.svg)
Szerkesztőségi netnapló: pandémiáról, szerkesztőségi életről, álmokról és irodalomról.
Már jó ideje készül az alábbi mondatsor, ami elvileg Petőfi Sándorról szólna, sőt: Petőfi Ildikóról is.
Szorítom anyám kezét. Megyünk iskolába. Őszelő, a tömbház előtti beton pingpongasztal tócsáiban sápadt ablakszemek tükröződnek, halványkék ég.
A macska elfekszik az udvaron, lohol a kánikulában, mint egy kutya. Tíz óra vonatút Pestről, légkondi nuku. Valamivel mindig számot kell vetni, különösen az ilyen sefüle-sefarka nyarakban...
Rázendít a jégmadár torka-fehére, Aki hegyi tavakat fölhasítja; Kíséri őt a verebek kórusa, Mikor a régi tetteket fölpanaszolja, Mikor új dalokat rögtönözve sirat.
Mitől népszerű Bosch? Azt hiszem, a huszonegyedik századi ember képzeletét leginkább az egyszerre rettegett és vágyott apokalipszis látomása ragadja meg.
