„A 18–19. századi utazók sem voltak mások, mint a mai influenszerek”

Miklós Alpár Parajd-képek a hosszú 19. században című kötetének bemutatójáról 

Március 23-án Miklós Alpár Parajd-képek a hosszú 19. században című munkáját mutatták be Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. A szerző mellett több meghívott ismertette a kötetet: Keszeg Vilmos néprajzkutató, az Emberek és Kontextusok sorozat ötletgazdája, szerkesztője; Horváth Alpár egyetemi adjunktus, turizmusföldrajzi-fejlesztési szakember; Fehér Andrea történész, egyetemi adjunktus, akinek kutatási területei közé tartozik többek közt a 18. századi utazás- és kultúrtörténet; valamint T. Szabó Levente irodalomtörténész, aki még doktori értekezésként találkozott Miklós Alpár munkájával. A meghívottakkal Biró Annamária irodalomtörténész, az EME kiadó vezetője beszélgetett.

„Miklós Alpár arra vállalkozott, hogy feltárja egy erdélyi falu, a sóvidéki Parajd turisztikai célponttá alakulását, a településhez, annak ipari létesítményeihez és egyéb entitásaihoz kötődő mindennemű ismeretek történeti formálódását” – írja a kötet ismertetőjében Keszeg Vilmos. A bemutató során kiderült, hogy ez a monografikus munka olyan 19. századi szövegfordításokat (is) tartalmaz, amelyek a kor érzésvilágát, hangulatát tükrözik. A már 23 kötetből álló könyvsorozat (melynek jelen kiadvány a 22. darabja) indításakor céljuk Erdély „újrafelfedezése” volt: olyan társadalmi-kulturális kérdések kibontása, amelyekről csak ritkán esik szó. Hangsúlyossá vált többek között a médiumok „háziasítása” és igénybevétele (írás, fotó és film beépülése a mindennapi kultúrába), illetve különböző mentalitások vizsgálata is (például a betegséghez való viszonyulás és a hiedelemtudat). Miklós Alpárnak nem ez az első kötete a sorozatban: korábbi, az Idegen utazók Erdély és Máramaros sóbányáiban (18–19. század) című munkájában a szabadidő eltöltésének egy frissen kialakult gesztusát; a tér felfedezésének és reprezentációjának hagyományát mutatta be.

„Egy olyan rendszer van itt felállítva, amely ekkora szövegkorpusz esetében már-már egy csodával ér fel” – méltatta a kötetet Fehér Andrea, továbbá olyan kérdéseket emelt ki, amelyek a kutató számára „igazi kincsesbányát” jelenthetnek. A szerző igazi téma iránti elkötelezettséggel és lendülettel számol be az utakról, útviszonyokról, szállásról és ellátásról, a fürdőéletről (amelynek már a kora újkor óta hangsúlyos társadalmi vetülete volt: leánynézőbe, házasságot előkészíteni mentek ilyenkor az emberek). Fontosak ugyanakkor a bányaleírások, a tér szakralizációjának kutathatósága, a parajdi gyufagyárban dolgozó gyerekek története vagy a nőtörténeti fejezetben említett izgalmas korabeli női alakok.

Horváth Alpár elsősorban az interdiszciplinaritást hangsúlyozta a kötet kapcsán, és humorosan megjegyezte: a 18–19. századi utazók sem voltak mások, mint a mai influenszerek. A turizmusföldrajz három nagy alapfogalma a vonzerő, az infrastruktúra és a vendégforgalom – annak megmagyarázásához azonban, hogy e három hogyan függ össze, a földrajzkutatónak ki kell lépnie egy diszciplináris keretből, és antropológus- vagy szociológusként kell gondolkodnia. Ebben segít Miklós Alpár kötete, amely akár desztinációtörténetként is felfogható: választ kaphatunk benne arra, hogyan vált Parajd Erdély egyik legismertebb településévé, annak ellenére, hogy a távolság és elszigeteltség napjainkig hátráltató tényező.  

T. Szabó Levente szerint a kötet előnye és hátránya az, hogy sokan vehetik kézbe: segíthet a helymárkázásban, tudománytörténetekben, geológiában, természettudományokban elhelyezkedő kutatóknak, az utazás társadalomtörténetével foglalkozóknak – ezek a diszciplínák ugyanakkor egymástól eltérő olvasókat, célcsoportokat jelentenek. Ennek a köztességnek, totalitásra való törekvésnek hátránya lehet, hogy egy-egy szakterület művelői úgy érezhetik, nem az ő megszokott vizsgálati szempontjaikat követi a kötet. A kötet nem a megszokott értelemben vett monográfia: szerzője szó szerint mindent el szeretne mondani a 19. századi Parajdról. Ugyanakkor hiánypótló kiadvány: a turizmus-, társadalom-, irodalom- és eszmetörténet felől nézve kevés olyan munka született magyarul, ami ennyire letisztult, gazdag forrásanyaggal rendelkezne.

A könyvbemutató zárlatában kiderült, Miklós Alpár kötetének alapja a 2020-ban megvédett doktori értekezésének kiegészített, javított változata. Ehhez mellékletként egy adattár is tartozik, amely terjedelméből adódóan nem jelenhetett meg nyomtatásban.

Fotók: Máthé Melinda