.svg)
„karnyújtásnyira a céltól és haláltól,
melyeket soha el nem érhetett”
(Nemess László: Józsua)
Azok az éjszakák már felzabáltak,
a kannibál hajnalok, amelyekből
nincs menekvés, hallod, hogyan recsegnek
csontjaid, míg végül semmi nem marad
az ébrenléti derűs együgyűség óráiból...
Ez itt a startvonal már,
ide lesz szép visszatérni száz év
elmúltával, ha átitatott a tömény
emlékezés, amivé váltál, mindig
leheletnyivel a tengerszint alatt,
hullámzó kupolák alá szorulva,
félúton trópusok és sarkvidék
között, egyetlen ázott vitorlával
– mint lázálmaidban Józsua,
elhagytak halott és meg sem született
szerelmeid, elúsztak délkörönként,
az emberevő éjjelekbe vissza.
Captain Joshua, az otthoni készletek
kifogyóban, válts kikötőt és tónust
és útirányt, amíg még bírod ésszel
és idővel és elképzelt szavakkal;
ott állsz mindegyik startvonalnál újra,
feltételes, szétszórt mondatroncsaid közt:
talán ha Brazíliában, ha egyszer,
koktélok után, a nagy víz partján,
mint ártalmatlan turista, ki próbál
beleolvadni a környezetbe
az éppen aktuális karneválon,
hol feltűnsz, különös óceáni
lény, vízi kentaur: a bőröd álarc;
ha elvinnél egyszer, majd visszahoznál,
elhagyva minden Jóreménység fokát...
A vitorládat fújja már a passzát:
iszol, vezekelsz, idő van, elvész –
Brazília üres, mehetsz tovább.
