.svg)
Sergiu Toma: A látogatók
Látod-e szűk hazánk jajongó bokrait,
Betonszelence mélyén a csonka árnyakat?
A fagyos termeket, hol nemrég beszakadt
A mennyezet? Lehetne újjászületned itt?
Látod-e őszi fáink vérágas lombszemében
A lassú rémület acélhajtásait?
Szorongás, lendület, sietség ez a kor,
Forgószél fut az utcán, burok a fény, reped.
Ilyen nyüzsgésre vágyott lázbeteg éjjeled?
Por és homok viharzik, sártenger vándorol.
Látod-e koponyáink csillámló üregében
A csöndben befúródott, idegen löveget?
Neonfény, idegesség, akarás feszeget,
Villódzó változás a csiszolt maszk mögött.
Száműzve nagy szavak, itt pátosz csak lökött
Vagy üres lelkű szónok rossz eszköze lehet.
Hőkölő horkanásod ma pezsgőpukkanás,
Bíborköd, részeg álom csókrácsú tömlöcöd.
Méltóság, büszkeség üveges szemmel ül.
Sehol koldus, király, herceg, fejedelem.
Ólomkatonák rendje áttetsző végeken,
Alégben hírnyalábok, megfejthetetlenül.
Érett, mindentudó, győzelmes asszonyod
Robotol, menetel és jelentéktelen.
Látod-e számködünk fölött a kék eget,
Kimért szakaszainkban a buzogó vizet?
Barátod, a Halál ugyanúgy elvihet
Bennünket, de ha várjuk, hát épp úgy hiteget,
Mint anya elvágyódó, vadóc gyerekeit.
Mondd csak, lehetne mégis újjászületned itt?
