,,még a virágzó almafa is hazudik’’– Dr. Olay Csaba A művészet a tömegtársadalom korában. A Frankfurti Iskola művészetkoncepciója című vendégelőadása

Dr. Olay Csaba egyetemi tanár, az ELTE BTK Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszékének vezetője, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat főmunkatársa tartott előadást A művészet a tömegtársadalom korában. A Frankfurti Iskola művészetkoncepciója címmel december 3-án, kedden, a Virtuális Bolyai Egyetem szervezésében. Előadásának vezérelve volt egy átfogó, égető témakör megragadása, ami túlmutat a szűk szakfilozófiai értekezéseken. Így került a választás a művészet és a tömegtársadalom viszonyára, az egymásrahatás problematizálására. Az előadás során elsősorban olyan gondolkodók művészet-, kultúra- és tömegesedés-fogalmát ismerhettük meg, mint Hannah Arendt és Theodor W. Adorno, de érintőlegesen s mintegy kitekintőként említés esett Kirkegaard, Walter Benjamin elképzeléseiről is.

Arendt és Adorno gondolatmenetében közös tézisként ragadható meg az, amelyet a mai kor embere is erőteljesen érzékelhet, mégpedig a kultúra és művészet lényegi változása a tömegtársadalom korában. Az előadó már a kezdetekben kijelölte a kultúra és a tömegtársadalom értelmezési területét, a magas művészeteket és a tömegesedést mint jelenséget.
Amint azt megtudhattuk, Adorno radikális kultúrafogalmat javasol, elválasztva a magas művészeteket és a populáris kultúrát, amely mintegy a lényegi kérdésekről és problémákról tereli el a figyelmet. Bevezette a ,,kultúripar’’ terminust, amely szándékos manipulációként értelmezhető, fókuszában a szórakozás, az elmenekülés és szemet hunyás áll, amely sematikus és egyformaságot implikál. A fennállóval vagy populáris kultúrával való szembeállás a magas művészetek értékelésével és gyakorlásával valósulhat meg, s ehhez kapcsol egy fogalomtisztázást is: a művészet mint forradalmi terminus a tagadás jelölője, így esztétikailag felértékelődik a rút, a fekete, a csúnya. Pesszimisztikus gondolatok, katasztrófaperspektíva jellemzi az adornói látásmódot, aki az elsősorban szórakoztatóban hazugságot és a kapitalizmus kiszolgálását látja. Adorno tehát egyfajta morális viszonyt alakít ki és gyakorol a kultúrával és a tömegivel szemben, s hangsúlyozza a fennálló rend (vö. kapitalizmus) stabilizálásával szembeni törekvéseket és attitűdöt.
Hannah Arendt elméleteiből Olay Csaba kiemelte a fogalmi tisztázást és elkülönítést, azt, hogy a szórakoztatás és a kultúra nem egy kontinuum két pólusán helyezkedik el, amelyek között átmenet van, hanem fogalmi és értékbeli különbségek tételeződnek. Arendtnél a szórakoz(tat)ás a fogyasztás tárgya, mintegy a biológiai élet folyamataihoz kötődik, míg a művészet a szellemiséggel és a világisággal köthető össze. Fontos kiemelni a vita activa alapdimenzióit, amelyek biológiai meghatározottságból fakadnak, így például a munka és az előállítás életfenntartó jellegét. A művészet Arendtnél mintegy artikulálja egy kultúra elemeit azáltal, hogy tartósságot és el nem használhatóságot erősít meg. Egy másik aspektusból pedig jelentős az is, ami Adorno számára elképzelhetetlen, mégpedig a trivializálódás problémája, az, ahogyan a szórakoztatóipar gyakran igénybe veszi a magaskultúra elemeit.
Konklúzióként és átöröklődő kérdésként a szellemi orientálódás és a szórakoztatás különbségeit emelte ki az előadó, továbbá hangsúlyozta a differenciálhatóság nehézségeit, utalva a Bourdieu-féle ,,presztízsfogyasztásra’’, a kánonképződésre és ezek alakulására, valamint a szellemi és értékbeli tájékozódás nehézségeire, ugyanakkor fontosságára is.