.svg)
Nagyinterjúk, életút-beszélgetések, tematikus beszélgetések írókkal, költőkkel, alkotóművészekkel, értelmiségiekkel – Erdélyből, Romániából, a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból.
A hétköznapi beszéd az a háttérzaj, amiből a költészet zeneként kiemelkedik. Egy nyelv tengerét különbeszélő áramlatok alkotják, individuális nyelvek...
Csak annyit tudhatunk, és ennél én sem tudok lényegesen többet, hogy a Kitelepítésben mindig így történnek a történetek, az olvasás jelen idejében, mert az írást az olvasó történteti...
A kultúrtörténeti diadalmenet után Drakulára már sokan afféle személyes jóbarátként vagy kedves nagybácsiként tekintünk; nincs ez másként nálam sem.
Elindulsz lefele a Rhédey-kriptától, de nem az úton, hanem a kripta hátsó kijáratával egy vonalban. Látsz egy kopjafát, ez a Kalevala-fordító Nagy Kálmáné, és felette van Szisz gránitsírja.
Kolozsváron 1954-ben jártam először Zsolt bátyám vendégeként, aki akkor az Utunk szerkesztője volt, s nyáron két hétre befogadott Kálvin utca 5. szám alatti albérletébe.
Amikor én vidékről felkerültem, fogalmam sem volt minderről. Azért esett a választásom Kolozsvárra, mert az ottani germanistáknak igen jó hírnevük volt a német nyelvű sajtóban.
Úgy gondolom, hogy a Széchenyi-központú kutatási pálya nagy lehetőség és nagy csapda is egyben.
Akkor már nem hagyott békén a gondolat… Aztán felhívtam a minisztériumot – én voltam az egyedüli pályázó. Így kerültem Kolozsvárra. Előtte nem jártam Romániában, elég keveset tudtam arról, mi vár rám.
