A tökéletesség lehetetlensége

Simon Sándor: Űrlény
Veress Gerzson A családi kör négyszögesítése című verséről
„ez a vers megír téged, engem!”Veress Gerzson: A családi kör négyszögesítése
A Veress Gerzson életművéről való beszéd szórványosnak nevezhető. Ezen némiképpen változtatott az Igazolatlanul – jelen című kötet1 és a könyv megjelenését követő Egyed Péter-esszé,2 amely a költő egész munkásságára kitér. Jelen írás nem célozza meg ezt a teljességet, hanem egy műre, A családi kör négyszögesítése-versre3 és az ebben feltűnő tanúsítás kérdéskörére4 összpontosít, amely nem választható el az utódlás problémájától. A családi kör négyszögesítésében valójában az merül fel, hogy ez adott vers képes lehet-e tanúsítani a lírai ént, majd annak társát, illetve később e lehetségesen feltételezettnek sugallt alakokat. Mindezt a tökéletesség esélyéhez köti.
A mű olvasásakor a tökéletesség és a tökéletlenség egymásra felelései vehetők észre. Maga a párosság, a kör és a gömb, az utca, a tizenkét óra mind valamiféle hiba nélküliséget sejtet. Ha végigvesszük e dolgokhoz társult kanonizált képzeteinket, akkor láthatjuk ezt a jelenséget: a párosság a lírai én és a hozzá kapcsolódó individuum egységét jelenti; a kör és térbeli megfelelője a gömb a geometriai szabályosság alapesetei; az utca a járhatóságot, akadálytalanságot, a követhetőséget vetíti elő; a szilveszter éji tizenkét óra az év teljesültségét, így lezárhatóságát jelenti. Ezekhez azonban a vers csatolja az ellentéteiket, azaz a tökéletességtől fosztott5 példányaikat: a pár egysége megszűnt6 („Mi már felezve: külön-ketten”7); a kör négyszöggé alakítódott: ez egyrészt a családi körhöz (apa, anya, gyerek) (kívülről) kapcsolódót jelöl, másrészt a kör négyszöggé formálódásában a négyszög szabályosságának ki-nem-mondása miatt eleve a nem szabályos tételeződik; a gömb tökéletességét aláássa a golyó fegyverhez kötése, továbbá annak a magánynak a feltételezhetősége, amely a golyótól nem függetleníthető („E hatlövetű esztendőben/ üres a nász-ól és a jászol.// Kilőtte rám mindhat golyóját…/ − partjaim közt magamat lengem.”8); az utca a zsákutca típusában találja magát („Zsákutcalányt a naplemente/ ringat a távol dombokon…”9); a tizenkét óra pedig a kapcsolat sikertelenségét hozza magával, eredményezi: „Gyűlnek az órák tizenketten:/ velem verettél – veled verettem”.10
A Veress Gerzson által használt mítoszok szintén a remélt meg-nem-va­lósulását foglalják magukban. Déva-vár említése a pár esetében a kapcsolat összeomlására mutat.
„Egymást építő szép kalákánvoltam csak holmi kis-segéd,míg bennem omló Déva-váradrombolta mintléted s – igéd.”11
Az egység megszűnése mellett ugyanakkor a lírai én a humort beemelve önmaga lefokozását állítja. Ezt társítja kétértelmű képpel: egyrészt a felépített Déva-vár vonatkozhat a másik fél lírai énről alkotott elgondolásával. Ha a létrejött (valójában vágyott) a nem-beteljesülés felé mutat, akkor szétszedi a létrehozót és annak megnyilvánulási12 módjait. Másrészt a Déva-vár vonatkozhat a lírai én másikról alkotott vágyottjára, így az „omló” vár magával rántja a másikról teremtettet és ezzel együtt a másikat egészében. A mítosz vegyülése a versbe azonban nem ér ennél a fejtegetésnél véget, hiszen Déva várát tizenkét kőműves próbálta építeni.13 Az éji tizenkét órával összefüggésben vizsgált kapcsolat-összeomlás és a most tárgyalt találkozik.
A számhoz fűzött beemelések még bonyolódhatnak, ugyanis nem felejthető el, hogy az apostolok tizenketten voltak. A teológiai diskurzus fokozottan nagy hangsúlyt fektet az apostolok tanú létére. A családi kör négyszögesítése mint irodalmi mű pedig éppen a vers tanúsító voltára kérdez. E vers eközben a címében tanúsítja Arany János Családi körét, amely a magyar irodalom egyik legkanonizáltabb műve, és − mint ilyen − mítoszként (is) működik az irodalomtörténetben. A családi kör négyszögesítése tartalmi sajátosságával ellenben az irónia diszharmóniáját elegyít az Arany-versre utalásában. A teológiában fellehető tanúsítás maga sikeres, ám a tanúsított megmentése már nem, jóllehet ebből a sikertelenségből adódik a teológiai diskurzusban megjelenő tanúsítás. Az Arany-vers tanúsítása viszont összefűződik magának a Veress Gerzson-versnek és a benne célként felvetett tanúsításnak az eredményességével.
Amit ez a vers igazolásnak állíthat be, az egyedül a gyerek létével függ össze. A két sugallt individuum létezik és párként is léteztek, hiszen van gyerekük.
„de eljövendő életembenfiúnkban csillaglassz tovább! […] Arcunk fiunkban – bennünk enyészet. […] nyomdakész az az ölelésa »közös« út semmivé járva”14
Az utód lét sajátossága és a tanúsítás kérdésköre egymásra íródik. A Michel Foucault által jellemzett, az utódnemzéshez társítható halhatatlanság, vagyis a szülő önnön halál utáni léte az utódban A családi kör négyszögesítésében megmutatkozik. Miközben az utód létrejön, aközben a leendő szülő elismeri önnön halálát.15 A vers ezt az aspektust feltárja. A családi kör négyszögesítése ezzel a gondolatsorral hitelesíti a lírai én és társa közös múltját, amelynek befejezettségét a „»közös« út semmivé járva” sor érzékelteti.
Ezt a fejtegetést ugyanakkor a vers még mélyíti a látás kérdéskörével, amelyet finom hálóval a szexualitáshoz erősít. A másikra nézésben lehetőség van a másik megmosdatására a tisztítás értelmében. Veress Gerzson mind a tekintést, mind a mosdatást erősen fokozza:
„szemem ha rádzáporoztattam:tekintetemben bőrig áztál.”16
Az egymásra nézésben egy olyan állapot valósul meg emellett, amelyben az individuumok határának módosulása következik be, azaz az egyének kölcsönösen egymás terében léteznek. Ez a kapcsolódás könnyen társítható a szexualitással. A szerző ezzel még nem elégszik meg, hiszen az adott szerelem sikertelensége miatt a „fázást” párosítja a képhez:
„Valaki bennem nagyon fázik;valaki bennem nagyon fázol. […] Nőstény címerállatávalszexbombabiztos szerelembenhittem […] Benned mindig is nagyon fáztam;te bennem szintúgy viszontfáztál;szemem ha rádzáporoztattam:tekintetemben bőrig áztál. […] …Tán kezdettől úgy éltünk együttkit-kit alázó árulásban −;én fényes bizonytalansággalbenned, a valakiben-másban…”17
A kapcsolat múltsága ebben az összefüggéssorban is megemlítődik. Az elválás viszont csak brutalitásában ragadható meg éppen az együttes, a látásban összeforrott lét miatt: „Mi már felezve: külön-ketten”18. A lírai én e véget a golyó képének beemelésével aláhúzza: „Hat lőtt sebem kitakarom”.19 Nem tekinthető véletlennek a golyó megjelenítése, lévén, hogy a tökéletes geometriai tárgynak a sikertelenséghez kell csatlakoznia, és ezt pedig a szerelem befejezettségének eredményében érheti el.
Ahhoz azonban, hogy a kapcsolatról a lírai én beszélni tudjon, szüksége van bizonyosságokra, amelyet az utód és a fénykép képes magán vinni. Az utóbbi így dokumentumjellegével van jelen:
„Átvészeltem benned magam.− E halk futam mit is idéz?: A tasnádi fényképekena fel-felcsapó málnavészt.”20
A fényképhez azért kell folyamodni, hogy a fotó tanúsító képessége emelődjön ki, azaz e „dokumentum” a kapcsolatban való kételyeket utasítsa el, amelyeket viszont a lírai én táplál. A volt kapcsolatot aláásó mozgások leggyakrabban a felek egymás jegyeinek megkérdőjelezésében mutatkoznak meg:
„Ámítva önmagamat, hittem,hogy »előbb-utóbb«, »majdcsak«, »hátha« …− kettőnk közül – fáj!− de az egyika másikat csak kitalálta!”21
A képzelet és az emlékezet elemei keveredhetnek, hiszen az emlékezet állandó mozgást teremt az átíró funkciójával,22 továbbá a pszichikai kép és az emlékezet nagyon közel található egymáshoz.23 Veress Gerzson versében a látásra összpontosítás oka a tanúsítás módozatának aláhúzásában rejlik.
A lírai én az emlékezetben (és/vagy a képzetekben) találhatja a vers megírásának indokát: a másik féllel már nem alkot egy párt, így a költészet nyelvén tud csak szólni, ha másért nem azért, hogy eltávolítsa magától az elmúlt kapcsolatot. A kiírástól ellenben retteg. Ez összetettséggel a versben kettős funkciót lát: egyrészt már nem óhajt szembesülni a régi viszonnyal, másrészt reménykedik a költészeti mű tanúsító létében, ily módon majd az olvasók tanú pozícióba helyezésében is.
„Mi már felezve: külön-ketten,szóra fakadtam: versre verettem,
s jaj! kiír(t)lak magamból téged…!
[…]
Apróhirdetés, úgy is mint utóirat: Elvesztettem pár nagyonértékes esztendőmet. Semmisnek nyilvánítom.”24
Az utóirat úgy hat a vers lezáró pozíciója miatt, mintha a kiírás felé billenne az egyensúly. Ennek a kegyetlenségnek az előidézője a lírai énben a verszárásig lezajlódó küszködés magával az írással és a nyelvvel: a másik fél és kettősük nyelvi megformáltsága nem mehet végbe száraz, hivatalos nyelven, ám az „emelkedettség” túlzása megmosolyogtatóként sugallt. Ezeken túl ugyanakkor a vers sejteti, hogy nem nyelvben kellene történnie e kapcsolatnak, hanem megéltségben, azaz még léteznie kellene. A költemény azonban létrejött, a nyelvi sűrítés megvalósult, s éppen e miatt betegség tüneteihez hasonlítható a volt kapcsolat és utórezgése.
„Hat lőtt sebem kitakarom. […] Csak a közöny »létezhetetlen«,hogy leíratsz – leltári tárgy…− […] Nincs erőm dörgő szózatokhoz− s miért lennék erőltetett;tudom, lecsíptem életedbőlegy markolásnyi életet…Sajogsz bennem, kicsalva mégis»emelkedett retorikát«,mi legkevésbé sem sajátom (!),hogy ne lásd, mi van odaát: túl-túl az elmondhatóságon,mire nem létezik ige:azt kellene izzanunk együtt…− s már nem lehet történnie. […] Nyomdakész már e szerelem:zárjelentését lásd e versben.Hallgattam – és nem volt arany! –alázottan is, leteperten; nyomdakész az az ölelés;a »közös« út semmivé járva”25
A vers megírhatóságában azonban segít a humor és a mindennapiság költői nyelvbe csempészése, mégha az adott egység zárójelek közé szorítódik is pontosan a költészet határtágításának kísérlete miatt:
(„Félem: többet nem érdemeltem!− Hát ennyi volt? – Ennyit sem vártam;− … ez is lehet költői kérdés:szerelmem, megmosnád a hátam?)”26
A vers sikerültségét e játékon túlmenve még az intertextualitás, a rájátszások szintén előremozdítják. Arra kell itt gondolnunk, hogy a költemény formálódásakor mintegy rátámaszkodik elődeire. Az Ady Endre, Arany János, Csiki László és József Attila sorokra, egységekre való utalásokban olyan mankót talál a lírai én, amelyek e vers továbbgördüléseit szorgalmazzák.27 A családi kör négyszögesítése ily módon tanúsítja e szerzők irodalmi műveit, azok pedig támogatják őt a két individuum kapcsolatának tanúsításában, amelyben magában is létezik elmozdulás, hiszen a vers nyitásában még a lírai én kényszerű megírása, majd később már a kettős megírása és tanúsítása a cél.
Veress Gerzson verse önnön szándékát mindenképpen viszonylagossá teszi abban a szerkesztési elvben, amely az újra és újra megkérdőjelezésben rejlik, legyen szó a tökéletesség vagy a pár tagjainak létezéséről. A vers tétje ugyanakkor ezzel nő, hiszen feltevődik az a lehetőség, hogy egy költemény egy képzetet is képes lehet tanúsítani.

Jegyzetek:1 Veress Gerzson, Igazolatlanul – jelen, egyberostált versek, szerk. Gáll Attila, Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2011.2 Egyed Péter, A beatkorszak költője = E. P., Irodalmi rosta, Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2014, 89-94.3 Veress Gerzson, A családi kör négyszögesítése = Veress Gerzson, Igazolatlanul – jelen…, i. m., 201-205.4 Itt jegyezem meg, hogy az írás nem követi azt a tipologizálást, amelyet Lőrincz Csongor Az irodalom tanúságtételei című tanulmánykötetében (Lőrincz Csongor, Az irodalom tanúságtételei, Bp., Ráció Kiadó, 2015.) precízen végigvisz, hiszen e versre nem feleltethető meg az feltétlenül.5 A tökéletlenség használata a továbbiakban került, hiszen erősen a szellemi fosztottságra asszociálhatna az olvasó. (A Magyar értelmező kéziszótár e kifejezésnél olvasható második meghatározása is ezt támasztja alá, vö.: Magyar értelmező kéziszótár, szerk. Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós), Bp., Akadémiai Kiadó, 1989, II. köt, 1392.6 Ezzel már a költemény első sorainál tisztába kerülünk: „üres a nász-ól és a jászol”, Veress Gerzson, A családi kör négyszögesítése…, i. m., 201.7Uo., 204.8Uo., 201.9Uo.10Uo., 203.11Uo., 202.12 A szó-poétikáról még a későbbiekben.13 Vö. az Országos Széchenyi Könyvtár honlapján szereplő balladaváltozatot: Kőmives Kelemen, http://mek.oszk.hu/06200/06204/html/ma­ne­pbal00005.html (Letöltés ideje: 2016. 03. 14.)14 Veress Gerzson, A családi kör négyszögesítése…, i. m., 203., 204. [kiemelés az eredetiben]15 Vö.: Michel Foucault, A szexualitás története, A tudás akarása, ford. Ádám Péter, Bp., Atlantisz, 1996.; Uő., A szexualitás története, A gyönyörök gyakorlása, ford. Albert Sándor, Szántó István, Somlyó Bálint, Bp., Atlantisz, 1999.; Uő., A szexualitás története III., Törődés önmagunkkal, ford. Sujtó László. Bp., Atlantisz, 2001.).16 Veress Gerzson, A családi kör négyszögesítése…, i. m., 201.17Uo., 201., 204. [kiemelés az eredetiben]18Uo., 204.19Uo., 201.20Uo.21Uo., 204. [kiemelés az eredetiben]22 Hans-Georg Gadamer, Költeni és gondolkodni Hölderlin Emlékezés című verse tükrében, ford. Orosz Magdolna = H-G. G., A szép aktualitása, vál. Bacsó Béla, Bp., T-Twins Kiadó, 1994, 202-227.23 Vö.: Martin Heidegger, A fenomenológia alapproblémái, ford. Demkó Dándor, Bp., Osiris – Gond-Cura Alapítvány, 2001, 83.24 Veress Gerzson, A családi kör négyszögesítése…, i. m., 204., 205. [kiemelés az eredetiben]25Uo., 201., 203., 204. [kiemelés az eredetiben]26Uo., 202.27 Nem felejthető el − amire Egyed Péter is céloz − Veress Gerzson olvasottsága és sokszor hagyományokhoz való hűsége, vö.: Egyed Péter, A beatkorszak költője…, i. m.