.svg)
„Mégis magányba ránt a bor, hajlongj és mondd, hogy Mutabor” – hajtogatta P. Lajos szomorú költő a konyhaasztalra borulva...
Mielőtt jobb lenne, előbb nagyon rossz lesz, / erőszak a húson, csonton, idegeken, / míg minden izotóp a helyére kerül, / mielőtt jobb lenne, előbb átlényegül...
A fókatárgy, hogy a hóvihar / Morzsoljon el mindenkit, / Kiben nyüszkölve még kitart / A csontsovány istenhit.
Az ifjú Kis jól emlékezett, hogy suhanckorában, valahányszor fára mászott, mindannyiszor ezzel a zsírszerű, nyúlós gusztustalansággal kente össze magát.
Figyelsz, Dénes, figyelsz? Küszöbön a változás. Már megnyomtam a gombot. Patintottam ujjaimmal. Mondd, mit látsz? Mi változik?
Szétbomló sóhaján a végtelennek / kiléptem szálkás árnyékom mögül
