.svg)
Már el is felejtenénk, hogy egy helyi magyar könyvbemutatón járunk: önfeledt kacagástól visszhangzott a Vallásszabadság Házának díszterme november 25-én, délután hat órától, amikor Botházi Mária legújabb, Biorobot című kötetét mutatták be. Az egybegyűlteket Berke Krisztina köszöntötte, a szerzővel pedig Forrai Szerénke, a Kolozsvári Rádió munkatársa beszélgetett.
„Ezek már megint mi vagyunk?” – kérdezte bevezetőként Forrai Szerénke, arra utalva, hogy Botházi Mária nőalakjai nagyon is hűek a valósághoz, akár saját barátaink, családunk is lehetnének – nem utolsó sorban akár mi magunk. Egyszerre érzi komótosnak és otthonosnak, ugyanakkor kényelmetlenül valóságosnak ezeket az írásokat, így az önfeledt kacagás és ráismerés mögött meglapul a leírtak súlya. Írásszokásaival és műhelymunkáival kapcsolatban Botházi Mária elárulta, többnyire rövid, egyszavas jegyzetekből bontja ki írásait , amelyeket egy szürke füzetbe ír fel. Az írások egy része ugyan olvasható volt a Főtéren, ezek mellett azonban a kötet tartalmaz friss, eddig publikálatlan és nem is közlendő szövegeket.
Az első felolvasás nagyszerűen példázta, miféle ráismerésre is gondolunk, amikor Botházi Máriát olvassuk. Az Á, semmi, csak a mama meglátogat című írásban felvetett görcsös takarítási, megfelelési és megfeleltetési kényszer ugyanis sok erdélyi háztartásban ismerős jelenség lehet, akárcsak a különleges alkalmakra tartott „jobbik tréningnadrág”. Botházi Mária elárulta, amikor Franciaországban dolgozott, rádöbbent arra, hogy mennyire hely- és kultúraspecifikusak ezek a megszokások, a legtöbb nyugatinak ugyanis nincs erre szánt ruhája, így nem is értették, hogy miért öltözne át valaki az utcai ruhájából át egy „másik pizsamába”, ugyanakkor nem is ragaszkodnak annyira a rendezettnek látszó lakás elképzeléséhez. Ennek kapcsán kiderült az is, hogy a szerző hosszú távú tervei között egy sajátosan erdélyi életstílus vagy életmód feltérképezése is szerepel (hasonlóan a skandináv hygge vagy lagom filozófiájához).
Elkerülhetetlen módon felmerült az új kötet címe is. Erről Botházi Mária csupán annyit árult el, hogy egy barátnője spontán kitöréséből származik a szokatlan szóösszetétel: „Hát mi vagyok én? Biorobot?” Fontosnak tartotta kiemelni ugyanakkor, hogy ezzel a kötettel nem egy konkrét állásfoglalást vagy politikai üzenetet szeretne megfogalmazni, csupán hitelesen szeretné megmutatni az anyaságot, nőséget vagy akár az apaságot és férfiságot, annak terheit és a tiszteletet, amit érdemelnek, ugyanis – különösen az erdélyi nő – hajlamos a feladatok és problémák elbagatellizálása. Ennek kapcsán a szerző megemlítette Balázs Lajos egyik tanulmányát, amely a negyven évvel ezelőtti csíkszentsimoni női sorsokat tárta fel, illetve a kultúránkban a mai napig alig észrevehetően meglapult szégyenkultuszt.
Mindezek mellett Botházi Mária említést tett a huszonegyedik századi kihívásokról is, valamint a gyerekek türelemre, empátiára való nevelésének kulcsfontosságáról, másképp még a saját gyerekeink is „biorobotot” űznének belőlünk. A könyvbemutató végén elhangzott az Ügyes fenyő ez azért, drágám! című szöveg, az estet pedig szokásos dedikáció és kötetlen beszélgetések zárták.
