Kőrössy Jancsi emlékezete

A kultúra jó pár ágazatában mondhatja magát nagyhatalomnak Kolozsvár, de a dzsessz nem tartozik ezek közé. Naplónkba jegyezhetünk ugyan meg-megújuló próbálkozásokat (kivált az utóbbi tizenvalahány évben), csak hát a fesztiválszervezők – akik nyilván a marketing oldaláról indulnak – nemigen számolnak azzal, hogy a dzsessz szervesülése nem mehet végbe kívülről és felülről. Akkor bontakozik ki adekvát dzsesszélet egy ilyen városban, amikor differenciálódik s konszolidálódik a bárok esti élő zenélésének rendszere, ahol nem euró-ezrekért szerződnek, hanem pár száz lejes gázsiért, de rendszeresen dolgoznak, mint a műhelyben vagy a műteremben szokás. Hétről hétre, évről évre.

Kolozsvárnak azonban van egy Nagy Szülötte, aki a hatvanas évek végétől a kilencvenesek elejéig teljesen eltűnt a hazai köztudatból, aztán meg már nagy öregként s csak mutatóban tért vissza Atlantából – akkor is Bukarestbe, Brassóba. Kőrössy Jánosról (1926–2013), a kiváló dzsessz-zongoristáról és zeneszerzőről van szó, akinek a keresztneve Iancy, Iancsi, Yancey vagy Yancy formában egyaránt íródott, csak Jánosként nem. Senki sem beszélt még etno-dzsesszről, sehol sem volt még ez a műfajelméleti terminus, amikor Kőrössy Jancsi már javában művelte. Sőt, voltaképpen ő „találta ki” az autochton román népzenéből táplálkozó etnodzsesszt.

S itt meg kell állnunk egy gondolatfutam erejéig. Alkalmasint mi vagyunk nemzetiségorientáltabbak vagy érzékenyebbek a kelleténél. Jancsi számára, úgy tűnik, a nemzeti hovatartozás dolgát messze meghaladta a dzsessznyelvek nemzetfölöttiségére való szüntelen rácsodálkozás. Nem vétene-e a jó ízlés ellen, aki nemzetiségi renegátnak mondaná Kőrössy Jancsit csak azért, mert az értékes, veretes és gyönyörű román folklórt használta alapanyagként – saját állítása szerint zenéjének 60–70%-os arányában –, tudván, hogy a legnemzetközibb free-jazz romániai meghonosításában is ő járt az élen?!

A hatvanas években Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország rajongott Jancsiért, koncertturnéin kívül mindenhol megjelent lemeze is – persze az Electrecord sem maradt ki –, hogy aztán 1970-ben már az MPS Records–BASF katalógusában tűnjön fel (Identification). Igen: Németországba emigrált, onnan meg kisvártatva az Egyesült Államokba. A Johnny Răducanuval (basszus) és Bob Iosifescuval (ritmushangszerek) alapított Jancsi Kőrössy Trio neve – a hatvanas években – mindenkinek csillogást varázsolt a szemébe. 1969-től gyakorlatilag nyomtalanul kiradírozták a nevét itthon, a Mihai Berindei által szerkesztett 1976-os dzsessz-lexikonban is hiába keressük.

Az Államokban, e zenefaj őshazájában persze másként ítélik meg az alkotókat. De Jancsi ott is megállta a helyét. Rengeteget és igen színes partneri gárdával koncertezett, felvételei közül emlékezetes marad a Beatles- és francia sanzontémákat feldolgozó kétlemezes albuma vagy a neves szaxofonista, Zoot Sims kvartettjével közösen felvett 1981-es CD-je. Elismeréseinek sorában talán a legkiemelkedőbb a Jimmy Carter elnök által adományozott „Lieutant Governor’s Award of Excellence” kitüntetés.

A kilencvenes évektől aztán többször is hazalátogatott Romániába. Hol Costineşti-en, hol Galaţi-on, hol a brassói Aranyszarvason lépett fel idősebb és fiatalabb pályatársakkal együtt. Ezrek emlékeztek még rá akkor is; nem csoda: ifjúkorában a pódiumokon kívül gyakori szereplője volt rádió- és tévéműsoroknak, filmgyárak stúdióiban is dolgozott. Nyolcvanéves korában, 2006 decemberében a születésnapi megakoncert a bukaresti Atheneumban négy órát tartott. Jancsi nem hagyta, hogy zenész barátai játsszanak neki köszöntésképpen: ő maga játszott mindenkinek, élők tiszteletére és holtak emlékére. Dan Mizrahynak, a román zsidó zongoraművésznek éppúgy kedveskedett zenéjével, mint ahogy Stela Popescunak vagy Mădălin Voicunak.
Kőrössy Jancsi munkásságáról és konkrét műveiről a magyar (és a kolozsvári) zenekedvelők általában keveset tudnak. Akik igazán értékelik őt és szellemi hagyatékát, azok elsősorban a zenész tanítványok, akik Jancsitól a türelmet, akkurátus zeneértelmezési stílusát, kultúraalkotó tudatosságát, a zenei gondolkodás világosságát, szabatosságát sajátíthatták el. Szakmaisága és zeneköltészetének árnyalatgazdagsága még sok nemzedék számára „tankönyvi” értékű referencia lehetne.