Az ember, aki magában beszél (Omul care vorbeşte singur)

Haller József: Öregember
Szereplők NŐ 1 FÉRFI 1NŐ 2 FÉRFI 2
Első szekvencia Egy helyiség. Függönyökkel takart ablak. Szék az ablak előtt. Egy másik szék az ablak bal oldalán. NŐ 1 áll a függöny előtt, az óráját nézi. NŐ 2 az ablak melletti széken ül, leskelődik a függöny résén keresztül. NŐ 1: Mit látsz? NŐ 2: Semmit. N1: Várj még. (Feszülten nézi az óráját.) Most! Megérkezett? N2: Pompás! Megérkezett. N1: Nem megmondtam? Pontosan hat lesz egy perc múlva. Tíz éve hat előtt egy perccel érkezik. N2: Bolond! N1: Várd ki a végét! Mit csinál? N2: Áll.. N1: Egyik lábát felrakta a padra? N2: Felrakta. N1: Most figyelj! Pontban hatkor félrehúzom a függönyöket. Ő erre úgy tesz mintha hirtelen észrevett volna valamit az égen, aztán leül a padra. (Szünet.) Most! (NŐ 1 félrehúzza a függönyöket. Az ablakon túl egy faóriást látni. A fa mellett pad. Egy férfi áll ott egyik lábát a padon tartva.) N1: Na? N2: A magasba néz. N1: Nem megmondtam? Tíz éve ugyanaz a gesztus. Leült? N2: Leült. N1: Most szélesre tárom az ablakot. Amint szélesre tárom az ablakot, ő előveszi a cigarettáját. (NŐ 1 kinyitja az ablakot. A padon ülő férfi előveszi a cigarettáját.) N1: Láttad? N2: Különös. N1: Ugye? Nem az az érzésed, hogy éppen azt teszi, amit én akarok? Nézd csak, sétálni kezdek az ablak előtt. Míg én az ablak előtt sétálok a cigarettát a kezében tartja. (NŐ 1 le-fel sétál az ablak előtt. A padon ülő férfi mozdulatlan, kezében cigarettája.) N1: Addig tartom így, ameddig akarom. Amíg nem állok meg, nem mer rágyújtani. N2: Állj meg, hadd lám! N1: Nem. Fél percet szoktam sétálni. Ötször oda, ötször vissza. Most megállok. (NŐ 1 megáll pontosan az ablak közepénél. A padon ülő férfi rágyújt.) N1: Látod? Szerintem már úgy irányítom, mint egy marionettet. A leégett gyufát addig tartja ujjai között, amíg én felemelem a karom. N2: Vajon miért jön? N1: Nem tudom. Tíz éve kérdem, mi is történik tulajdonképpen. Úgy hiszem, különös hatást gyakorlok rá. N2: (elmélkedve) Megtehetnéd, hogy fejre állítsd? N1: Nem tudom. De azt hiszem, lépésről-lépésre sikerülhet. Figyelj! Most vállból forgatni kezdem a karom. Eldobta a gyufát? N2: Még nem. N1: Majd eldobja. Valószínűleg nem forgattam eleget a karom. N2: Megmakacsolta magát, nem akarja eldobni. N1: Igen, itt okozza a legnagyobb gondot… Ezt a részt még tökéletesítenem kell. N2: Kész! Eldobta. N1: Nagyon jó. (NŐ 1 masszírozni kezdi a vállát.) N2: Fáj? N1: Kicsit. N2: És most? N1: Most egy érdekes csel következik. Kezemet a szemüvegemhez emelem és mozdulatlanul állok egy pillanatig. N2: És? N1: És ő felemelkedik a padról. N2: Nem hiszem. N1: Várd ki a végét. (NŐ 1 kezét szemüvegéhez emeli. A padon ülő férfi felemelkedik.) N2: Felállt! Felállt! N1: Törölgetni kezdem a szemüvegemet, ő pedig sétál a pad előtt. N2: Az áruló, nem sétál… N1: Várj, még nem láttam neki… Hova az ördögbe raktam a zsebkendőmet? N2: Micsoda? Nincs zsebkendőd? Mindent el akarsz rontani? N1: Mindig a fürdőben felejtem a zsebkendőm… N2: Elveszítjük! Járni kezd a saját feje után… N1: Nem, meg se mozdul, amíg rá nem lelek a zsebkendőmre… N2: Tessék, vedd el az enyémet. N1: Köszönöm. (NŐ 1 törölgeti a szemüvegét. A pad előtti férfi sétálni kezd a pad előtt.) N1: (odasandítva) Jár? N2: Jár. N1: Meglásd, mindjárt zsebkendőt vesz elő és törölgetni kezdi az izzadtságát. N2: Elővette. N1: Igen? (Szemüvegét orrára helyezi) Most többször is mély lélegzetet veszek, ő pedig a fához lép és a törzshöz tapad. N2: Nem tudnád sétáltatni még? N1: Azt hiszem, igen. De nem akarom erőltetni. N2: Érdekes volna látni, mennyit bírod sétáltatni… N1: Azt hiszem, tudom még tartani. Azt hiszem, bármit csinálhatok belőle. Csakhogy félek. N2: Félsz, hogy elszalad? N1: Nem tudom. Nem akarok szenvedést okozni neki. Végülis, kötődöm hozzá. Érted? Tíz éve hallgat rám, anélkül, hogy megnyikkanna. Egyszer sem maradt el. Kötelességemnek érzem, hogy ne hajszoljam túl. N2: pompás lenne rávenni, hogy vájja ki az egyik szemét. N1: (mély levegőt vesz): Nem, nem… Most nem… Tán később, néhány év múlva… (mély levegőt vesz) Odatapadt? N2: Oda. N1: Amikor befejezem a légzéseket, ő eloltja a cigarettáját. Aztán eloltja a cipője hegyével. N2: Meddig tartod a légzéseket? N1: Hagyom, hogy még szippantson néhányat. N2: Miért? Parancsold, hogy most oltsa el. N1: Kár a cigarettáért. Tudom, hogy szeret cigizni. Fájna neki, ha rákényszeríteném, hogy túl hamar dobja el. N2: Azt hiszem, a filterhez ért. N1: Igen? Akkor megállok. (Szünet.) Eldobta? N2: Igen. N1: Nos hát, ez minden. N2: Elég kevés. N1: Azt gondoltam, idővel még kitalálok néhány figurát… N2: Hiba lenne most veszni hagyni, ezen a szinten… Én a velőt is kifacsarnám belőle. N1: Nincs más dolgod, mint találni valakit magadnak. N2: Zsebre vágta a kezét. N1: Igen? Ez jelzi, hogy csukjam be az ablakot. N2: És ő? N1: Elmegy, miután az ablakot becsuktam. N2: Hallod, úgy tűnik, a fickó mond valamit… N1: Igen, nekem is úgy tűnik. N2: Úgy tűnik, magában beszél. N1: Igen, egy ideje elkezdett magában beszélni… N2: Talán szerelmes szavakat mormol. Talán elszalasztasz egy nagy szerelmet. N1: Ki tudja? (NŐ 1 becsukja az ablakot) N2: Elment? N1: El. Második szekvencia Egy fa. Egy pad. Némi távolságra fal, ablakkal. Az ablak zárva, függönyei behúzva. A fa mögött két férfi. Egyikük órát tart kezében. FÉRFI 1: Mennyi? FÉRFI 2: Hat óra lesz két perc múlva. F1: Figyelj! Hat előtt egy perccel kilépek a fa mögül. Egyik lábamat felrakom a padra, ő pedig félrehúzza a függönyöket. F2: Nem hiszem. F1: Majd meglátod. Tíz éve mindig ráveszem, hogy pontban hatkor elhúzza a függönyöket.. F2: Bolond. F1: Nem tudom. De úgy hiszem, különös hatást gyakorlok rá. F2: Most! (FÉRFI 1 kilép a fa mögül és közeledik a padhoz. A másik férfi rejtve marad. FÉRFI 1 felrakja egyik lábát a padra. A házban valaki félrehúzza a függönyöket.) F1: Láttad? F2: Talán mindig így húzza el… F1: Nem, mert ez még nem minden. Most felnézek az égre. Ahányszor csak felnézek, ő kinyitja az ablakot. F2: És ha nem nézel fel? F1: Mi értelme, hogy ne nézzek fel? A fontos az, hogy ő kinyitja az ablakot, miután én felnézek és leülök a padra. F2: Feltétlenül le kell ülnöd? (Férfi 1 felnéz és leül a padra. Az ablakot kinyitja egy nő.) F1: Hagyom, hogy egészen pontosan fél percig sétáljon le-fel. Ötször jobbra és ötször balra. Aztán rágyújtok. Számolhatsz. F2: Számolok. F1: Mennyi van még hátra? F2: Még van egy kevés. F1: Ha rágyújtok, megáll. (FÉRFI 1 rágyújt. Ezzel egyidőben a nő megáll az ablak előtt.) F2: Megállt! Megállt! F1: Nem megmondtam? Az ujjam köré csavarhatom. Most láss egy még jobbat. Kezemben tartom a leégett gyufaszálat, ő pedig felemeli a karját és forgatni kezdi. F2: Meddig tudod így tartani? F1: Úgy hiszem, jó sokáig… De nem akarom. (FÉRFI 1 kezében tartja a leégett gyufaszálat, a nő az ablakban a karját forgatja.) F1: Amint eldobom a gyufát, nyomban leengedi a karját, aztán a vállát masszírozza és kezét a szemüvegéhez emeli. F2: Most épp a vállát masszírozza. F1: Talán túl sokáig hagytam felemelt karral. F2: Semmi gond. Hagyd csak szenvedni. F1: Nem akarom, hogy szenvedjen. Kötődöm hozzá. Annyira szófogadó és hajlékony, hogy elérzékenyít. F2: Érzelgős vagy és ez nem jó jel. F1: Szemüveghez emelte a kezét? F2: Igen. F1: Na tehát, most teljesen paff maradsz. Felállok és ő erre törölni kezdi a szemüvegét. (FÉRFI 1 feláll. Az ablak előtti nő leveszi a szemüvegét és törölgetni kezdi. Azonban, míg rálel a zsebkendőjére, néhányszor körbenéz.) F2: Nesze neked. F1: Mit csinál? F2: Néz szerteszét. F1: Ez a mozzanat megijeszti általában. F2: Megtalálta. F1: Törli? F2: Törli. F1: Ez van. Néha késztetést érzek, hogy álljak és nézzem, meddig tudom így tartani, zsebkendővel és szemüveggel a kezében. F2: Csak tudd: én nem kegyelmeznék neki. Az utolsó csepp zsírt is kifacsarnám belőle. F1: Nem tőle félek. Néha csak attól, hogy mekkora hatalmam van felette. Egész egyszerűen elönt a félelem a gondolatra, hogy mit tehetnék, érted? F2: Értem. F1: Meggyőztelek? F2: Meggyőztél. F1: Most sétálni kezdek a pad előtt. Én is előveszem a zsebkendőmet és letörlöm az izzadtságot. F2: Leizzadtál? F1: Nem, sosem izzadok. De amikor előveszem a zsebkendőmet, ő orrára helyezi a szemüvegét. Ez így van, mint az ok és az okozat. (FÉRFI 1 előveszi a zsebkendőjét, a nő az ablakban orrára helyezi szemüvegét) F1: Ez van. Látod, hogy veszi a levegőt? Valahányszor előveszem a zsebkendőt és letörlöm az izzadtságom, orrára tűzi szemüvegét és teljes erővel szívja be a levegőt. F2: És hogy állítod meg? F1: Finoman. Ha a fához tapadok és eldobom a cigarettát, abbahagyja. F2: Hagyd még lélegezni. F1: Hagyom. Nem pazarlom a cigarettát, szeretem filterig szívni. (FÉRFI 1 filterig szívja, aztán eldobja a cigarettát. A nő az ablakban felhagy a lélegzéssel.) F1: Ennyi az egész. Most mehetünk. F2: Kár. Még kitalálhattál volna valamit. F1: Mégis mit? Nem volt elég? F2: Becsukta az ablakot. F1: És nem kérded, miért? F2: Miért? F1: Mert zsebre vágtam a kezemet. Tíz éve, ahányszor csak zsebrevágom a kezemet, ő becsukja az ablakot. Na, tetszett? F2: Igen, de közben úgy tűnt, mintha egyre csak járt volna a szája. F1: Igen, nekem is úgy tűnik, hogy az utóbbi időben elkezdett magában beszélni. F2: Megyünk? F1: Megyünk. KARÁCSONYI ZSOLT fordítása