Arany János és a foci

Mihai Nuțu: Minden megtorpant örökre

„A történeti visszatekintés épp arról győzhet meg bennünket, hogy a költői szó ereje akkor is érvényesült, és megváltoztatta a nyelvet és a kultúrát, amikor kevesen olvasták. A hatás titkos és áttételes, titokban munkálkodik, ahogy azt az isteni jelenlétről szokták mondani” – ezt szinte kereken öt esztendeje mondta (történetesen ezeken a hasábokon) Borbély Szilárd. Azelőtt és azóta sem olvastam kifejezőbb és pontosabb megfogalmazását a költészet – a „költői szó” – hatásmechanizmusának. Ez a hatás titkos és áttételes, nem azonnali és nem függ mennyiségi paraméterektől; elhangzásakor észrevétlen is maradhat, de búvópatakszerűen tör a felszínre, amikor az ideje eljő, hogy belülről alakítsa át évszázadokra a nyelvet, a kultúrát – mindazt, amit magunkról és a világról gondolunk és érzünk. Szétárad az időben és átitat mindent, azt is, amiről azt gondolnánk, hogy érintőlegesen sincs köze a poézis által uralt láthatatlan tartományokhoz; bennünk van, rajtunk keresztül beszél – nem mi használjuk, hanem ő használ bennünket. Néha egészen meglepő pillanatokban.
Mit tudnánk Walesről – nem egyénenként, hanem a magyarság közös emlékezete –, ha másfél évszázada Arany János nem fedezi fel (vagy teremti meg?) a párhuzamot a távoli brit tartomány történelme és saját korának hazai állapotai közt? Mit ismerünk ma Walesből, a bárdjain... no meg a focicsapatán kívül? Mégis, ez a mítoszi köd elegendő volt ahhoz, hogy magyarok tömegei szurkoljanak – miután már a sajátjaiknak nem lehetett – Walesnek az Európa-bajnokságon; a média és a világháló hemzsegett a költői utalásoktól a költőiséget néhol hervasztó módon nélkülöző összecsapások értékelésekor. Amikor legyőzték Belgiumot: Elhúzták a belgák nótáját a walesi bárdok; amikor Anglia és Észak-Írország is hazakullogott a tornáról, és már csak az ősi Cymru képviselte Britanniát: Felség! valóban koronád legszebb gyémántja Velsz...
Wales a miénk lett: nem egy távoli, idegen ország, kihalóban lévő furcsa nyelvvel és képtelenül hosszú kelta településnevekkel, hanem az a tartomány, ahol Edward király, angol király lépked fakó lován és lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé. Az Arany-költemény, amely a legtöbb magyar ember számára ott porosodik az iskolai emlékek porlepte polcain, észrevétlenül – titokban és áttételesen – életre kelt és ismerőssé tette számunkra az ismeretlent: teremtett nekünk szellemi birtokul egy szép szigetet, ahol nem ejtik diccsel a zsarnokok nevét és Bale-ék hármat rúgnak a dölyfös Belgiumnak.
Mert számunkra Wales nem egy tartomány, hanem egy költemény. És boldogok a verssé változott hazák, Felség, valóban.