Poéthosz

Jovánovics György munkája

           Király László 75. születésnapjára,

           szívbéli szeretettel

Mit mondjon, mit ne mondjon el az ember.

Kiről verseljen, fojtott fegyelemmel?

Dombról, szántásról vagy acélról írjon.

Igyon-e valamit, pár házsongárdi síron

merengve, november legelején.

Legyen-e lelkiekben gazdag,

egyébként meg szegény?

És újból: mit jegyezzen, mit ne.

És meg vagy le?

Hallgasson, szemlesütve,

vagy szikráztatva röpítse a szó?

Vállalja-e a nem vállalhatót?

Az ember, aki közben él,

kőszáli sas, vagy templomi egér

legyen? Ha ír, szállnia kell.

A sas egérrel él,

s nem nagyon énekel.

Ha nem is sas, hát legalább pasas

legyen az ember, ha már írni kezd.

Rettenthetetlen, aki több fehér

ingben pompázó mukival felér,

viselne bármit pár évezredes

poétagerincén, mely egyenes.

Ilyen legyen, de akkor is, ha nő.

Amije nincs, idővel majd kinő.

Évezredes gerinc,

dór, ión, korinthoszi.

Nehéz, megbízható,

vagy karcsú, klasszikus,

vagy akantuszlevéllel

takarózó nyuszi.

Bár nyuszi semmiképp.

Költő, csak nyuszi ne!

Nem baj, ha szép a vers,

de ne iszkolj vele,

ne bújj eszmék, szavak,

illem, idők mögé.

Poéta

össze-vissza











mond, ha

bujdokol.

Igazán

egyedül

a halálmegvető

















bátorság az övé.