.svg)
Az Erdélyi Híradó kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában jelent meg nemrég Serestély Zalán Az állomás három kutyái prózakötete és Varga László Edgár Bejárónőm: isten című verseskötete – mindkét könyv szerzője a Nepotul lui Thoreau/Thoreau Unokaöccse kolozsvári román irodalmi kör magyar szerzőknek szóló díját nyerhette el.
A Bulgakov kávézóban került sor a két kötet bemutatójára december 14-én, a szerzőkkel Fischer Botond beszélgetett. Első körben kiderült, hogy Serestélyt még nem, de Vargát már „vádolták” azzal, hogy posztmodern – mindkét szerző szkeptikus a „vádakkal” szemben. Serestély úgy érzi, már bölcsészkaros tapasztalatai során is volt már kritikája a posztmodern paradigmának, Varga számára ez nem jelentőségteljes, ám Fischer szerint a verseskötet megőriz valamennyit ebből, mintegy hidat képez egy kritika célpontjában álló paradigma és 2017 között.
A két szerző eltérő habitusú, megszólalásmódjuk látványosan különbözik. Fischer arra kereste a választ, vajon megélnek-e valamiféle generációs hovatartozást? (A szerzők életkorban közel állnak egymáshoz.) Serestély úgy gondolja, az irodalmi szerveződés, a szövegek működése és az olvasók megszólítása mentes kellene legyen a generációs beskatulyázásoktól – szeret elvegyülni életkorok között. Varga számára ugyancsak nem fontos, nem érzi, hogy lenne olyan programszerű, akár kiáltványt megfogalmazó csoportosulás, amelynek tagja lenne – az alkotói magányt jelentősebbnek tartja, nincs tétje annak, hogy csapatjátékos legyen és igazodjon.
Fischer érdekes párhuzamokat von a két könyv között. A transzcendenciához való viszonyukról kérdezi a szerzőket az első kör felolvasás után: Varga eleinte nem gondolta, hogy a versek központi elemévé az istenkeresés válik majd, de időközben hagyta, hogy így alakuljon. Az eltérő beszédmódok, mint pl. az irónia, a komolyság, a groteszk vagy a cinizmus mind olyan regiszter, amely a keresésre alapszik leginkább, nem az isten létmódjára. Serestély számára ott válik kérdésessé a transzcendencia, amennyiben az állattal kapcsolatos gondolkodást mozdítja ki. Az állati lét teológiai dimenziója abban válik fontossá, hogy az állat társadalmi szereplővé tételét mindmáig meggátolja ugyanaz az elnyomás, amely az egyházaknál is tapasztalható. Ezért nehéz nyelvet adni az állatnak a könyvben: egyszerre kellene azonosulnia olyan lesüllyedt társadalmi rétegnyelvekkel, amely az elnyomottság strukturális mivoltára világítanak rá, ugyanakkor ez a nyelv ki is oltja az állatiságot magát. Ez a prózapoétika azonban a szövegek szerveződésének labirintusszerűségére mutat rá.
Varga a kötet pesszimizmusáról és cinizmusáról azt mondja, hogy akarva-akaratlanul is a napi történések és borzalmas hírek láttán az ember internalizálja ezeket, ami a versekben is lecsapódik. Ugyanakkor a ciklusokban tetten érhető a felnövés és a férfivé válás tapasztalata – a kötet munkacíme eredetileg Férfikor volt. Kiírni magad a fiatalkorból és beírni magad a középkorba – teszi hozzá Fischer.
A szerzők a második felolvasást követően dedikálták a köteteket.
