Közös tapasztalata a „posztinternet világnak” – A címtelen föld antológia bemutatása a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napján, június 3-án, csütörtökön olyan címtelen földeken bolyonghattak az érdeklődők, ahol metamodern szelek fújnak. Kovács Péter Zoltán a 2020-ban megjelent antológia (címtelen föld – fiatal erdélyi metamodern líra) kapcsán André Ferenc és Horváth Benji szerkesztő-szerzőkkel, valamint Sánta Miriámmal és Varga László Edgárral, a kötetben szereplő költőkkel beszélgetett.
Miért van szükség metamodern antológiára, és honnan jött ennek az ötlete? – tette fel a kérdést Kovács Péter Zoltán. André Ferenc és Horváth Benji 2012 környékén talált rá Timotheus Vermeulen és Robin van den Akker által írt Notes and Metamodernism című esszére, amit nagyon magukénak éreztek, és a leírtakkal könnyen tudtak azonosulni. Rengeteg „kultúratudós” esszé, tanulmány jelent meg 2007-től, és érzékelhetővé vált, hogy azok a kanonikus posztmodern elméleti szövegek, amelyeket például Foucault, Derrida vagy hozzájuk hasonló kiváló szerzők közöltek, és az azokban fellelhető kérdésfelvetések, megközelítések nem minden szempontból időtállók. Horváth Benji és André Ferenc számára a metamodernizmus kézzelfoghatónak tűnt, amely – hangsúlyozták – nem pusztán irányzatként értelmezhető, hanem társadalmi összképként, érzelmi rendszerként (struktúraként), közös tapasztalataként a „posztinternet világának”.

Fotó: Szentes Zágon
A saját érdekeken túl (hogy ismét egy antológiában szerepelhessenek, nem szép, de jó versekkel), a szerkesztők elsősorban olyan fiatal szerzőket válogattak, akik 2010 után kezdtek el publikálni, és elsősorban a fiatalabb generációhoz tartoznak. A most induló pályakezdő szerzőket majd egy következő antológiába válogatnák – fogalmazta meg Horváth Benji –, hiszen valószínű, hogy az ő szövegviláguk, reflexiójuk már teljesen más lesz. Ugyanakkor André Ferenc kihangsúlyozta: nem igaz, hogy kizárólag a fiatalság érzékeny az őket körülvevő történésekre, de ezeket már más tapasztalatokkal, élménycsomagokkal magyarázzák.

Fotó: Szentes Zágon
Egy ilyen élménycsomag az erdélyiség – emelte ki a beszélgetés moderátora, utalva arra, hogy többek között a címadó versből is kitűnik egyfajta elidegenedés, a nem romantikus értelemben vett elvágyódás, zsigeri elutasítása valamilyen helynek. A kérdésre, mely arra tért ki, hogy miként viszonyulnak a szerzők a helyhez, erdélyiséghez, otthontalansághoz, Sánta Miriám azt válaszolta, hogy szerinte az ember mindig a szeretet-utálat kettősségét éli meg a szülőföldjével kapcsolatban, és ő a hazának, a határoknak/határtalanságnak a köztességét vetítette ki egy kozmikusabb dimenzióba. Szerinte, ha az ember kisebbségben él (és ez nem feltétlenül kell nyelvi legyen), akkor folyamatosan elvárják tőle, hogy annak a kisebbségnek a szószólójaként lépjen fel – egyrészt ezt is igyekszik megmutatni a versekben fellelhető sajátos nyelvrontással. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy nem szeretné, ha a közösség kötelességgé válna – elmondása szerint ő nem tud senkinek a nevében beszélni, de a közös tapasztalatból adódóan egy bizonyos pontig mégis képes rá. Erre reflektálva André Ferenc hozzátette, hogy a metamodernizmus is oszcillálás ellentétes pontok között, és ennek az oszcillációnak a felismerése és tudatosítása a metamodern tapasztalat: hogy egyszerre szeretünk és egyszerre gyűlölünk is itthon lenni. Párhuzamos, ellentmondó igazságok felismerése – ez a metamodernizmus alapmagva – fogalmazta meg.

Fotó: Szentes Zágon
Varga László Edgártól megtudtuk, hogy egy szöveget sem tudna kiemelni, ami megszületett volna, ha nem biológia egyetemre jár. Főként a költészet az, ami nagyon személyes műfaj, ennélfogva nyilván abból dolgozik az ember, amit megtapasztal – így ő például azt az élményanyagot használta fel, ami a biológiaegyetemen tanultakból fakadt. Emiatt, ha például egy orvos szemszögéből írna novellát, valószínűleg hitelesebben tudna a szakmáról írni, de szerinte alapvetően nem kell magyarázni, hogy az ember miből indul ki: mindenki a megélt traumákból, érzésekből, és pozitív tapasztalatokból dolgozik, de hát, mivel erdélyiek vagyunk, az nincs – jegyezte meg könnyed hangnemben a végén.

Fotó: Szentes Zágon
A meghívottak a beszélgetés elején és a végén – mintegy keretezve azt – felolvasták szövegeiket, de emellett elhangzott még Visky Zsolt, Kulcsár Árpád és Vass Csaba verse is tolmácsolásukban. A szűk negyven perc során a leírtak mellett megtudhattuk, hogy nem lehet annyira szeretni a közönséget, hogy rövid vers felolvasására essen a választás, hogy a holland nevek kiejtése és a macskaöklendezés remek párhuzam, egy jó vers jellemvonása, ha megosztja a Nő a tükörben, az ABC-vel mint axiómával nehéz kibékülni, és hogy nem árt a szerkesztőket, szerzőket Instagramon is követni.