Mpepo

Vágy s küzdelem: az éj magzatvizéből fürgén

és vidáman; hogy szokott útját járja meg

Remény, Akarat, Nyers-erő így egyesülvén

S Nem-múló-nagy-fájdalmak, a Múló-kis-érdekek.1

A száraz évszak második napján Ndé tábornok futára belépett az ajtón, és körül sem nézve szegényes szobájában, azt mondta, azonnal indulnia kell. Egy esküvői csoportképet nyomott a kezébe, és rábökött a nőre. Őt kell megtaláld – mondta Nérukának, aki alaposan megfigyelte a nő arcát, azt, hogy milyen a szája, a szeme, milyen volt az arckifejezése a fotó készítésének pillanatában. Megvizsgálta alakját és testtartását, és megnézte azokat is, akik körülötte álltak. Néhány ismerőst is látott a képen, mindannyian ünnepi köntösükben álldogáltak, a legtöbben napszemüvegben.

Bizsergés futott végig Nérukán, mint mindig, amikor új megbízást kap. A futár megjelenése előtt pár héttel költözött a fővárosba, mert a tábornok egy homályos üzenetéből arra következtetett, hogy szeretné, hogy ha alkalomadtán a közelében lenne. Úgy látszik, eljött az az alkalom, gondolta Néruka, és még mindig a fényképet bámulta.

Most már sokkal öregebb szerintem – mondta a futár segítőkészen, majd átadta a vaskos füzetet, amelybe a jegyzőkönyvet kell vezetni, és egy géppel írott levelet mutatott, amelyből Néruka tudomást szerezhetett mindarról, amiről tudnia kell munkája során. Miután elolvasta a levelet, a futár azonnal elégette, és ugyanolyan hirtelen, ahogy jött, távozott.

Néruka befalt néhány tókkijó kekszet, és ráérősen öltözött hiénafoltos egyenruhájába. A tókkijó keksz abból készül, ami éppen kéznél van, alapvetően sós víz és rizsliszt keveréke. A lényeg a por, amibe hempergetik. Ezt a port több helyen is gyártják Ndé tábornok országában, receptje ismeretlen, hatása varázslatos. Két-három keksz energiával tölti fel az embert. Az éhség persze megmarad, de csendesen kushad a gyomorban. A kekszek általában korong alakúak, nem nagyobbak, mint egy ötszázjenes. Néruka nemrég vásárolta az érmét a Déli Piacon, és azonnal rájött, hogy a tókijjó keksz több okból is hasonlít a jenre. A színe hasonlóképpen ezüstös, de a jen ehetetlen, mert fémből készül. Oda azért még nem jutottam, hogy vasat egyek, mormogott magában Néruka, mert a minap az egyik málhahordó, aki éppen kliensre várakozott, azzal dicsekedett, hogy a gyomra annyira erős, a vasat is megemészti.

Megvizsgálta a cipőjét, megigazította a fűzőket, és visszafeküdt az ágyba cipőstől-ruhástól. A nemzetközi repülőtér távol van a várostól, úgy másfél óra járásnyira a pusztaság felé. Aloist minden bizonnyal alaposan megfésülik, mielőtt beengedik az országba. A reptérre kimenni értelmetlen, ha akar valamit, úgyis be kell jusson a városba. Ha idegen, az autóúton jön, de ha nem ott jön, akkor is másfél óra – gondolta, és lehunyta a szemét. A pihentető sötétség helyett minduntalan Alois képe ugrott be, és nem tudott elaludni. Gyomrában alomnyi éhes hiénakölyök követelőzött, és nem volt mit enniük adjon. Pénzt nem küldött Ndé tábornok a futárral, de azt megüzente, hogy a nőnek majd lesz, gazdálkodjon belőle okosan. Néruka halkan felnevetett, hisz születése óta egyebet sem tesz, csak okosan gazdálkodik azzal, ami éppen van.

Szobájából kilépve elindult a piacok felé, messzire elkerülve a város közepét átszelő kerítést. A kerítés tetején szögesdrót van, a drótban áram, helyenként vaskapuk nyílnak, százméterenként őrbódék, őrség, kutyák és félvad hiénák. A kerítésen túl van az oázis, az elnöki palota, amely a törvényhozás hajléka és a kormány székhelye, az oázisban vannak a szállodák és a gazdagok fallal erődített birtokai. Hogy mi értelme van a falon belül más falakat is húzni, azt Néruka sohasem értette. Például a bölcs Ndé tábornok bizalmi embereivel és legjobb kémeivel soha nem a palotában, hanem a Déli Piacon, Bilél borbélyüzletében találkozik.

A Déli Piac a hangárnegyed szélén, a sivatagba vezető út mellett van. A hangárokban tömegszállásokat rendeztek be, ott élnek azok, akiknek nincs ahol lakniuk, és valószínű, hogy nem is lesz. Néhányban hangszigetelt szórakozóhely működik, a legtöbb éjjel-nappal nyitva tart. Ez a piac a legnagyobb a városban, és bármit lehet vásárolni, csak ismerni kell azokat a jeleket, amelyek alapján meg lehet különböztetni az egyszerű gyümölcsárust azoktól, akik az angyaltrombitát árulják, mely árucikk nevét egy hasonló alakú virágról kapta, de semmi köze nincsen a növényhez. A változó hosszúságú, tölcsér alakú szivarkák alapanyaga az áfonyakender virága és más összetevők, mindenki más receptre esküszik, hogy az a jó. Számtalan fajtája van, de mindnek kékes a füstje és elmaradhatatlan alapanyaga az áfonyakender. Ndé tábornok országában állami ültetvényeken termesztik, de jut belőle a feketepiacra is, főként a Fény Városából származó növény, amely a legkeresettebb. Az angyaltrombita megmutatja az ember igazi természetét, keresett árucikk. Évezredek óta fogyasztják, csodatevő tulajdonságait sokan dicsérik. Az árusok legtöbbje magasan képzett, és könnyűszerrel híveket szereznek, mert felismerik a potenciális vevő gyengeségeit, és könyörtelenül visszaélnek eme képességükkel.

Az őrök éppen váltották egymást a fal körül, Néruka megszaporázta lépteit, mert a száraz évszakban rövidek a délutánok, és az éjszaka mint elszabadult vasfüggöny zuhan a tájra. A Déli Piacon még dübörgött az üzlet, itt-ott a dobok is, a levegőben az ételek és italok, gyümölcsök, halak, latrinák, emberek szaga összevegyült, és vékony mázzal vont be minden járókelőt.

Bilél fodrász- és borbélyüzletének teraszán ott ült Alois talpig feketében. Tincsei közé vöröses por szállt, szeme alatt sötét karikák.

A borbély felrebbent, amint meglátta Néruka egyenruháját és fekete, kecskebőrből készült futócipőjét, amilyen nem akárkinek lehetett Ndé tábornok seregében. A nővel kapcsolatban is a cipő zavarta össze, mert az kísértetiesen hasonlított a tisztek lábbelijére. Beszédbe elegyedett vele, és a nő készségesen felelt, de válaszai szétfutottak, mint a higanycseppek. Megkínálta szelencéjéből, és rágyújtottak. Ekkor lépett be a kerthelyiségbe Néruka.

Bilél jobbnak látta, ha eltűnik. Besomfordált az üzletbe, és sepregetni kezdett. A nő átszellemült arccal szívta végig az angyaltrombitát, és olyan tekintettel nézte a tisztet, mintha az a szeretője vagy a kisöccse lenne. Bilél a haj- és szakállmaradványt egy fémserpenyőbe dobta és meggyújtotta. A bűzös füst marta a szemét, de tűrte, mert a hajban és szőrzetben lakó szellemeket másként nem lehet távol tartani, márpedig neki nincs szüksége ártó szellemekre. Mire befejezte a műveletet, vendégei kifelé andalogtak a kertből, a nő a tisztbe karolt, kicsit bizonytalan volt a járása. Bilél lerogyott a kárpitozott karosszékbe, amelyben Ndé tábornok szokott üldögélni. A szék az ő távollétében Bilél széke. A fodrász szentül hisz abban, hogy a tábornok erejéből egy kevés a széken keresztül átáramlik az ő testébe és lelkébe. Sehogy sem jutott eszébe, hol látta Aloist, vagy valakit, aki nagyon hasonlít rá.

Bosszantó, hogy sem eszembe nem jut, sem elfelejteni nem tudom – morgolódott Bilél. Idegességében megivott egy kis üveg magas alkoholtartalmú italt, amit ő magában kígyónak nevezett, mert amint lenyelte, azonnal tekergőzni kezdett a testében több, különböző méretű kígyó, nem kímélve elméjét és lelkét. Hatása mégis kellemes, a felajzottság azon állapota, amelyben Bilél társaságra vágyott, de tudta, ha még egy üvegecskével megiszik az italból, megelégszik saját magával is.

Alois azt mondta Nérukának, miközben a Keleti kapu felé lépkedtek, hogy ismeri Bilélt, és a borbélynak is rémlett valami, csak nem tudta, honnan és mennyire ismerik egymást.

Segített neki az emlékezésben? – kérdezte Néruka.

Nem – mondta Alois, és megrázta a fejét, mint egy öszvércsikó.

Jegyzet

1 U. Eweka: Hétfő (ford. Reményi Béla)

‍