Versek

Azúr Kinga: A Grófnő. Háttérben: Mirum

Himnusz a vágyról

           Van-e, ami a távolságot kiszorítsa,

           mint összetapadt

           bőrünk közül a levegőt,

           a vágy meg a törvény, a tett s

           az ige között?

                       (Somlyó György: Psalmus Eroticus)

Amikor nem szeretkezünk, van időnk mélázni a létezésen.

Akár a fakírok, akik csak a rezignált szemlélődésben,

a testen kívüli örömben mélyülnek el.

Ez a hangulat olyan, mint a napokig tartó eső,

látszólag céltalan hull, berzenkedik a nyárban,

pedig a levendula-kagylók illatát jött előhívni.

Ebben a városban van néhány külön bejáratú utca,

titkos tizenkilencedik századi kapukkal, amelyeket

csak én látok, a többi járókelő számára ismeretlenek.

Fürge sikló módra kanyarog át rajtuk illatod,

majd vállad, mellkasod, erős combod és izmos feneked íve.

Indiánbőre van az ősznek.

Próbálom megszokni ezeket az alabástrom arcú reggeleket,

a kávé ízét, amelyet nem te főzöl és a reggelit,

amit magamnak rendszerint elfelejtek elkészíteni.

Mint tüzelő nőstényállat vágyom utánad,

s megőrjít a képzet, ha összekulcsolt

combjaink lüktetését s szerelmed

forrófehér folyójának ízét a számban

csak egy pillanatra felidézem.

Álomvers a városról és a tengerről

A várost egykor tenger ringatta ölén,

zöld, algás, hideg vízben tükröződött

a lovasszobor,

a templom tornya befúródott a mélykék

végtelen hullámokba,

amelyek néha a lakóházak lépcsőit nyaldosták,

a Bánffy-palota erkélyéről dühösen

intett öklével néhány kalóz-tengerész.

Sós nyelvén megforgatta

az állatokat és kisebb gyerekeket nyelt el

feneketlen torka

őszi, esős éjszakákon

a kilátóról egyesek látni vélték,

amint boszorkányok párzanak,

meztelen combjukon lopott csillagok

virítottak vakfehéren, ölükben eltévedt

fiatal tengerészeket tartottak fogva.

A hegyek vize ma is sós,

de dombok dúcain a sóbányák,

és egyéb turistacsalogató természeti látványosságok

mit sem árulnak el erről a veszélyről.

‍