Tudjátok, feleim, tíz éve meghalt, és ott hagytuk magára. Ez volt. Nem bírtuk már vele a tempót, inkább ki se mondta a szép szót:
Amikor nem szeretkezünk, van időnk mélázni a létezésen. Akár a fakírok, akik csak a rezignált szemlélődésben, a testen kívüli örömben mélyülnek el.
Gyertek ki a blokkból ember! Üljetek pár órát a friss levegőn, s nem fogtok válogatni: a vasszeget is megeszitek!
Mivel tökéletesen tisztában voltam a betegség lefolyásával és végkimenetelével, miután túlestem a kezdeti sokkon, választhattam két út között.
Dantéval ellentétben éppen az esztétizáló hozzáállás, a körülírás, a szövegek emelkedettsége okozza a hatást, amely miatt elszorul a szívünk, morális iránytűnket pedig zavar mágnesezi.
A gondot az jelentette, hogy nem volt egyértelmű számunkra, a színházi előadásé vagy a futballmérkőzéseké alapján kellene.