.svg)
„Hatékony enzimek és savak koktéljai segítségével a bolygón előforduló legellenállóbb anyagok egy részét is képesek lebontani, a fák legszívósabb összetevőjétől, a lignintől kezdve a kőzeteken, a nyersolajon és a poliuretánon át egészen a TNT-ig. (...) Egy bányameddőkből izolált gomba a radioaktív sugárzással szemben legellenállóbb élőlények egyike az általunk ismert fajok közül, és segíthet a nukleáris hulladéklerakók megtisztításában. A felrobbant csernobili atomreaktorban az ilyen gombák népes közössége él. E radiotoleráns fajok némelyike egyenesen a sugárzás szempontjából „forró” anyagszemcsék felé növekszik, és a jelek szerint képes hasonló módon energiaforrásként hasznosítani a sugárzást, ahogyan a növények a napfény energiáját.”[1]
2021-ben megnéztem a Fantastic Fungi című dokumentumfilmet a Netflixen, ahonnan azt is megtudtam, hogy a gombák bizonyos fajtái a világűrben is megélnek. Megismerkedtem az ún. micéliummal, ami élő, szüntelen dolgozó hálózatként szövi be és -át a világunkat, mindenhol jelen van az ökoszisztémában, a víz és a tápanyagok hordozója. A fák a micéliumhálózatok által jutnak táplálékhoz és lépnek kapcsolatba egymással. Minden egyes léptünk alatt bonyolult, szövevényes gombahálózatok teszik a dolgukat, minden mozdulatunkkal spórákba ütközünk. Évente 50 millió tonna spórát termelnek, a felhőkben is ott vannak, az időjárásba is beleszólnak. Ismert világunk részecskéi túlnyomórészt hozzájuk tartoznak, beleértve saját mikrobiomunkat. Mégis, fajtáik több, mint 90 százalékát még nem is ismerjük.
Az élet minden szeglete a gombák birodalmának része. Az enyészet ministránsai, az ujjászületés iparmunkásai. Kívül-belül ismernek minden mikro- és makrofolyamatot. Involválódnak, kiveszik a részüket, minden folyamat egyszersmind az ő dolguk is. Az átváltozás istenei és papjai is egyszerre. Ovidius leborulna előttük és, ha csak egy pillanatra is, de elfelejtené Rómát. A gombák az evolúció őrei. Bizonyos értelemben ők maguk az evolúció.
Nézem a The Last Of Ust a HBO-n, sose voltam gamer, sose tartozott prioritásaim közé egy playstation beszerzése, de ezt a játékot mindig ki akartam próbálni, néha órákig képes voltam követni a gameplay-videókat a youtube-on. Az Amazon Prime Gyűrűk Ura- és Alapítvány-adaptációja után nincs túl sok elvárásom az ilyen sorozatokkal szemben, a Halo (Paramount+) és a Witcher (Netflix) sokakkal ellentétben nekem tetszett (mint mondtam, nem vagyok gamer, de tisztában vagyok vele, hogy a számítógépes játékok világában a fenti címeknek ugyanolyan súlya van, mint A gyűrűk urának vagy az Alapítványnak a fantasy- és sci-fi irodalomban), de nem estem hanyatt tőlük. Itt is inkább a kíváncsiság vezetett, bár a HBO azért még mindig képes magasra tenni a lécet a sorozatok világában. A The Last Of Ust egyelőre agyondícsérik a kritikusok, eddig három rész jött ki, engem megvett.
Ha disztópikus sorozatról vagy filmről van szó, minimum hallottam már róla, ott van valahol a listán. Szerettem, meguntam, évekig nem néztem, majd az utolsó három évadába szerelmese lettem a The Walking Deadnek. Kicsit zombi-flick-buzi vagyok (a 28 Days Latert legalább tízszer néztem meg annó egy hónap leforgása alatt, és imádom a Netflix Z Nation című agyament trash-kreálmányát, ami olyan, mintha Robert Rodriguez rendezte volna meg a Walking Deadet), de tisztában vagyok vele, hogy az ilyesmi nem kenyere mindenkinek, nem is nyomnám le a torkán csakúgy senkinek (tisztelet a kivételnek, akiket megfertőztem én is a zombi-vírussal, bocsi, Jozsó).
Viszont a The Last Of Us egyáltalán nem egy szokványos zombi-flick, nem pattogatott kukorica kell hozzá és napvégi elheverés a kanapén – ide komplett vacsora kell, ünnepi öltözet és feszült figyelem, kérem szépen. Itt ugyanis sokkal kifinomultabb szálak (hálózatok) vezetik a nézőt: nem egy vírustól zombulnak be az emberek, hanem annál valami sokkal beszámíthatatlanabb és félelmetesebb dolog szállja meg (szó szerint) őket: a cordyceps gomba egy új fajtája.
A cordyceps egyfajta parazitagomba, amely rovarokat, ízeltlábúakat és olykor más gombákat fertőz meg, majd micéliumfonalaival szépen, lassan megszállja, elfoglalja, végül teljesen lecseréli a gazdatest szöveteit. Egyes fajtái átveszik az uralmat áldozatuk teste fölött, mintha tudatát szállnák meg, képesek nekik tetsző bábuként mozgatni a gazdatestet, és amikor az már halott, megkeresik a nekik legkedvezőbb helyet, ahol, mint virág a cserépből, kinőhetnek a széteső kitinváz porhüvelyéből, és kiengedhetik spóráikat, hogy a szélrózsa minden irányába hirdessék azok a gombák evangéliumát, és tegyenek „tanítványokká minden népeket”.
A gombák mindenütt ott vannak: a gombák az egység. A gombák a sokféleség: mindenféle színben, formában és funkcióban megtestesülnek. A gombák ölnek és gyógyítanak, uralnak és felszabadítanak. Iszonyatosabbak, mint a Síva holttestén táncra perdülő Káli, fenségesebbek, mint Manitou gyönyörű, gyapjas bölényei az Örök Vadászmezőkön. Névtelenek és halhatatlanok – szarnak a költők horatiusi ambícióira. Nem alapítok vallást, de ha alapítanék, a gombákkal kezdeném a narratívát. Csak ámulok az utóbbi időben, ahogy szépen lassan megszállják tudatomat, megfertőznek mindent, amit a világról gondolok, spórák és micéliumhálózatok szűrik meg és szövik át a mindenséget, és nem tehetek ellene semmit. Valóban, egy nagyon nagy történet aprócska pontosvesszője vagyok csupán, ami egyszerre tölt el félelemmel és szabadít fel.
[1] Merlin Sheldrake: Az élet szövedéke. Miként építik fel világunkat és hatnak ránk a gombák. Park Kiadó, Budapest, 2022. Fordította Sóskuthy György.
