.svg)
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Megírták már egy kolozsvári diáklapban, az elmúlt évezred vége felé, hogy Kolozsvár a szobrok városa. Akad ugyan szép számmal olyan európai nagyváros, amely több köztéri szoborral büszkélkedhet, ám kevés olyan hely találtatik, ahol a különböző alkotások esztétikai értéke között akkora különbségek érzékelhetőek, mint éppen Kolozsváron. Ahogy ez már lenni szokott, az igazi értékek gyakorta megbújnak, elrejtőznek, a csupán a felszínt pásztázó tekintet talán észre sem veszi őket, gyakorta még azt sem lehet tudni ki alkotta őket, nincs kisebb névtábla, véset a szobor felszínén, ahogy az Michelangelo óta divat.
Ilyen szobor legalább kettő akad, a kolozsvári Sétatér központi sétányának jobb oldalán, a képzőművészeti egyetem festészeti karához tartozó épület, a Kós Károly által tervezett pavilon előtt. Két vas-hulladékból készült szobor, az egyik egy íjászt ábrázol (utóbbi Cosmin Vlad munkája, aki 2000-ben végzett szobrászat szakon, Radu Morar osztályában). Pontosabban: íjászt ábrázolt. Mert az íjász elengedhetetlen tartozéka az íj és éppen ez az íj tűnt el a szobor ujjai közül néhány évvel ezelőtt.
Az eredeti szobor sem egy „igazi” íjász, mert a test egyetlen lábbal, törzzsel, fejjel, karral és íjjal felvértezett alak, mégis, húr és nyílvessző, a húrt kifeszítő másik kéz hiánya ellenére is: a szobor olyannyira jól érzékelteti a mindenkori íjászban rejlő erőt, lendületet, a célzás pillanatának feszültségét. A hiányzó részek csak még inkább kiemelik a mindenkori íjász időnkívüliségét, ahogy az emberi cselekvéssorok egyik legrégibb változatának valamiféle sűrített és pontos ábrázolását adja át a 21. századi antropomorf lénynek.
Egy 21. századi antropomorf lény azonban az íjat elvitte, így a szobor jelenleg a maga csonka módján, már nem csupán az íjászatról, de a Kolozsvár jelenlegi szellemi életében tapasztalható hiányosságokról is szól – valószínűleg még évekig. A benne rejlő erő azonban töretlen, ha korábban az íjász igazi vonásait mutatta meg, most Kolozsvár igazi arcát tárja elénk.
