addig nő a fekete üstök míg fehérbe fordul a haj addig kutatod jövő éved
az a madár mely félve rikolt a magányos udvari fa sorvadó lombjában
Nem tanulom meg az utcák nevét, nem tudom, mit csinál a szomszéd.
mint kint felejtett száradó ruhák áztam ezekben a képtelenné tett városrészekben és néztem ahogy az épületek fényei újra és újra tócsákba lépnek
Gyertek ki a blokkból ember! Üljetek pár órát a friss levegőn, s nem fogtok válogatni: a vasszeget is megeszitek!
Mivel tökéletesen tisztában voltam a betegség lefolyásával és végkimenetelével, miután túlestem a kezdeti sokkon, választhattam két út között.
Dantéval ellentétben éppen az esztétizáló hozzáállás, a körülírás, a szövegek emelkedettsége okozza a hatást, amely miatt elszorul a szívünk, morális iránytűnket pedig zavar mágnesezi.
A gondot az jelentette, hogy nem volt egyértelmű számunkra, a színházi előadásé vagy a futballmérkőzéseké alapján kellene.