.svg)
Hol egyebütt olvashatnánk garmadával könyvekről, mint a Helikonban! Az azonban, lássuk be, igen ritka, hogy egy monografikus igényű hangszertörténeti könyv szemléjével fussunk össze e hasábokon. Íme hát a ritkaság!
Nehéz volna olyan szempontot találni, amelyből Erich Türk új orgonás könyve nem volna példaértékű. Az ő munkáját teljesítette ki Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amely – a szükséges befektetésen nem spórolva! – kezelhetőségben, arányokban, küllemben egyaránt kiváló kötetet formázott Türk hatalmas felmérő-rendszerező-szintetizáló kutatásából (Die Orgellandschaft dreier Nordsiebenbürgischer Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa-Năsăud. Három észak-erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye, 2014).
De mi az újdonság benne? Hiszen orgonás könyvek – igaz, szórványosan, ám mégis csak – születtek már tájainkon. Mindenekelőtt a könyv szemlélete új: az, ahogyan szerzője a három mai megye határain belül a fennmaradt orgonákat – legyenek azok történeti értékű vagy kortárs gyártmányú hangszerek – létrehozásuk kronológiájához és ugyanakkor az egyes orgonaépítő mesterek életművéhez, hatóköréhez rendelte hozzá, megalkotva ezzel annak az orgonatájnak az arcélét, amelyet ő bátran nevez észak-erdélyi orgonatájnak.
Maga a fogalom nem új: az orgonatáj (Orgellandschaft) a hangszertudományi irodalom bevett fogalma, nálunk azonban az organológiának – a sajnos többszörösen is indokolható megkésettség folytán – még nem vált közhasználatúvá az a kifinomult fogalomkészlete, amely (például) Németországban már rég kibontakozott. Erich Türk ezért az észak-erdélyi területre vonatkoztatva precízen meghatározza azokat a tényezőket, amelyek az orgonatájat mint hangszerföldrajzi egységet konstituálják. E négy tényező: a helyi orgonaépítők tevékenysége, a szomszéd régiók mestereinek befolyása, a különböző felekezetek viszonya a zenéhez és az orgonához, illetve az orgonák történeti és kortárs „migrációja” (vásárlások, ajándékozások).
A kötet elején közölt térképvázlat különböző intenzitású szürkékkel jelzi a romániai megyékben található orgonák abszolút számát. Az ábra szerint Bihar, Maros és Hargita megyében van a legtöbb orgona, megyénként 150-nél is több. Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékben összesen mintegy 200 hangszer található. A legrégebbiek a 17. század végéről származnak. Bár nem létezik teljes országos összeírás, becslések szerint e három megye orgonaállománya több mint 15%-át alkotja a Romániában levő hangszereknek. Ennek az állománynak jó része historikus hangszer, vagyis 100 évesnél idősebb, vagy olyan orgona, amely egy sajátos, de lezárult orgonaépítési korszak reprezentatív példánya. Türk több ízben is utal rá, hogy e három megyében – de persze érvényes ez Erdély egészére! – a viharos történelmi körülmények, elsősorban az egyházak életlehetőségeit erősen korlátozó kommunista korszak ideológiai-politikai nyomása folytán valóságos „orgonamúzeum” alakult ki, hiszen az egyházközségeknek kevéssé volt anyagi lehetőségük arra, hogy új és még újabb hangszereket építtessenek. Ezért a fennmaradt orgonák – még ha elhanyagolt, olykor szinte romos állapotban is – bőségesen szemléltetik a letűnt korok és műhelyek orgonaépítési stílusvilágát és habitusait. Így, ha keserű szájízzel is, a „szükségből erényt” motívum fokozottan érvényesülhet az észak-erdélyi orgonatájra vonatkoztatva is. Pontosabban érvényesülhetne, amennyiben megfelelő érdeklődés/motiváció, tudatosság és anyagi alap állna rendelkezésre e többségében historikus hangszerállomány szakszerű állagfenntartására vagy restaurálására. Pozitív példák természetesen nagy számban vannak, de még mindig általános tendenciának mondható, hogy a gyülekezet vezető testületeinek (egyháztanács, presbitérium) értékrendjében az orgonakérdés gyakran perifériális, vagy ha nem az, akkor is gyakran győz a csekélyebb költségért kieszközölhető gyors, felszínes, szakszerűtlen, a kontár barkácsolás szintjén maradó reparáció, amely hosszú távon akár többet is árthat az illető hangszernek, mint a szemmel látható javítás mértéke.
Könyvének precíz, tudatosan érvényesített hangszertörténeti vonalvezetése Erich Türk terepszemlére és levéltári vizsgálódásokra egyaránt alapuló, körültekintő kutatómunkáját minősíti, amely a jelenlegi állapotok teljességre törő szinkrón felmérése mellett a diakrónia szempontjából is teljes értékű, még ha várható is, hogy újabb és újabb adatok kerülnek felszínre e helyhez kötött, a változásoknak mégis annyira kitett hangszerek életéről.
