Laudáció helyett. A Kemény Zsigmond-díj elé – Vida Gábornak

A díjátadón Vida Gáborral Papp Attila Zsolt beszélgetett. Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Édes testvéröcsém, azaz bátyám, Gábor.
Én írok neked, Agafja.Délután van, csütörtök, legfeljebb péntek. Korán esteledik, és sebesen lep bé minket az setét éccaka. Hideg van, fűteni kell, a tűzifával takarékoskodni, sőt, tagadni illik a fával való fűtést, mert az is milyen már. Vonulnak a vadludak. Mennének a mieink is, de túl kövérek a repüléshez.
Ezt a levelet úgy vedd, mint köszöntőt és érdemeidet méltató beszédet. Nénéd mondta, hogy ha másra nem is vagyok képes, küldjek néked egy kis mézet, hogy megédesítse a sikeredet. Küldök a tavalyibúl, idén méz nem lett. Nénéd szerint laudálnom kellene téged, de jól tudod, hogy nem értek az ilyesmihez. A köntörfalazásnak, a hímezésnek-hámozásnak nagy hagyománya van családunkban, ezért inkább beszámolok arról, mi a helyzet itt, ahová leveleidet küldöd, amikor gondolsz errefelé és reánk. Nénénk, Istennek hála, házon kívül van. Elutazott tegnap. Hogy hová most, amikor utazni nem lehet? Ki tudja. Kulcsa van minden titkos szobádhoz szerte az országban. Bárhol lehet, a tengerparton vagy a hegyvidéken, egy toronyszobában, ablakából a lomhán kanyargó folyóra lehet látni, a parton kompállomás, előtte fáradt lovak állnak pokróccal a hátukon, és néha idegen beszéd foszlányait hozza a szél. De az is lehet, hiszen a Te nénéd, hogy átjutott hetedhét határon, és Kelet-Afrika felé halad. Budapesten vagy Bécsben időz, magányos bérceken kószál vagy az Araráton, sűrű erdőben jár, ő sem tudja, hol van, megtörténhet az is, a mi nénénk elvégre.
Ott, ahol te vagy, vannak-e vaskos és fullasztó ködök? Itt egyre gyakoribbak, nyakunkon a tél. Pontosabban a sál, igazi gyapjú, juhaink gyapja, mi nyírtuk, fésültük és fontuk nénéddel. A juhokat eladtam, csak a baj van velük, és örökösen bégetnek. Bundás kutyánknak fájdalomdíjként új feleséget szereztem. Elég nehezen tűrte eleinte, mert nem kutyához szokott, de belejött a házaséletbe, nem akar elszökni, pedig ez volt a leghatározottabb szokása. Hát ennek vége, megszokta.
Elkalandoztam kissé a dicsérettől, legyél bocsánattal irányomba, tudod jól, hogy én, Agafja a gyengébb szavú nénéd vagyok. A lovaink folyton tekeregnek és örökké a máséban garázdálkodnak. Két hete is vastag köd vala, harapni lehetett, mondtam én, mikor kicsik voltunk, hogy a Jánosvitéz, az szent igaz. A nagy ködben ők hárman1 hazatereltek az udvarra egy veszett rókát. Volt nagy ribillió. A macskák a szénába menekültek. A libák elfoglalták harci állásaikat a ház előtt, a vezérlúd velőtrázóan sápítozott, azt hittem, az apokalipszis szörnyei támadtak reánk. A tehenek komoran fürkészték a jelenséget. A róka pocsékul nézett ki, bundája rongyos, megette a rüh és a var, belülről a veszettség férge rágta szegényt. Lelőttem, innen a konyhaablakból. A lovak diadalmasan röhögtek, mint akik valami magasztos dolgot vittek véghez, no de számtalanszor elbeszéltük, hiú teremtések, önhitt banda, főleg ezek a mi lovaink. Hajlamos vagyok megátalkodott természetükre fogni deviáns, lóhoz nem illő viselkedésüket, de meglehet, hogy nevelésünk eredménye mindez. Egyébként lopnak is, a minap kenyereket hoztak a pékségből, halkan osontak, már amennyire a patások osonni tudnak. Hát így élünk.
A jószágok seregének az esti számlálás után Bukarestben és Jeruzsálemben kélt leveledet felolvastam, üdvözletüket küldik, az új marhák és szakállas mangalicák is, akik téged még nem üsmernek, de máris szeretnek. Szokva vannak az irodalomhoz, gyakran felolvasok nekik, hogy okuljanak és gyönyörködjenek. Hogy mit értenek meg az olvasmányokból, azt nem tudhatom, de jót tesz a lelki békéjüknek, amire nagy szüksége van az Úr összes teremtményének. Megfigyeltem, hogy amikor fennhangon olvasok, a bolhák sem csípnek oly vérszomjasan. Szelíden sétálgatnak a bőrömön, igaz, ettől is eszemet vesztem, de hát ezt te jól tudod. Néha a népeknek is olvasok írásaidból, egyesek menekülnek, de mások nagy áhítattal fülelnek, és úgy ülnek a tornácunkban, mint a moziban. Különben mindenki a farkasokat várja, de csak a medvék jönnek, évek óta ők szedik a törökbúzát.
Abbahagyom a mesélést, és iszom az egészségedre egy kupica pálinkát vagy inkább kettőt. A jó Devla, az aprószentek, Szent Antal oltalmazzon, Kali Sara szeressen, Szent Eligius ügyelje lovaidat és Szent Lidwina korcsolyádat élezze, kerékpárodat erősítse, egészségedet istenek és szentek, valamint az anyatermészet megtartsa. Jöjjön reánk víg esztendők sora, békesség telepedjék barátainkra és idegenekre egyaránt, teremjen a som és vastagodjon a szőlőtőke, teremjen gazdag fürtöt, hogy legyen borunk találkozások és magányos örömök ünneplésére. Vivát!

P. S.: Libatoll s bodzabogyóbúl főzött tészta az íráshoz – jelen levélhez mellékelve.Csókoltat kisebbik nénéd, Agafja

Jegyzet1 Hencida, Boncida és Kálmán.