelemreméltót az elrejtettekben. […] Ady nemcsak keseregte a magyarságot, hanem alkotta is.”25
Amikor az Ady-versek hangtanát, szótanát és mondattanát „szótároztam”, akkor vált könnyebbé a dolgom, amikor felfedeztem e költészet – ciklusokra épülő – motívumrendszerét. „1910-re az Ady-épület nagyjából készen van – olvasom Németh Lászlónak a Fővárosi Népművelési Bizottság 1941-es Ady-estjén tartott előadásában. – Ha idáig olyan volt, mint egy gyorsan növő templom vagy palota, most olyan, mint egy kész katedrális, mely kötetről kötetre újból megépül, megéneklődik, de csak a pillérei és díszei változnak: a szerkezet ugyanaz. Ennek a katedrálisnak a terveit a legtisztábban a Minden titkok verseiben szolgáltatta ki.”26 A Minden-titkok összegző verseiből bomlik ki a legszemléletesebben ez a sziromvirág: Az Isten titkai, A szerelem titkai, A szomorúság titkai, A magyarság titkai, A dicsőség titkai, Az Élet-halál titkai. „Ady Iliászában – írja Németh László – ez a kötet a hajók katalógusa. A ciklusok ettől a kötettől fogva állandók, már-már rovatszerűek; az utolsó évek forradalmi láza s a háború csak félelmetes, szép ráadás, hogy az embertelenségben széttekintő ember még magasabbra vesse magát minden motívumában.”27
A rémlátások közt haldokló poétáról írja Németh László: „Adyval az elhagyatottság is jót tesz. Egy darab örökkévalóság veszi őt körül. Az életét sajgó ideg a Végzet üzenetei elé feszül. Önmaga sorsát űzött vadként szenvedi, de az örökkévalóság szemével látja: Ifjú szívekben s mindig tovább.”28
Monostori Imre összegzésében Németh László esszéírói világképének alaprétegei is szervesen következnek egymásból. A magyar sorskérdéseket életműve középpontjába állító író gondolkodásának belső rendjét a történelem is motiválta. „Ezért érzékelte élete vége felé fölöttébb fájdalmasan a magyar nemzeti kohézió lazulását – mutatott rá Görömbei András. – Ezért jelezte már a hatvanas években a globalizáció negatív hatását a nemzet összetartozás-tudatára, szellemi-erkölcsi kohéziójára.” Valahányszor a nemzeti közömbösség és a nemzeti tudat elképesztő zavaraival találkozunk, világító fáklyánk lehet Németh László Ady-értelmezése, illetve az ő életművével való bensőséges szembesülés. Németh Lászlóban ugyanis erős volt az a meggyőződés, hogy európaiságunk megtartásának és érvényre juttatásának szellemi feltétele nemzeti mivoltunk mély rétegeinek a feltárása. „Ezt tanúsította számára Ady életműve, ehhez adott modell értékű ösztönzést számára Bartók Béla.”29
„Az író – vállalkozás.” A Németh László veje, dr. Lakatos István által összeállított rendhagyó életrajzi kronológiának ez áll a címlapján. Rendhagyó, mert a száraz életrajzi tényeken túl egy szellemtörténeti kronológiát is köszönhetünk neki. Azt szerette volna tudatosítani, hogy a Németh László-i vállalkozást nagyfokú közösségi felelősségtudat hajtotta. A szakkutatás kimutatta: Németh László Adyval töltött évtizedei nélkül mennyivel szegényebbek lennénk Ady után száz esztendővel. Az emlékeztetőre is emlékezve nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ő „munkálkodó lényének, szellemi küzdelmeinek, életművének legfőbb törekvése a magyar nemzet belső kohéziójának erősítése, a nemzeti önbecsülés táplálása és a magyarság szellemi színvonalának európai rangra emelése volt” – és marad.

A Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tartott konferencián (Száz év Ady után, 2018. november 16—17.) elhangzott előadás szerkesztett változata.


Jegyzetek1 Cseke Péter: Adyfalváért hadakozó Papp Aurél. In: Cs. P.: Látóhegyi töprengések. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1979. 57–66.2 Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben IV. Püski, Bp., 1999. 2104–2140.3 Szabédi László: A magyar ritmus formái. Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Buk., 1955.4 Németh László: I. m. 2134.5 Uő: uo. 2139.6 Mártonfi Attila: Számítógép és írói szótár – különös tekintettel a készülő József Attila-szótárra. Magyar Nyelv 2014. 30–46.7 Vö.: Bóka László: „Ady Endre mint publicista készült el, s csak egy nagy áttörés jóvoltából lett költő.” In: B. L.: Ady Endre élete és művei I. Akadémiai Kiadó, Bp., 1955.8 I. m.9 Németh László: Ady Endre. In: A minőség forradalma – Kisebbségben. I. Püski, Bp., 1992. 441–453.10 Kodolányi János: Esti beszélgetés. Magyar Élet, 1942. 7. sz. 7. p. és 9. sz. 3. p.11 Németh László életrajzi kronológiája 1901–1948. Összeállította, az előszót és a jegyzeteket írta dr. Lakatos István. Argumentum Kiadó, 1997. 41–44.12 Újabb magyar költők lyrai anthológiája. 1890–1910. Vál. Elek Artur. Nyugat, Bp., 1911.13 Németh László: Magam helyett (Tanulmányok az életemről) I. Püski, Bp., 2002. 88.14 Ady temetésén egyike volt azoknak a gimnazista diákoknak, „akik fölkapaszkodtak az Arany-szoborra, hogy a költő ravatalához közelebb kerülhessenek”. (Grezsa Ferenc: „Antropológiai lecke”. Németh László Ady-élményéről. Tiszatáj, 1977. 12. 49–52.)15 Vö: Cseke Péter: Omló partok gátkötői. In: Cs. P.: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kisebbségi létértelmezések. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 194–224.16 Grezsa Ferenc: „Antropológiai lecke”. I. h.17 Németh László: Magyar líra 1928-ban. Erdélyi Helikon, 1928. 59–60.18 Uő.: Az Ady-pör. In: A minőség forradalma – Kisebbségben. III. Püski, Bp., 1999. 1492–1512.19 Grezsa Ferenc: Németh László háborús korszaka (1938–1944). Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1985. 387.20 I. m. 368.21 Németh László: Ady Endre. In: N. L.: A minőség forradalma – Kisebbségben. I. Püski, Bp., 1992. 441–453.22 I. m.23 Monostori Imre: „Énsosem kívántam más emlékművet…” Vonulatok a Németh László recepció történetéből. Argumentum, Bp., 2003.24 Görömbei András: Németh László esszéírásának gondolati alaprétegei. Tiszatáj, 2006. 2. 86–91.25 Németh László: Ady Endre. I. h.26 Németh László: Vitathatatlan Ady. In: N. L.: A minőség forradalma – Kisebbségben. II. Püski, Bp., 1992. 1089–1097.27 I. m. uo.28 Uo.29 Görömbei András: i. m.