.svg)
Az ifjú Kis jól emlékezett, hogy suhanckorában, valahányszor fára mászott, mindannyiszor ezzel a zsírszerű, nyúlós gusztustalansággal kente össze magát.
Figyelsz, Dénes, figyelsz? Küszöbön a változás. Már megnyomtam a gombot. Patintottam ujjaimmal. Mondd, mit látsz? Mi változik?
mert én metamodern vagyok / ott van a versem az antológiába’
Való igaz, három pár ócska cipőm van. Egyébként az is igaz, hogy többnyire nincs egy vasam sem.
Kivert kutyákként szaladtunk hozzád, / kilesni titkaid.
Szétbomló sóhaján a végtelennek / kiléptem szálkás árnyékom mögül
