„...hogy működik valami a szórakoztatáson túl.” Megalakult a Kolozsvári Szépíró Kör

Október 17-én délután hat órától került sor a Kolozsvári Szépíró Kör megalakulásának hivatalos ünnepségére a Planetáriumban. Az eseményt Szkárosi Endre, a budapesti Szépírók Társaságának elnöke nyitotta meg, majd egy tartalmas kritikavitát követően felléptek a Szépíró Kör tagjai. Szkárosi Endre a Szépírók Társaságának rövid ismertetését követően, performatív költői munkásságához híven egy „performatív gesztussal” - ahogy Balázs Imre József megjegyezte -, meg is alapította a Kolozsvári Szépíró Kört. Ezt követte az „előzenekar”-nak becézett Korunk-kvartett fellépése, melynek résztvevői Bányai Éva, Szkárosi Endre, Vallasek Júlia és Balázs Imre József voltak, utóbbi moderátori szerepében. Kezdésképp kritikus és olvasó különbségét tárták fel: ennek kapcsán Bányai Éva elmondta, kritikusi énje eléggé „billegő”, ugyanis nem szeret rosszat írni a kritikáiban, szívesebben fordít időt olyan szövegekre, amelyeket jónak tart (ezzel szemben tanulmányaiban már határozottabban lép fel az említett kritikus én). Vallasek Júlia egy gyakori félreértésre hívta fel a figyelmét: szerinte a kritikusok nem csak a szerzőkre, hanem egymásra is reflektálnak, valamint arra a kulturális térre, amelynek maguk is részesei.

A beszélgetés „ürügyét” képező Korunk-szám kapcsán Balázs Imre József felvetette a kritika jelenlegi helyzetének kérdését, valamint azt, miképp érinti az online platformok térhódítása és a review-típusú szövegek gyakorlata a kritikát. Vallasek Júlia elárulta, árnyaltabbnak látja ezt a kérdéskört: az online tér nem feltételezi a nyomtatott médiumok azonnali halálát. Egyfajta szegmentációt vél felfedezni ebben a jelenségben, amelyben akár a szubkulturális körökben vagy generációs vakfoltokban ragadt művek recepciója is megszülethet. Ha irodalmi lapja lenne, mindenképp egy alternatív megközelítéssel próbálkozna és lemondana a magyar irodalom holisztikus befogásáról, helyette csak egy kiválasztott szegmenst érintene vagy egy adott kritikus „brand-je” köré építene egyet.

Szkárosi Endre szóvá tette, hogy az olasz vagy az avantgárd irodalom például jelentősen alulreprezentált volt évtizedekig a magyar irodalmi körökben (nem csak a politikai rendszer hiányosságaiból, hanem az intézményrendszerek korlátozottságából adódóan). Ennek mentén egy újabb problematika rajzolódott ki: a hiányzó, megkésett vagy tájékozatlan fordításirodalomé. Vallasek Júlia Angolkeringő című munkájában az érintett művek magyar fordítása például csak a kötet megjelenése után készült el, ugyanakkor Vallasek Júlia azt is problémásnak tartja, hogy nem életműveket fordítanak, hanem csak a „sikeresebb”, „befutott” darabokat, amelyekre egy nemzetközi díj hívja fel a figyelmet, de nem tekinthetők feltétlenül az életmű addigi legjobbjainak. Ezt Bányai Éva is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a „klasszikus olvasók” rálátásai és reflexiói sokszor kifejezetten tanulságosak számára, így az utóbbi időben egyre többet beszél olyanokkal, akik végzettségüket tekintve nem irodalmárok, csupán lelkes és tájékozott irodalomkedvelők. Végszóként megjegyezte, ő is „jobban szeret olvasni, mint írni”, ezzel pedig a jelenlévő kritikusok egyet is értettek.

Az „előzenekar” felvetéseit a Kolozsvári Szépíró Kör tagjainak közös felolvasóestje követte. A fellépők sorát László Noémi nyitotta meg, családversei mellett pár „ős(z)régi” darab is elhangzott. Tompa Gábor Tükör által című verseskötetéből olvasott fel, illetve a közelmúltban megesett műtétét felidéző Vérrög-szonettet tárta a résztvevők elé. Visky András verseiben többek közt az állatok elvesztésének traumáját és különböző ellentmondásos társadalmi problémákat idézett fel. Selyem Zsuzsa A tökéletes fotó című novellája, bár csak részletekben hangzott el, pontos kritikát fogalmazott meg a huszonegyedik század látványmániájáról, felszínességéről és már-már működésképtelen emberi kapcsolatairól. Sánta Miriám hamarosan megjelenő, Hétfőn meghalsz című kötetének verseit olvasta fel (Psalmus cyberneticus és Címtelen föld), valamint a Corona Intercity című nagyversét, melynek egy részlete jó mottója lehet a mind a kortárs kritika, mind az irodalom meghatározására: a titkos bizalom, „hogy működik valami a szórakoztatáson túl”. A felolvasók sorát Szkárosi Endre nagy sikerű versperformansza zárta, különösen a Közigazgatási dal ironikus zárósora visszhangzott sokáig a résztvevők közt. Megalakult a Kolozsvári Szépíró Kör? – Na, nehogy már!