„Ott ülsz a karosszékben...” – Lászlóffy Csaba-kötetbemutató Kolozsváron

November 13-án, szerdán délután hat órakor a Kolozsvár Társaság székhelyén került sor Lászlóffy Csaba Vasárnapi pszichoanalízis című posztumusz verseskötetének bemutatójára. Az esemény meghívottjai Balázs Imre József, Korpa Tamás és Tibori Szabó Zoltán voltak.
A Kolozsvár Társaság nevében Veress Enikő köszöntötte az egybegyűlteket, különösen a Lászlóffy családot, ezt követően Korpa Tamás, a Lászlóffy-válogatáskötet szerkesztője röviden felvázolta a kiadás előzményeit, illetve kitért a 2018-ban megjelent Memóriapróba című Lászlóffy-kötetre. Mivel az estre meghívott színművész nem tudott megjelenni a könyvbemutatón, a beszélgetés résztvevői léptek fel „szinkronhangként”, így mindenki felolvasott három-három számára fontos Lászlóffy-verset. A sort Balázs Imre József kezdte az Élet című verssel, ugyanakkor elhangzottak az Ars Dilemma, Paradicsomi hangulat, Profán zsoltár, A koraszülött című szövegek, valamint a kötet címadó műve, a Vasárnapi pszichoanalízis.

„Több évtizedes munkásságot teljesen megmutatni lehetetlen, de Csaba alakjához jobban is illik a lehetetlen fogalma, mint a lehetségesé” – nyilatkozta Korpa Tamás a kötet kapcsán, majd kezdetét vette a meghívottak rendhagyó, a klasszikusan moderált beszélgetésektől eltérő dialógusa, amelynek nyitómozzanataként mind felidézték első Lászlóffy Csabához köthető emlékeiket, valamint azt, mitől volt ő a Forrás-nemzedék egy jól megkülönböztethető alakja. Balázs Imre József egyetemistaként ismerte meg Lászlóffy Csabát, párszor járt nála otthon, számos tartalmas beszélgetésük volt különféle költőkről, például Hölderlinről. Visszaemlékezései és olvasmányélményei alapján legmarkánsabb vonásként talán Lászlóffy Csaba múlthoz való viszonyát tudná megragadni: ugyan Lászlóffy kortársai szintúgy jártasak voltak ezekben a műfajokban (például Szilágyi Domokos is hasonló tematikájú apokrif-verseket írt), a Lászlóffy-verseknek volt valamilyen egyéni, személyes jellege és induktív víziója (vele szemben bátyja, Lászlóffy Aladár mondhatni deduktívan gondolkodott és jutott el a kozmosztól az egyénig). Továbbá azt is érdekesnek találja, hogy Lászlóffy nemzedékére egyáltalán nem volt jellemző az, hogy saját gyerekkorukról írjanak (talán Hervay Gizellát tudná hozzákapcsolni ezen a téren), így a „családi költészet” is egy jellegzetes megkülönböztetés lehet a Forrás-nemzedék többi tagjától. Anekdotikus szinten még az is szóba került, ahogy Lászlóffy Csaba sokszor enyhe cinizmussal jegyezte meg barátainak: ő már Kovács András Ferenc előtt írt szerep- és intertextus-poétikát.

Tibori Szabó Zoltán 1975-ben ismerte meg Lászlóffy Csabát, aki sokáig „ellátta” kéziratokkal, még olyanokkal is, amelyek nem voltak épp „veszélytelenek” (például a megőrült Andrei Mureșanuról írt drámája). Mindig is azt tartotta roppant érdekesnek, ahogy Lászlóffy Csaba sokkal gyorsabban gondolkodott, mint ahogy beszélt – azt meg egyre nyugtalanítóbbnak, hogy ezeket a félmondatokat elkezdte egyre könnyebben megérteni. Lászlóffy szerint az irodalom öt dologról kellene szóljon (születés, élet, szerelem, halál, természet), az erdélyi irodalom azonban kiegészül egy hatodik őstoposszal, a kisebbségi sorssal. Azt mindenképp tiszteletre méltónak tartotta a költőben, hogy Lászlóffy Csaba számára „nem létezett rendszerváltás”, ő minden rezsimben „ugyanazt mondta”, ugyanakkora bátorsággal. Szó esett továbbá Lászlóffy irodalomszervezői-szerkesztői munkásságáról, a Tetőn című Szabadság-melléklet kapcsán, amelynek utolsó száma Lászlóffy halála előtt egy nappal jelent meg, de még erre is leadta a kötelező anyagot egy búcsúlevél kíséretében, amelyben megvallotta: „Vízből vagyok és lassan elszivárgom...” Tibori Szabó Zoltán szerint azonban szó sincs végleges hiányról, Lászlóffy Csaba a „verseibe szivárgott át”. Mindemellett felmerült az is, milyen közvetlenül és önzetlenül viszonyult a tehetséggondozáshoz, a Tetőnben debütált pályakezdő szerzőkhöz.

Balázs Imre József megemlítette, hogy a nevezetes erdélyi irodalomtörténész-duó, Kántor Lajos és Láng Gusztáv is kiemeli a hatvanas évek fontosságát az erdélyi irodalom alakulásában, ez a korszak ugyanis egy nagy jelentőségű lírai és prózai megújulást idézett elő, amelynek része volt Lászlóffy Csaba is (Tibori Szabó Zoltán szavaival élve a Forrás-nemzedék tagjai „egymás vállában kapaszkodva jutottak fel a Parnasszusra”). Korpa Tamás ezt kiegészítette az erdélyi irodalom viszonylag gazdag magyarországi recepciójával, különösen Bertha Zoltán vagy Pomogáts Béla munkássága kapcsán, valamint a reménnyel, hogy a Vasárnapi pszichoanalízis és a Memóriapróba című kötetek is tanulságos munkák lesznek nem csak az idősebb kortársak, hanem a fiatalok számára is. Saját bevallása szerint erős idegenséggel és egyedülléttel ismerkedett meg először a kolozsvári irodalmi élettel, egy miskolci középiskola tanulójaként, aki felkerült egy kolozsvári népzenei táborba. Találkozása Lászlóffy Csabával hasonlóan spontán volt: vett egy nagy levegőt, eltolta a reteszt, bekopogtatott idegenül és járatlanul, és ezen a ponton alakultak ki a legalább egy évtizedig tartó bonyolult dialógusaik. A beszélgetést egy újabb felolvasókör zárta, amelyen elhangzott még egy híres Lászlóffy-vers, a Forgatókönyv a karosszékben, Korpa Tamás előadásában. Ezt követően a résztvevők is hozzászóltak az eseményhez, Lászlóffy Csaba gyerekkori barátai, családtagjai, további kiadási-kutatási lehetőségként pedig felmerült Lászlóffy Csaba eddig kevésbé ismert fordításirodalma.