.svg)
Szabó András: W9-F22
John Keats, Percy Bysshe Shelley, Kányádi Sándor fehér ingben, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Kosztolányi Dezső föltekert, vékony bogra igazított, csokorra vett nyakkendővel, állig gombolt Csokonai Mihály, Arany János, Kölcsey Ferenc, fodros Kazinczy Ferenc, Batsányi János, aztán Karinthy Frigyes, Ted Hughes, Esterházy Péter orral, Nemes Nagy Ágnes, Sylvia Plath, Szabó Magda hajviselettel, és Lászlóffy Aladár ingben, nyakkendővel, ki-begombolt zakóban, orral, hajjal, és mégiscsak: tekintettel, talpig szemöldökben.
Olvasunk, olvasunk, amikor csak lehet, ám van irodalmi emlékezetünknek ez a homályos kamrája, képzeletbeli csarnokunk, ahol szerzők, barátok, mesterek képeit őrizzük, ahol szövegek ködéből kiemelkednek arcélek, fők, kézfejek, ahová befurakodnak menték, dolmányok, fürtök és kardok, ahol fémes kontúrok rajzolódnak, mert lelkünk mélyén kissé pogányok is vagyunk, és a szépen faragott szövegek mellé szeretünk faragott képet is tenni.
Mennyivel szerencsésebb helyzet ilyenkor, ha kedves szerzőnk, mesterünk nemcsak könyvek, albumok lapjairól tekint ránk, hanem az Utunk főtéri szerkesztőségében, az árkádok alatt, a Mariánum Ferenc József úti épületében, a piros láda mellett, a Helikon Nagyszamos utcai társalkodójának napsütötte foteljeitől jobbra, a sötét cserépkályhától balra, azzal az értő, csöndes, átható tekintettel, amely minden gubancok között a gyökerekig hatol.
Mégiscsak szerencsések vagyunk mi, akik nemcsak olvashatjuk, de láttuk is őt, míg Király László hunyorított, Mózes Attila hátrasimította a haját, és Szilágyi István marokra fogta pipáját, láttuk padok között sétálni, papírok fölé magasodni, hallottuk a vandálokról vagy a csésze alján maradt kávézaccról értekezni, és imígyen látjuk most is, ott áll füstös keretben, ki-begombolt zakóban, a képen ing, nyakkendő, orr, haj, világít nekünk az éjszakában a bölcsesség, ami a tekintet, míg fölénk terebélyesedve ápol, óv és eltakar a szemöldök. Itt a bronz, ebből öntjük Ali bácsi szobrát.
