Ha felkészülsz a legrosszabbra, nem érhet meglepetés – Király Farkas könyvbemutatójáról

Király Farkas Sortűz című regényének újabb kolozsvári bemutatójára került sor a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, augusztus 24-én négy órától, a Magyar Főkonzulátus épületében. Az érdeklődőket az Erdélyi Magyar Írók Ligája nevében Karácsonyi Zsolt köszöntötte, a szerzővel pedig Márton Evelin prózaíró és szerkesztő beszélgetett.
Felvezető szavaiban Karácsonyi Zsolt kiemelte, hogy szinte harminc év telt el a regényben megörökített rendszerváltás óta. A Sortűz megjelenése óta több kiadást megért, és ugyan szerzője nem tartja feltétlenül „történelmi” vagy „háborús” regénynek (de még regénynek sem), rég kigondolt, hosszú és alapos kutatómunkán alapszik. A regény 1989. szeptember 29-től, a kötelező katonai kiképzésbe való besorolás dátumától indít, négy különböző cselekményszálon fut négy különböző nemzetiségű fiatal szemszögéből. Arra a kérdésre, hogy miképp képzelték el a „jövőt”, a szerző csak annyit válaszolt, hogy nagyobb változásban hittek, mint ami végül bekövetkezett. Márton Evelin felvetette továbbá azt is, hogy lezárult vagy lezárható-e a történet ott, ahol a regény is (1990 első napján), Király Farkas szerint azonban még mindig látni problémákat, elvarratlan szálakat és ugyanazokat a régi figurákat, mint harminc évvel ezelőtt. Utólag nem is tartja igazi rendszerváltásnak vagy forradalomnak a történteket, inkább egyfajta államcsínynek, katonai puccsnak.

Saját katonatapasztalatait felidézve, a szerző elárulta, érezhető volt már 1989 nyarán, hogy „valami lesz”. Igyekezett tehát felkészülni arra, hogy talán nem jön már haza, hiszen „ha felkészülsz a legrosszabbra, nem érhet meglepetés”, idézi a regény is a katonafilmekből ismert szállóigét. Ugyan elég nagy fegyelem jellemezte a katonatáborokat (a vezetőség részéről „megszokott” kegyetlenség mellett), annál szervezetlenebbek voltak a felszerelést és a tájékoztatást illetően, így az is elképzelhető volt, hogy különböző katonai egységek lőttek egymásra. Az „ellenség” mindig más volt, de mindig ugyanolyan titokzatos: a Securitate, a „huligánok”, majd a „terroristák”. Más hírek járták be a román kommunikációs csatornákat és megint mások a magyarokat, a katonák közt pedig a „telefonul fără fir” nevű játék mintájára közlekedtek az aradi és temesvári bajtársak segítségével (Ceaușescu bukásáról például egy kolléga jól titkolt zsebrádiója segítségével szereztek tudomást). Király Farkas fontosnak tartotta megemlíteni ugyanakkor azt is, hogy hamis sztereotípia lenne minden tisztet pusztán „szívatósnak” leírni: akadtak tiszteletreméltó, intelligens vezetők, akik készen álltak ledobni a parancsnoki kabátot és átvenni a katonai közruhát egy hatékonyabb harc érdekében. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a katonatáborok méltók hírnevükre, és az emberi kegyetlenség olyan oldalait mutatják meg, amelyről sokan nem szeretnének tudni.
Lezárásképp a szerző a regény humorosabb részleteit olvasta fel, például a katonai eskütétel jelenetét. Utólag elnézést kért a trágár szavakért, de, mint tudjuk, a katonaságban így beszélnek. Ezt követően a könyvbemutató a szokásos dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.