Versek

Gaál András: Alkony, 1965.

Szenvedés

az a madár mely félve

rikolt a magányos udvari fa

sorvadó lombjában

hisz társtalanul kell

megtennie a vég nélküli

utolsó repülést

…

mily valós, amint elképzeljük

A fájdalom eksztázisa

Ezek a meghitt pillanatok – bár egy ideje már

csupa transz, fájdalom és akadály.

Mégis, ez a reggel gyönyörű hangon

kopog ajtómon, hogy ismert dallammmal oldja lelkem.

És felébredvén állítom magamnak, az öröm akkor is öröm,

ha kissé szerény és magával nem ragad el.

Halk szavakat visszhangzó líra szól, rapszódiák

ereken át táncolnak fel a szívbe, mint az eksztatikusan

tomboló, de még reménykeltő hajnali szél.

Saját hangom, dalolásom visszhangozza a liget, az erdő,

és várom, táncolhassam illataival, a széllel.

Csend

kortyolgatva a lélek mély, nyugodt vizéből

mint szókavicsok csendes köröket vonnak a

gondolatok, s háborogatják a felszínt egy-egy pillanatra

elnyomva az épp zajló beszédet

úgy tűnik a minden nem teremti meg

az értelem örökkévalóságát

időtlen idő öleli körül helyeket változtató hiedelmeink

hisz csak részben van ott, ami vagyok, részben már távozott

hogy egyezkedjen, félig tied, félig az enyém vagyok-e

Háromszög

Rátekintve, biztoságban érzem magam,

benne, háromszögben haladva

lényétől, rajtam át, felénk

mint pillangó, a szárnybontogatáson

messze túl, egyre csak igézőbb

formákat ölt

szemének arany áttetsző izzása

körém fonódik, látomássá válik

világító káprázatos lánggal

sugárzó mosolya szép, mint virág, sóhaja

néma mint fennséges fény,

míg örömmel fogadja ujjaim érintését

s kéri hogy ajkaim kívánva csókolják minden pórusát

melegtől kiszáradó óceán, vágyakozón cseppjeiért

úgy érzem szótlan rabjává váltam

csodálatos nyílt tekintete fürkészésének

A várakozó versről

irodámban ülve gondolok is nem is

körülvevő világom gúnyos szeszélyére

oly szomorú, oly kitaszított vagyok

verseim által, melyeket egy életen át

szegénység és ínség ellen írtam,

hogy nekünk, nincsteleneknek

biztos horgonyként szolgáljanak;

nem az enyém, mi elveszett, verseim sem,

s hogy alábbhagyjak az írással egy szusszanásra

a hűtőhöz megyek, kinyitom könnyedén

és lám ott vár rám a következő…

DOMOKOS JOHANNA fordításai

Rajvinder Singh (sz. 1956, Kapurthala, India) 1980 óta Berlinben élő, többnyire németül, de angol, pundzsábi, urdu, dogri és hindi nyelveken is író költő. A Német Írószövetség és a Németországi Pen, valamint a Bátorság az idegengyűlölet ellen mozgalom tagja. Egy tucat verseskötete jelent meg, számos irodalmi díjban részesült (pl. a Worpswede Irodalmi díj, melyet a német irodalmi nyelv újításáért kapott). Itt közölt versei eredetileg angolul jelentek meg az Indiai Irodalmi Akadémia Indian Literature (Indiai Irodalom) c. folyóiratában.

‍