A megszűnő Nagyvilágtól az újabb „hírünk a nagyvilágban”-ig

Bartha István munkája
Nemrégiben beszéltem egy budapesti barátommal telefonon, és ő közölte a szomorú hírt, hogy megszűnőfélben van a Nagyvilág, ez a patinás világirodalmi folyóirat. Ritkán használom a „patinás” szót, de ebben az esetben talán megengedhetem magamnak, hiszen ez a lap 1956-ban indult, azóta tájékoztatja a magyar olvasókat arról, mi történik az irodalomban Magyarország határain kívül. Ennek különös jelentősége volt a hatvanas-hetvenes években, amikor már lehetett Nyugatra utazni, de a magyar turisták még szalámival és konzervekkel felszerelve indultak útnak, hogy ne kelljen pénzt kiadniuk élelemre, és csak nagyon keveseknek volt elég valutájuk ahhoz, hogy megvegyenek egy könyvet franciául vagy angolul. Én azért is fájlalom a Nagyvilág megszűnését, mert 1969 óta rendszeresen írtam a folyóiratba, illetve küldtem fordításokat lengyel és angol szerzőktől és Kéry Lászlóval, a hajdani szerkesztővel éppúgy szót tudtam érteni, mint a lap nemrégen elhunyt szerkesztőjével, Fázsy Anikóval. De hát ha a magyarországi kormányzatot egyáltalán nem érdekli, olvas-e a közönség színvonalas világirodalmat, ha nem támogatja anyagilag ezt a Matolcsy-birodalomtól független, politikailag nyitottnak és semlegesnek szánt kiadványt, akkor valóban búcsúznom kell a Nagyvilágtól.
Ugyanakkor Angliában ennek éppen az ellenkezője történik. Három helyen, Cambridge-ben, Londonban és Oxfordban volt bemutatója a Centres of Cataclysm c. kötetnek, ami egy fordítás-folyóirat, a Modern Poetry in Translation ötvenedik évfordulójára jelent meg. A folyóiratot 1965-ben indította Ted Hughes és Danny Weissbort, azóta számos szerkesztő folytatta munkájukat, az utolsót Sasha Dugdale-nek hívják és a Constantine-házaspárral együtt ő szerkesztette a fent említett, 368 oldalas emlékantológiát. Ami magyar szempontból különösen érdekes, mivel 11 magyarból fordított verset közöl, többet, mint oroszoktól.
És ami talán meglepő, a könyv középpontjában Juhász Ferenc verse áll A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Ezt az W. H. Auden által remekműnek vélt verset Ted Hughes (aki nem tudott magyarul) Kenneth McRobbie megjelent szövege alapján újrafordította a Modern Poetry in Translation számára, de mivel a magyar szám végül is nem készült el, a kézirat Hughesnél maradt, és lappangott mindaddig, amíg Danny Weissbort ki nem ásta barátja kézirathalmazából. Minderről maga Weissbort tudósít a versfordítás elé biggyesztett rövid bevezetőjében. De Juhász verse másokat is megihletett: egy Pascale Petit nevű francia költőnőt és egy fiatal angol, Tara Bergin nevű angol kutatót: az ő „szarvassá vált fiú” verseik is szerepelnek az antológiában.
Hughesról általában tudják, hogy a hetvenes években egy kötetre való verset fordított Pilinszky Jánostól, egy másik (emigráns) János, Csokits segítségével. A Centres of Cataclysmban nem kevesebb, mint öt Pilinszky-szöveg szerepel, ezek közül négy vers, kettőt Hughes még nem Csokitscsall, hanem Siklós Péter segítségével fordított. Két vers fordítását Peter Jay jegyzi, a szöveg pedig egy előadás, amit Pilinszky 1970-ben tartott Poignyban „a teremtő képzeletről”. Utóbbit az MPT John Bátki fordításában közölte és így került be az emlékkötetbe is.
Juhászon és Pilinszkyn kívül még négy magyar költőt találunk a kötetben és egy magyar származásút (George Szirtes); egy-egy verset József Attilától, Radnóti Miklóstól, Beney Zsuzsától és Gömöri Györgytől. Ami az én ötvenhatos forradalomról szóló versemet illeti, abban, hogy bekerült a válogatásba, bizonyára szerepet játszott az idei kerek évforduló. Radnótitól pedig a Levél a hitveshez új fordítását vették be a szerkesztők az antológiába, amit a magyar származású amerikai TV-szakember, Stephen Capus ültetett át lendületesen angolra.