Együtt nézni egy tájat

‍Csiki László és Kántor Lajos szellemi találkozásai

‍

A hatvanas-hetvenes évek erdélyi magyar irodalmában egy időre konfliktusos generációközi viszonyok alakultak ki. Lényegében arról szólt az akkori eszmecsere, hogy milyen irányban lehet kijutni a szocialista realizmusból úgy, hogy a következő korszakban is igazi tétjei legyenek az irodalomnak. Miközben a Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Bálint Tibor, Szilágyi István korai kötetei által a hatvanas évek elején végrehajtott fordulatot mindenki észlelte, és az említett szerzők tehetségét sem kérdőjelezte meg tartósan senki, a könyveikben körvonalazódó iránnyal és irodalomszemlélettel kapcsolatban idősebbek és fiatalabbak egyaránt kétkedőnek mutatkoztak egy ideig. Az ötvenes években jelentkezők és a hatvanas évek végén indulók egyaránt kritikusak voltak az első Forrás-kötetekkel szemben. Csiki László és Kántor Lajos szellemi találkozásai is ezzel kapcsolatos vitákkal kezdődtek. Kántor mint már beérkezett, szerkesztőként és kritikusként dolgozó pályatárs, az „első Forrás-nemzedék” teoretikusa, Csiki pedig mint fiatal költő, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör szerzői köréhez tartozó, „második Forrás-nemzedék”-beli publicista tette nyilvánossá egymással polemizáló véleményét a korabeli nemzedéki ügyekről. A korszakbeli 3K: a közösségi jelleg, a közéletiség és közérthetőség különböző mintázatokat rajzolt ki az alakuló életművekben, az irodalomtörténeti helyzet komplexitását ráadásul tovább bonyolította, hogy a korabeli nyilvánosságban a 3K-ból egyiket sem lehetett egyszerűen elhessegetni. Ha valaki esetleg épp szabadulni próbált valamelyik K öleléséből, akkor sem mondhatta ki nyilvánosan, hogy ne érdekelné saját szövegeinek közösségi relevanciája (hiszen magyarul van, bizonygatta ilyenkor, és ennek valóban önmagában is jelentősége volt), közéleti kérdésekhez kapcsolódik (hiszen a leginkább „periférikus” téma is releváns társadalmi szempontból), és amennyiben formai kísérletezés okán például elsőre nem tűnik közérthetőnek, némi műveltségszerzés, bárkire ráférő szellemi erőfeszítés nyomán elsajátítható az az olvasási technika, amellyel a mű a maga irodalmiságának árnyaltságával együtt fogadható be.

Innen, ettől a kezdetben konfliktusos helyzettől indul a két figyelemre méltó életművet létrehozó szerző, Kántor és Csiki barátsága. Történetüket, a konfliktusos kezdőpontot is beleszőve, Barátom a malomban címmel (Noran Libro, Budapest, 2010) Kántor írta meg, Csiki halála után mindössze két évvel. Az események alakulása, az intézmények és az azokat működtető személyek közti értelmes együttműködések dokumentálása, a magánszféra belépése a történetbe mind tanulságos lehet számunkra. Jobban átlátható egy ilyen könyv alapján, hogy a nézeteltérések olykor inkább felszíniek vagy egy-egy konkrét helyzetből levezethetőek, és nem mindig érintik a lényeget. Ugyanakkor a mű jellemző korlenyomatként is működik, a mára egyre inkább történelmivé váló kései államszocializmus, valamint a rendszerváltás utáni, egyszerre dinamikus és zűrzavaros időszak megértéséhez hozzásegítő dokumentumként.

A Barátom a malomban műfaja fokozatosan Kántor Lajos védjegyévé vált kései köteteiben. Régebbi korszakokból származó írásokat, dokumentumokat iktat köteteibe, és utólagos kommentárral kíséri azokat, bevilágít keletkezésük történetébe. Ilyen a családi és barátságtörténeteket összegző 2004-es könyv, A kapu, aztán A mennyei kapu (2006), a Sükösd Mihállyal való levélváltásra épülő Az idő vaskalapja (2007), későbbről A Korunk kapui (2011), a Domokos Géza kockázatai (2014), a F-elszámolás (2015), vagy A Korunk négy kapuja (2016). Ebbe a sorba illeszthető be tehát a Csiki Lászlóval dialógust folytató könyv, amely a már eltávozott barát halála után szólítja meg őt, Csiki-szövegeket, leveleket idézve a műben. Ezek a monológot párbeszéddé alakító Csiki-intervenciók indokolják a könyv alcímét: Négykezes Csiki Lászlóval. Egyfajta emlékkönyv is tehát, amelyet különlegessé tesz, hogy egészen rövid idővel a megidézett személy halála után lát napvilágot.

Melyek a kötet fő pillérei? A legemblematikusabb kapocs a két irodalmár közt egy épület – a címbe emelt kalotaszentkirályi-zen­telki malom, amely egyfajta vidéki rezidenciaként szolgált előbb a Csiki család számára, utóbb pedig, amikor a Magyarországra való kitelepedés mellett döntöttek, rövid intermezzo után a Kántor család felé közvetítették a tulajdonjogot: ismerősnek tehát, annak a reményében is, hogy így a hazalátogatások esetén továbbra is láthatják, felidézve a helyszínhez kötődő emlékeket. Csendes, természetközeli helyszín ez, elvonulások lehetőségével. Két embert összeköthet, ha együtt néznek egy tájat. Szerencsés esetben úgy, hogy ténylegesen is együtt vannak. De akár úgy is, ha különböző idősíkokban vannak jelen a táj szemlélése közben. És arról, ami közben bennük történik, levelekben számolnak be egymásnak.

Vérbeli szerkesztőként Kántor beilleszti a kötetbe a Korunkban 1968-tól kezdődően közölt Csiki-írásokat és történetüket is. A folyamatos kapcsolat fenntartását kétségtelenül elősegíthették ezek a rendszeresnek mondható közlések, gyakorlatilag Csiki haláláig. Amikor a Korunk a kétezres években a rendszeres budapesti rendezvények hátterét próbálta megteremteni, és néhány évig már-már klubszerű működéssel volt jelen a laphoz kapcsolódó eseményekkel a Bem mozi kávézójában, akkor Csiki László rögtön vállalta a háttérként szolgáló „Korunk – Budai Porta” nevű társaságban a részvételt. A Korunk-pillér maga is negyven évet bír el tehát ebből a kapcsolatból.

Ami még fontos: Kántor a Csiki-szövegek folyamatos olvasójává vált, és a kezdeti, hatvanas évek végi, generációs hátterű tétovázás után egyre inkább érzékelte jelentőségüket is. Hasonlóan gondolkodtak az erdélyiségről is, mindketten érezték annak fontosságát, hogy a mitikus-megszépített-heroizált Erdély-képen alakítsanak a maguk eszközeivel. Magyarországra telepedése után, a nyolcvanas-kilencvenes években Csiki, ha lehet, Kántornál is erőteljesebben érzékelte a skatulyázásból fakadó következményeket, amelyek őt „az erdélyi író” dobozában próbálták tartani. Kántor viszont irodalomtörténészként-kritikusként tudta ugyanennek a kérdéskörnek az időbeli alakulását követni és dokumentálni. Morgolódtak is mindketten eleget ennek kapcsán, de nyilván csak részleges eredménnyel. A Barátom a malomban végigleltározza Csiki László életművének különböző műfajokhoz, műnemekhez kapcsolódó rétegeit, és mindegyikben felfedezi az általuk közösen vallott józan, pragmatikus, nem jelszószerű megközelítésmódot a partikuláris/egyetemes kérdés kapcsán. Csiki színműveiben, prózájában, esszéiben Kántor egyaránt értékeli a kiegyensúlyozottságot, illetve az új megoldásokra való rátalálást. Csiki kései munkásságának jelentős része ráadásul a filmhez kapcsolódik – a Kántor László által vezetett Új Budapest Filmstúdió dramaturgjaként. A Király László könyvéből készült 2002-es Fény hull arcodra című film forgatókönyvírójaként vagy a Kínai védelem című film szerzőjeként-forgatókönyvvé alakítójaként a legkorszerűbb médiumokkal is kísérletezett.

Kántor könyve személyes kiindulópontokat használ, épít a találkozások élményére, az ezekből fakadó többlettudásra, de valójában egy majdani Csiki László-monográfia alapmozzanatait vázolja fel, kitérve az életmű leglényegesebb kapcsolódási pontjaira. Egy ilyen monográfia megírása egyre időszerűbb.

‍