.svg)
A PestText fesztiválon délután öt órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szkárosi Endre beszélgetett Michal Habaj szlovák költő-író-irodalomtudóssal. Habaj Pozsonyban született 1974-ben, a Szlovák Irodalmi Intézetben doktorált és jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. A második modernizmus című monográfia valamit Ján Smrek írásművészetével foglalkozó munka szerzője. Hét verseskötet szerzője, versei számos nyelvre vannak lefordítva – Caput Mortuum című kötete magyarul 2019-ben jelent meg a Kalligram kiadó gondozásában, így a kötettel a magyar közönség először a PestTexten találkozhatott.
Habaj neve a szlovák irodalomban a kísérletezéssel és a két nagy korszak, a modernizmus és a posztmodern közötti termékeny átjárással fémjelezhető, erre kérdezett rá Szkárosi Endre is. Létezik-e „műfajok utáni irodalom?” A kérdés létjogosultsága a posztmodern értelemben megkérdőjelezhető, hiszen ha a kísérletezés, a szétdaraboltság és az irodalomelméleti-kritikai reflexió is befürkészi magát az irodalmi praxisba, akkor nyilván beszélhetünk erről. Habaj a kilencvenes évek elején több szerzőtársával is ebbe az irányba terelte az irodalmat – például szerőztársa volt a Generator X: Nebula című experimentális költészeti kollektívának. Szövegei programszerűen szakítanak mindeféle műfaji megkötöttséggel és normával, előszeretettel alkalmazza a dekonstruktív-rekonstruktív technikákat, valamint a palimpszeszt-játékokat. Habaj egyetértett abban Szkárosival, hogy lehet ilyen tekintetben műfajok feletti irodalomról beszélni az ő esetében, hiszen a saját és a nem saját szövegek közötti „biblikus” határ elmosódik. Bátran nyúl 19-20. századi szlovák szövegekhez és természetes otthonossággal mozog bennük. Ugyanakkor pályakezdő szerzőként szívesen nyúltak popkulturális elemekhez is, amelyeket beépítettek szövegeikbe – ez mára már nem újdonsült tendencia sem az irodalomban, sem a filmben, sem más művészeti ágakban. Ahogy T.S. Eliot Baudelaire-t idéz, vagy ahogy Ezra Pound építkezik szövegeiben, az számára is egy teljesen adott, megismételhető, rekontextualizálható költői gyakorlat.
A szerző számára ugyanakkor nincs homogén identitás. Az identitásképzési játék például a nemi szerepek és szemszögek váltogatásával jön létre: megalkotott egy női szerzői identitást is, Anna Snegina orosz származású szlovák író(nő) formájában. Az alkotási folyamat során olyan szubjektivációs folyamatokkal találkozott, amely másféle irányba érzékenyítette őt a költészetben, a perspektívák szándékos másként látásával sokszor teljesen ellentétes versírási élményt hozott létre. A különféle pszichikumok átlépése kapcsán Pessoát említette, akinek számos megalkotott írói álneve és identitása volt. Habaj számára fontos a határok feszegetése. Felmerülhet ugyanakkor a kérdés, hogy miben különbözik férfi vagy női írás – nyilván számtalan elméleti szöveg foglalkozik ezzel a témával.
