Versek

Tar Béla: Párbeszéd

56689639402016

október, innentől fűteni kell,

és messze a most is még innen

gesztenye, kötött sál, forralt bor, fahéj,

és bassza meg, leírom: isten

ötven meg hat meg hatvan meg nyolc

az kilencven fölött van bőven

de mi volt akkor a harminckilenc,

és miért rettent reggel a negyven?

eljön az ideje a számláknak is,

de addig is vasárnap, Pearl Jam és hasis

eljön a pillanat, mikor Sziddhárta is rágyújt

mikor a nap majd nyugaton,

mikor apró zsidópuják az égből

mikor halott gyermekeket mos partra a tenger

a buddha a zsebét tapogatja, tüzet keres

feláll és elindul, a fa alatt fű, a fűben kopár folt,

ott ült, négyezer évig, valahol Szíriában

a fa még egy pillanatra úgy marad,

aztán összeroskad, mint a WTC

beszakad a föld, feltör a láva, elrákosodnak a gyümölcsök,

gyönyörűen kivirágzik a sarkvidék,

az emberek kettős sorfalat állnak,

hátulsó pár előre fuss, az emberfolyosóban előre,

a többiek ütik, köpik, keresztrefeszítik,

felrobbantják, regisztrálják, visszatoloncolják,

megbasszák, kiröhögik, kiteszik a netre a szexvideójukat, befogadják,

nem fogadják, integrálják, kifizetik, borravalót adnak,

aztán lelövik és megeszik őket. következő pár

október, innentől fűteni kell,

és nem tudom, mit mondott Beauvoir,

mikor egy reggel októberre ébredt

és nem tudom, Buddha is

hányas buszra vár.

Transrap

           Hiri Zolinak

Az igazolványképem egy aszfaltra ejtett törött tükör.

Boldog családok lépnek rajtam. Ima vagyok, ami helyettük öl.

Az a néhányszáz év a megváltás, a tükör-léttől a homok-létig

ebben a kongó váróteremben, ahol a tükörcserép villanását sem értik.

Az ürességet könnyű kongatni, isten nevét már nehezebb,

isten neve csak a tükörben létezik, nehogy hiába szádra vedd,

mert véresre vágja az ajkad. Ez a vér a magány.

Várom, hogy a cipőtalpak homokká őröljenek.

A homok nevét szádra hiába ne vedd, nem érdemes,

mert kezdetben vala a homok, szétbaszott műremek.

Porból tükörré káromkodjuk magunk, az aszfaltra fekszünk.

Várom, hogy a cipőtalpak homokká őröljenek.

Old School

mint tüdőbe szívódó kannabisz

és a megfertőzött nyálkahártya

valami volt vonat ha messze visz

egy szétbombázott állomásra

mint a Harry Potterbe ragadt tudat

mikor éjjel is csak erről álmodsz

vagy széthajlított ördöglakat

mert elönt a düh a szégyen a pátosz

és elönti a szöveget az arcot

a fél naprendszert a kurva szobát

mert nem megváltást kell keresnem hanem kudarcot

végórát mikor leköp szerelmes letagad barát

fogorvosi székben a fájdalomra várni

gazos udvar koszos gecsemáni

és pont mint ez a hányás vagy másnapos erekció talán

a pont mikor mindegy hogy jófej vagyok vagy geci

mikor a nagyfiúk megvernek az iskola udvarán

meg minden amit nem tudok megemészteni

Kurt Cobain ahogy Courtneyval smárol

motorinával felöntött padló

öreg álmok a húgyszagú iskoláról

derékszög kongruens átló

mikor a hasonlat határozóba fordul

és hirtelen gennyes lesz a nyelv

ami fent az lent ami elöl az hátul

faszom Hermész Triszmegisztosz-elv

gennyes lesz a nyelv és ezt a gennyet is ki kell nyomni

mert megfertőzheti a tudatot

megszűnik a ritmus szakít az ok és okozat

beleremegnék én is de csak várom a hasonlatokat

mert hasonlítani akarok kérlek végre

egész nap hasonlítani

mindegy mit mivel és mindegy kire

és mindegy hogy erre Isten is rámehet

baszd meg hogy utálom a rímeket

ma válik dadogóvá testbeszédem

ma követelem az önsajnálat jogát

ma megünneplem minden veszteségem

elnézem hogyan lesz a hasonlatból metafora

Fischer Botond költő, prózaíró 1982-ben született Nagykárolyban. Kötetei: Alsó­golgota (versek, Kriterion, Kolozsvár, 2013); Tavasz lesz, Corina (próza, Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2018).

‍