Az optimizmus kényelmes és felette nehéz voltáról

Optimistának lenni nehéz, pesszimistának lenni talán még nehezebb. Ha pesszimistán tekintünk az irodalom és ezen belül az erdélyi magyar irodalom helyzetére, gyorsan belefáradhatunk. Mert igaz ugyan, hogy a pesszimista tekintet előterében több papírnak szánt fa lengeti továbbra is ágait, csökken a benzinfogyasztás, és az ennek okán termelődő, mindenféle üvegházhatásokat eredményező gázok kibocsátása is csökken, hiszen a pesszimizmus okán már nem kell könyvbemutatókon, lapszámbemutatókon fellépni – de mindeközben a pesszimista láb előbb-utóbb elzsibbad együltő helyében, a pesszimista ujjak a heveny melankólia okán a billentyűzethez ragadnak, keringési zavarok léphetnek fel, és egyre fáradtabbak leszünk…

Tehát, mert pesszimistának lenni igencsak fárasztó dolog, ezért, ha nem másért, kényelemből: marad számunkra az optimizmus.

Pedig pesszimisták is lehetnénk, okunk volna rá. Elég csak arra gondolni, hogy a magyarság lélekszámának csökkenésével egy időben csökkent az Erdélyben, Bánságban, Partiumban élő magyar írók száma is. Azon aktív, rendszeresen közlő szerzőkre gondolok, elsősorban az ifjabb és középnemzedékből, akik többé-kevésbé rendszeresen hazajárnak ugyan, de mégsem tudnak úgy részei lenni az erdélyi magyar irodalmi életnek, mint korábban. Ilyen mértékű írói elvándorlásra legutóbb a kommunizmus legsötétebb éveiben volt példa. Pesszimizmusra tehát volna ok, de az fárasztó, tehát: optimistának kell lennünk.

Az optimizmus azonban korántsem könnyű, mert nem áll meg önmagában. A 21. század tapasztalatai azt mutatják, lehetünk optimisták, csak az sokkal több munkával jár. Jóval nagyobb erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy elérjünk a nagyközönséghez, mint korábban. A minőségi alkotások létrehozása mellett a személyes találkozások gyakorisága és a világhálós jelenlét erősítése is kell ahhoz, hogy a nyomtatott szó eljusson a mindenkori olvasókhoz. Mindeközben a tehetséggondozás fontosabb, mint valaha. A pályakezdők útjának egyengetése is szükséges ahhoz, hogy legyen, aki folyóiratokban jelentkezik, fellép, szervez, köteteket helyez majdan az asztalra, ahogy ezt „az újak” tenni szokták. Mert nem képzelhető el a fentebb leírt optimizmus nélkülük.

‍