Agora

Kritikák, esszék, tanulmányok, jegyzetek.

hátsó ablak
kizárólag online

Nagy Zalán

Madárgyakorlatok

Gyors zuhany, törülköző, pizsama, lefekvés: aznap este nem voltak álmaim.

vezércikk
kizárólag online

Papp Attila Zsolt

A költőket eltemetik újra

Halála éjszakáján Petőfi Sándort / egy vak ember – öreg szolga – látta / életben utoljára. Előfordul, / hogy a költőket látják a vakok is, / vagy csakis ők láthatják igazán.

vezércikk
kizárólag online

Papp Attila Zsolt

A hiányzó szín

Azt álmodtam egy éjjel, hogy Jankovics Marcell-lel utazom egy vonaton. A fülke sarkában ült, szerényen meghúzódva, kezében egy rajztömbbel, és rajzolt, folyamatosan rajzolt.

esszé
kizárólag online

Gálfalvi György

Szilánkos töredék

De most mégis bevallom, hogy Száz sor magány című versed – a többi mellett – gyanúsan gyakran jut eszembe. Rögeszmésen ismételgetem: „Együtt egyedül nincs magány”.

esszé
kizárólag online

Papp Attila Zsolt

Minden megvan

Amikor közvetlenül az ezredforduló előtt megérkeztem Kolozsvárra, csetlő-botló egyetemistaként az egyik első igazi, irodalomhoz kötődő élményem egy Király László-est volt.

vezércikk
kizárólag online

Karácsonyi Zsolt

Egyszerűen, mindig és csakazértis!

Amikor a 21. században azt mondják, akár a jelesek közül valók is, hogy már nem lehet költőnek lenni, Ő költő marad és költő is lesz, tovább, továbbra is.

fülszöveg
kizárólag online

Tőtős Dorottya

Pszeudokozmosz

Bokor Krisztián #folyamatosjelen című kötetét az új civilizáció első táncosainak ajánlja.

Tárca
kizárólag online

Botházi Mária

A hét, amikor nem ehettek levest az erdélyi magyarok

Egy nép attól lesz nép, hogy közösen szenved: közös szenvedés, örök kötelék, mindig mondom. Ez olyan bajtársias dolog, tudjátok, mint a katonaság.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb