.svg)
A Double Rise szombatján, délután 4-órától az E-MIL El-el dobott kő című irodalmi eseményére került sor, ahol André Ferenccel, Fischer Botonddal és Horváth Benjivel való beszélgetést Márton Evelin moderálta. A meghívottak indításként a rendezvény elnevezéséhez kapcsolódtak egy-egy mondatban, valamint Márton Evelin arra is kíváncsi volt, hogy lázadtak-e már valaha a jelenlevő írók, és saját bevallásuk szerint, mennyire számítanak, akár szövegeikben, lázadónak.
André Ferenc vette át először a szót: nem kifejezetten lázadt, mivel az otthoni szigor erre nem kötelezte, vallotta be. Talán az iskolában érte utol a lázadás szele, mikor hetedikes korában a magyartanárnője által feladott házifeladatba a barátságot a budipapírhoz hasonlította, és látván erre a negatív reakciókat, azután minden fogalmazását túlcenzúrázta.
Fischer Botond a lázadást a fennálló rendnek a megbontásában látja. Meglátása szerint ő egy radikális személyiség, aki mindenképp a hatalom ellen van, mi több, a hatalmat egy eltörlendő dolognak tartja. Talán ebben mutatkozik meg az ő lázadása, ellenben hangsúlyozta, hogy magát egy konfliktuskerülő személyiségnek tartja.
Horváth Benji a lázadás alatt egy szükségszerű dolgot ért, amely mindenképpen hiányozna a világból, hogyha nem lenne. Lázadás nélkül nem lenne önreflexió sem, emelte ki. Szerinte legújabb kötete, A Dicsőséges Európa, sokféleképpen lázadó szeretne lenni. Majd kitérve az első kérdésre úgy fogalmazott: Csaba királyfi eldobott egy követ, és ebből lett Torockó.
A következőkben Márton Evelin azt a kérdést dobta fel, hogy a jelenlevők szövegeikben üzennek-e egymásnak, létezik-e valamiféle párbeszéd a műveik között. Válaszul Horváth Benji megemlítette, hogy Fischer Botondhoz egy prózája kapcsolódik, amit az ő egyik korábbi műve ihletett meg. Elárulta, hogy néha felolvassák egymásnak azokat a szövegeket, amik éppen frissek, így hatnak egymásra. Ehhez kapcsolódva, André Ferenc bevallotta, hogy már egyetemista korában is Horváth Benji sokszor inspirálta őt, mivel már csak azáltal, hogy olvas valakit, az indokolatlanul hatással van rá.
Az első felolvasást követően arra válaszolhattak a szerzők, hogy felszokták-e olvasni a kész szövegeiket. Fischer Botond csupán verset szokott felolvasni magának, mivel prózát elmondása szerint lusta. Ezzel kapcsolatban André Ferenc megállapította, hogy azáltal, hogy felolvasunk egy szöveget, jobban kitűnnek az apró hibák, illetve jobban érződnek majd olyankor a gondolatritmusban a rések. Ezzel egyetértve szólalt fel Horváth Benji, aki szerint felolvasni a szövegeket kötelező dolog, mivel így jobban megismerhetőek, és az előadásmód is gyakorolható. Hozzátette, hogy hogy sokan megfordulnak náluk, így mindig akad, akinek felolvasni.
A beszélgetés vége fele közeledve Márton Evelin arra tért ki, hogy mindhárom szerző több műfajban alkotott már, de az érdekelné, hogy mi dönti el, hogy egy gondolatból egy vers, vagy próza, avagy esetleg dráma születik. André Ferenc erre reagálva kifejtette, hogy alapvetően bármilyen téma feldolgozható bármilyen formában. Ő slamben és versben mozog otthonosan, amelyeket főként a nyelvezet, illetve az élőbeszéd pillanatnyi hatása és visszaolvashatóság különbözteti meg elsősorban. Horváth Benji véleménye az, hogy nem lehet eldönteni, hogy mit lehet csak versben, vagy csak prózában megírni. Nála ezt úgy lehet elképzelni, hogy ugyanazon a témák ismétlődhetnek mindkettőben, van, hogy egy adott gondolatot jobban ki tud bontani prózában. Nagyon szereti és nagyon foglalkoztatja ez a műnem, lassan két-három éve ír prózát, és bevallása szerint jobban bele tudja így képzelni magát mások helyébe. Ugyanakkor szeretne megtanulni jó kritikákat is írni. Fischer Botond egyetértett az előtte szólókkal: úgy gondolja, hogyha vannak dolgok, amik foglalkoztatják, akkor mindegy, milyen formában vagy műfajban, csak mondja.
A szerzők az utolsó felolvasást megelőzően elmondták, hogy mindannyian örvendenek és fontosnak tartják az olvasók visszajelzését, noha olykor a túl pozitív, s olykor indokolatlan kritikák zavarba ejtően hatnak rájuk.
