Ablak, mező, háború

1.
Ott, ahol most vagyok, ablak nyílik fagyott mezőre, kanyargó patakra, távoli szántásra, távoli erdőre. Nincs csend, nincs nyugalom, ebben a tájban folytonos a mozgás, állatok kergetnek más állatokat, alkalomadtán meg is eszik egymást, tollak, prémek maradnak ebek harmincadjára. Évezredek óta barátságos népek és ellenséges hadak mozogtak itt fel és alá, számos tárgyi bizonyítékot hagyván hátra, mert így megy ez.
Az emberek nem békésebbek, mint a városban, ahonnan egy kis időre ideköltöztem. Lehet, hogy béke nincs is. Egyetértés még annyira sem. Miért is lenne? Néha azt gondolom, hogy az ember valódi mozgatórugója az állandó versengés és háborúskodás. Ez nem tetszik, de én sem vagyok mindig békés természetű. Mi a teendő? Először is vizsgáljuk meg lelkünket, cselekedeteinket, ugye. Ha vétetettünk, és minden bizonnyal megtettük, koncentráljunk erősen, és összpontosítsunk arra a gondolatunkra, amely elhozná a világbékét, ha ez így működne. De nem így működik. A minap aláírtam egy kis szöveget, az is a világbékét célozta, de persze háborút hozott. Kissé bánatos vagyok, főleg amiatt, hogy először tettem ilyet, s lám, nem sikerrel kezdődött nyilatkozásaim sora. Abba is hagyom, eldöntöttem.
2.
Tanítás1: Hallgassatok!
Tanítás2: Beszéljetek!
Tanítás3: Legyetek szabadok!
Tanítás4: Fogadjatok szót, mert én vagyok a tanítás és a törvény, bízzatok bennem.
Tanítás5: Járjatok a saját utatokon, hallgassatok a szívetekre, de ne bízzatok senkiben.
Egymásnak ellentmondó tanításokat talál az, aki olvas. Mit fogadunk el igaznak a sok ellentmondó tanításból? Mindenki szabadon dönthet arról, mit hisz el és mit nem, melyeket követi a tanítások közül, netán megtagadja azokat, mert minek más bölcsességeit követni, ha úgyis a magunk útját járjuk? Minek a sok jó tanács, ha nálunk magasabb rendű entitás szabályai szerint pereg le életünk soványka orsója? Ahogy bizonyos F. M. anno feltette a kérdést: Kinél az igazság?
Ha úgy döntünk például, hogy hallgatunk, hát hallgassunk. De vegyük tudomásul, hogy ez a döntés nem gátol meg abban, hogy szóljunk, amikor hallgatni illene, vagy hallgassunk amikor beszélhetnénk. A szabadság a döntés szabadsága is, akárcsak a beszédé vagy a megszólalásé, mindent szabad, de nem mindent lehet. Mit ne lehetne? Jogos a kérdés, ha mindent szabad, akkor bármit lehet. Ha ez igaz lenne, milyen alapon tennénk szemrehányást egymásnak? (pl: Rezső, már megint nem vitted le a szemetet. Rózsi, nem mosogattál. Pont olyan vagy, mint anyád. Pont olyan vagy, mint apád. Mint a vörösök, úgy beszélsz. Mint a fehérek, úgy írsz. Mint a zöldek, kékek és lilák, úgy viselkedsz. Libsi vagy, vagy bibsi, netán komcsi, szajha, anyámasszonykatonája, nagypofájú, hallgatag, megalkuvó, kötekedő, filiszteus stb).
3.
A geológiai korokhoz képest az emberi civilizáció rétegei olyan vékonyak, mint egy hajszál. Vitáink, kivülről nézve egy éjjeliedényben történő kémiai folyamat részecskéi, melyek egyáltalán nem befolyásolják a folyamat egészét, az lezajlik, a mi akaratunktól függetlenül is. Azt állítjuk évezredek óta, különféle feljegyzéseink tanúskodnak róla, hogy a békéért háborúzunk ilyen ádázul. Szintén eme feljegyzésekből derül ki, hogy fejlődni csak békében tud a társadalmunk, de olyan, hogy egyszerre, minden emberek által benépesített helyen béke legyen, még nem volt. Ahogy fest, nem is lesz. Magánbékére viszont van lehetőség. Ez is a szabadság egy darabkája, ha elfogadjuk azt, hogy a szabadság apró cseppekből tevődik össze, és mindenkinek azt jelent, amit. Nekem most ezt a hátsó ablakot jelenti, amelybe kikönyökölök és bámulom a fagyott mezőt, a kanyargó patakot, távoli szántást és erdőt, régi és mostani emberek ösvényeit, a levegőben összecsapó madarakat, az éjszaka érkező vadkacsákat, és a világbékéről ábrándozom, miközben félek is tőle. Mi lesz, ha nem lesz többé viszály?