Filmvásznon átúszó halak és az emberi kapcsolatok kényelmetlen valósága a Hervay Klubban

A kolozsvári Hervay Klub új formában, a már megszokott irodalmi kereteit kitágítva nyitotta meg 2025/2026-os évadát október 21-én. A kulturális életben való szerepvállalás sokszínűségét és a különbüző művészeti médiumokat központba helyező új évad többek között a film- és színművészet, az újságírás, a képzőművészet, sőt a filozófia kereteiben alkotó fiataloknak is teret fog adni.

Az évadnyitó est – melynek újfent a Planetarium adott helyet – meghívottjai a főként animációkkal foglalkozó Szántai Kristóf és az élőszereplős filmek rendezésében egyre otthonosabban mozgó Fazakas Lehel voltak, mindketten a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmrendező szakán végezték tanulmányaikat. A filmkészítés lehetőségeiről és saját mozis ars poeticáikról Lázár Kingával és Nagy Eszterrel beszélgettek.

A párbeszéd első mozzanataként megtudhattuk, hogy Lehel a narratív szinten eléggé innovatív 2005-ös PiROSSZka animációját nevezné meg mozis ősélményeként. Később az egyetem alakította lényegesebben a filmvilágra való rálátását. Kiemelte a Radu Jude rendezésében készült munkák gondolatformáló hatását. Judet Kristóf is említette, aki egyébként egy mozgóképélményhez kötötte filmes kiindulópontját: egy gyerekkorában látott román tehetségkutató műsor egyik bizarr, nevetésgerjesztő pillanatáról mesélt, amely mélyen meghatározta a realitását.

Egyhamar felmerült az est egyik legaktuálisabb, tárgyalást érdemlő témája: ez az erdélyi magyar filmet, annak mibenlétét, vagy tulajdonképpeni létezését kérdőjelezte meg. A meghívottak kételkedtek abban, hogy különleges nyelvi, téma- vagy mentalitásbeli jellemzőkkel bírna az erdélyi film. Sokkal inkább a földrajzi keretei által vélik meghatározhatónak a helyi filmművészetet. Radu Judét nevezték meg mint lehetséges metamodern alkotót munkáinak fragmentáltsága és kísérleti hozzáállása miatt – azonban a fiatal magyar rendezők beilleszkedése ebbe a hagyományba nézőpontjukból még mindig kétséges.

A Hervay Klub történetében is változást hozó pillanatok közé tartozott a három filmvetítésblokk. Kristóf részéről megismerhettük a Tavaszi szél című államvizsga filmjének egy részletét (benne a családi camcorderrel készült felvételeket és a fekete-fehér alaplátványban a színeket következetesen és lényegretörően használó jeleneteit), Kenéz Ferenc Zárni a házat című versének (irodalom!) animációs feldolgozását és a visszatérő álmaiból származó motívum, a mélytengeri világot megtestesítő cethal városi környezetbe helyezett meglepő reprezentációját (Áramszünet). Lehel munkái bibliai, mitologikus vonások (megkérdőjelezésének) bevonásával (Mater Noster), kizökkentő hangeffektekkel (A menekülés lehetőségei) vagy akár telefonkamerával felvett (Tündérpiknik) jelenetekkel, transzgresszív moziélménnyel világítanak rá az emberi kapcsolatok diszfunkcionalitásának elevenségére.

A szakrális, biblikus formákhoz való visszatérést a meghívottak nem nemzedéki vonásnak, vagy saját spirituális kérdésnek tekintik. Helyette misztikus élményként, ingerszintű hatásként hivatkoznak rájuk, amelyek elősegíthetnék más témák feldolgozását, mint például a magunkra vállalt szerepeket, amelyekben kudarcot vallunk, vagy a kanti magasztosság hatásmechanizmusának érvényesülését hétköznapibb helyzetekben.

Az utolsó vetítésblokkot követően a könnyed hangulatban folytatódó beszélgetés az ars poeticák boncolgatása felé kanyarodott. Erről az est folyamán már korábban is hangzottak el gondolatok. Ezek szerint Kristóf számára a hal egy mély transz, amely segíti őt az élete fikcionalizálásában. Lehel nem manifesztumok továbbgondolójaként tekint magára – utólag talált rá bizonyos irányzatokra, amelyekhez a forgatás ideje alatt nem tudatosan kapcsolódott. Lehel az ösztönös alkotás híve, amelyben nem a személyesség kap helyet. Célja a forgatókönyvírás során a kérdést úgy felvetni, hogy azt ne csak személyes problémaként lehessen értelmezni.

Az est végszavaként még felmerült az irodalom mint lehetséges filmrendezői inspiráció. Meghívottjaink elárulták, hogy számukra az irodalmi szövegek nem játszanak kulcsszerepet az ihletszerzésben, ellenben – más művészeti ágak felé hajolva – a zenehallgatás sokkal gyümölcsözőbb kreatív folyamatokra ösztönzi őket. Kristóf külön reflektált a versfilmjének születésére: kifejtette, hogy főként a szöveg tartalma fogta meg, az olvasottakat kísérelte meg átültetni egy másik médiumba, ebben talált kihívásra, nem maga az irodalmiság keltette fel a figyelmét.

‍