Üdvözlőlap a világ széléről

Fehérre aszott, keskeny homokút, helyenként köves és kátyúkkal teli. A pocsolyák tetején gázlómadarak sütkéreznek. Balra a kanális, jobbra a tenger, közte a Chituc, homokturzás, csodatevő hely. Hogy merre indulhatnál Portița vagy Midia felé, tudod, csak azt nem, hogy túlélnéd-e. Ringó náddal teli pusztaság, keskeny ösvények, melyeket hogyha elvétsz, örökre bolyongó maradsz. A tenger vadság és szabadság. Szív magába, és hívogat, hogy lépjél bele, merülj alá.

Hajnalban, sópárában botladozva szívbörtönről való elmélkedés és bonyolult gondolatok akadnak fenn a sűrű szövésű hálóban a vergődő madarak, denevérek mellé. Tudod, lehet, hogy halált hozol. És nem leszel képes megmenteni. De nem ezzel gondolsz. Minden figyelmedet a kigabalyításra kell irányítsd, és akkor sikerülni fog.

Fürdőző lovak szimatolva közelednek, széles körökben baktatva, vágtázva vigyáznak reánk. Terád is. Őrizem a hangod, előhívom a tegnapokból. A sátrak mögött éjjelente aranysakál kaffog. Térdig, combközépig iszapba süllyedve, magas nád között, keskeny csapáson haladunk egymás mögött a tó felé. Körös-körül dühöngő vihar, odabent a nyílt vízen hatalmas villámlások, fölöttünk tiszta az ég, a csillagok, mintha kupola borulna ránk, vagy nagyítólencse.

A háló nincs kihúzva, és jöttünkre alig ébred egy-egy átutazóban megpihenő szürke gém. A nagyvilág csak fénycsík a horizonton. Nem vágyódsz vissza oda. S hogy miért nem, magadtól kell kérdezd, benned a válasz is.

Stasiukra gondolsz, sokat gondoltál rá, mióta eléd vetette a sors. Útban Babadagba. Az a fájdalmas és gyönyörteli érzés, amit ez a táj okozni tud, és letaglózó, hihetetlen ébresztő ereje, amellyel gyakorta felrázott tetszhalott állapotaidból. Minden alkalmat kihasználsz, hogy homokjába, iszapjába léphess, miközben idegene vagy ennek a vidéknek, azt érzed, hogy ez az imbolygó homokpad a hazád, ide tartozol.

Eszedbe jut Palocsay, Nádiringó – Kákaláz, és a lovak felbukkanásakor A Milliomos könyve. Mávrokordátosz, Metopolisz, a Gyapjú vára, a Vörös Kanca, és újra a szerelem. Meg a vadság és a szabadság. Mezítláb jársz már napok óta, és tudod, hogy ez így van jól. Mögötted a kanális olajos lassúsággal halad, előtted a tenger hol kitöréssel fenyeget, hol testedet cirógatja, és enyhíti a szív fájdalmait meg a szúnyogcsípések viszketését.

A hátadon fekve lebegsz egy mélykék gödör felett. Alattad apró halak úsznak.

Fölötted halfarkasok rikoltoznak. Nem látod őket, miközben ők pontosan tudják, hol vagy, s hogy számukra haszontalan.

‍