„Nem a múlt az, amit keresek, hanem a regény” - Tompa Andrea könyvbemutatója a Kofferben

Tompa Andrea Omerta című regénye 2018-ban elnyerte a Libri kiadó irodalmi díját, ez alkalomból a Koffer könyvesbolt és kávéház, valamint a Koinónia kiadó könyvbemutatót szervezett Kolozsváron. Az eseményre június 28-án, a Kofferben került sor, délután hét órától. A szerzővel Visky András és Daray Erzsébet beszélgettek, majd a közönség is feltette kérdéseit.
„Jó is a könyv, hogy az ember ne legyen úgy egyedül ebbe a világba”, idézett a regényből Visky András, majd röviden ismertette azt. Szerinte Tompa Andrea az „átmenetek és átmeneti korok szerzője”, munkája pedig egy „ravaszul megszerkesztett” tetralógia, amely egybefon múltat és jelent, mindezt egyfajta markáns, „kollektív egyedüllétben”. Az Omerta vázát négy könyv négy elbeszéltjének története építi fel – ezek közül Visky András Vilmos könyvét emelte ki: ez akár A rózsa neve transzszilván változata is lehetne. Különösen érdekes volt számára Tompa Andrea történelemszemlélete, ugyanis regényében a történelmet egy mosogatórongyhoz hasonlítja, amelyet az író kedve szerint csűrhet-csavarhat.

Visky András felvetéseire válaszolva, Tompa Andrea megjegyezte, hogy számára kifejezetten érdekes a „mosórongyszerű” történelemszemlélet (már csak azért is, mert a szó napjainkban igen pejoratív jelentést hordoz), ugyanakkor úgy érezte, nagyon vékony jégen mozog a történetírást illetően. Íróként egy alapvetően torz(ított) képet fest le – olykor felnagyít, máskor pedig lekicsinyít bizonyos eseményeket, legtöbbször azok dramaturgiai fontosságát tartja szem előtt. A „múltról való tudás illúziójá”-val dolgozik, így a nyitva hagyott történelmi kérdésekre is csak a képzelete segítségével válaszolhat. Ennek értelmében számára ez a keresés nem az írás történelmi hitelességéről szólt: „Nem a múlt az, amit keresek, hanem a regény”, nyilatkozta.
Daray Erzsébet kiemelte a „realitáshoz való ragaszkodás” elvét a kötetben, majd a könyveket összegző (pár kritikus szerint „felesleges”) fejezetről kérdezte a szerzőt. Tompa Andrea elárulta, számára fontos volt lezárni ezeket a történeteket és a 19. századi regények mintájára alaposan elvarrni minden sorsszálat, nehogy később folytassa azokat. Ezt követően felmerült a kérdés: miért hívják ezt a regényt a „Hallgatások könyvé”-nek, ha minden szereplő készségesen mesél benne? Tompa Andrea magyarázatában az alcím jelzi azt a történelmi paradoxont, miszerint „a múlt megismerhetetlen”, ezért bármilyen őszintén számolna be valaki az életéről, előbb vagy utóbb kénytelen titkolózni is. Mivel a múlt egy „bonyolult színskála”, így árnyaltsága sosem jeleníthető meg teljes pontossággal – példa gyanánt Tompa Andrea Jordáky Lajos naplóját hozta fel, amely szintúgy „elhallgat” vagy homályosít bizonyos eseményeket. Egy olvasói válasz is érkezett erre a kérdésre, amely szerint a szereplők közt is érezhető egyfajta távolságtartás, így azok nem csak maguktól, de egymással szemben is „hallgatagok”.

A beszélgetés során felmerült több kérdés a könyv megírásának körülményeit illetően: többek közt az is, mennyire volt nyitott a szerző közeli környezete arra, hogy saját történeteiket a lehető legkevesebb elhallgatással megosszák, tudván, hogy azok részesei lehetnek a regénynek. Tompa Andrea bevallotta, ugyan nehéz és sérelmes folyamat volt ez, igyekezett a dokumentumfilmekhez hasonló etikával feldolgozni ezeket a tapasztalatokat, annak érdekében, hogy azok elbeszélői szerethetők és értékítéletektől mentesek maradjanak – történeteik pedig megértő, elfogadó kezekbe kerüljenek.
Kiderült továbbá, hogy a szerző gyakran ír színházkritikát, továbbá nem ért egyet azzal az elfogult szerzői dühvel, amely egy „bántó” kritikával szemben születik meg: „Hajlandó vagyok tanulni a kritikusaimtól”, állította Tompa Andrea, amennyiben jól megírt, érdemi kritikával találkozik. Ezek gyakran „előrehatnak” a következő regények alakulására, így például a Székely Örs kritikája az előző regényéről (Fejtől s lábtól) jelentősen meghatározta az Omertát. Emellett a szerző kiemelte Takáts József Omerta-kritikáját, amely a magyar irodalom hőseinek mondhatni „elszigetelt” emberábrázolási technikáiról nyújtott számára újszerű szempontokat.
A könyvbemutató a közönség kérdéseivel majd kötetlen beszélgetéssel és dedikációval folytatódott.